A kívülállás vonzereje: miért válhat tényezővé a Mi Hazánk a 2026-os választáson?

A Mi Hazánk Mozgalom önmagában nem dönt el választásokat, mégis megbolygatja az erőviszonyokat. Nem billent át, hanem kiszámíthatatlan tényezőként van jelen – és egy torz politikai rendszerben már ez is önálló hatalmi pozíciót jelent. Ez magyarázza, hogy egyik nagy politikai tömb sem képes integrálni, mégis mindkettő kénytelen vele számolni. Péter Tamás írása. (A cikk eredetileg a HVG-nek készült, ott azonban nem jelenhetett meg – a szerk.)

Mára megszokottá vált, hogy a Tisza Párt és a Fidesz közötti politikai törésvonal a közvélemény-kutatások világában is megjelenik: az intézetek az elmúlt másfél évben teljesen eltérő képet adtak a politikai erőviszonyokról. Ezt erősíti az Idea Intézet minap közzétett felmérése is, amely a Tisza Párt 36, a Fidesz pedig 28 százalékos támogatottságát mérte a teljes népesség körében. A Nézőpont Intézet legfrissebb mérése alapján azonban fordított következtetésre jutott: a Fidesz a listás szavazatok 46, a Tisza pedig 40 százalékát kapná meg, ami kényelmes kormánypárti többséget jelentene a parlamentben.

A támogatottsági adatok közötti szignifikáns eltérés nem új jelenség, az elmúlt egy évben alig történt érdemi elmozdulás ezen a téren. Van azonban egy szereplő, akit szinte minden intézet ugyanabba a sávba mér, és biztos bejutóként kezel: a Mi Hazánk Mozgalom. Egy patthelyzet közeli mandátumeloszlás esetén a párt könnyen meghatározó tényezővé válhat, egyes forgatókönyvek szerint akár koalíciós partnerként is megjelenhetne egy kormányalakításnál. Erre utalt Magyar Péter január 26-i Facebook-bejegyzésében is, amikor úgy fogalmazott: „Lázár János lehet a Fidesz–Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje”.

Noha a Tisza Párt elnöke ezzel arra célzott, hogy a Fidesz már nem győzelmi logikában, hanem vészforgatókönyvek mentén gondolkodik, maga a felvetés ennél többet jelez: azt mutatja, hogy a Tisza Párt kénytelen érdemben foglalkozni a Mi Hazánk jelentette kihívással. A közvélemény-kutatásokban mért 5–7 százalékos támogatottság önmagában nem számottevő, ám a választási logika szempontjából nem az a döntő kérdés, ki mit mér egy adott pillanatban, hanem az, hogy kik jutnak be biztosan a parlamentbe, és kik rendelkeznek stabil, önálló identitású szavazótáborral. A Mi Hazánk által jelentett befolyás éppen ebben rejlik: nem taktikai szereplőként, hanem önálló tényezőként van jelen a politikai térben.

Az, hogy Magyar Péter már egy ilyen forgatókönyvet is felvázol, egyben azt is jelzi, hogy a reményalapú mozgósítás mellé lassan a félelem logikája is belép: a biztos győzelem történetébe észrevétlenül beszivárgott a „mi lesz, ha mégsem” gondolata is.

Amikor a kívülállás politikai identitássá szerveződik

A Mi Hazánk nem egyszerűen harmadik szereplő, hanem sajátos pozíciót elfoglaló párt a két nagy tömb között: egy szociológiailag vegyes, protestjellegű gyűjtőformációról van szó, amely több, egymástól eltérő elégedetlenséget képes egy térbe terelni. Szavazóbázisának egyik része jobboldali érzelmű, rendpárti és szuverenista, ugyanakkor elutasítja a Fidesz korrupcióra és kizárólagosságra épülő hatalomgyakorlását. A támogatók másik része inkább ellenzéki beállítottságú, dühös és rendszerkritikus, viszont idegenkedik a liberális, morális nyelvezettől – és jelenleg a Tisza Párt egyszemélyközpontú konstrukciójától is. Ehhez társul egy nehezen mérhető, rejtett protestszavazói réteg: azok, akik csak az utolsó pillanatban döntenek, többnyire akkor, amikor már minden más opcióval elégedetlenek. 

Bár az ellenzéki diskurzusban a Mi Hazánk gyakran megkapja a „radikális” vagy „szélsőjobboldali” címkét, heterogén szavazótábora miatt azonban ez inkább feltételes, semmint kizárólagos identitás. A radikalizmus náluk nem zárt ideológiai csomagként működik, hanem érzelmi és politikai önmeghatározási keretként a kemény mag számára. Erre utal az is, hogy a párt nem vár el teljes világnézeti azonosulást az új belépőktől: számukra nem az ideológiai egyneműség, hanem a fennálló rendszerrel szembeni politikai állásfoglalás a belépési feltétel.

Ez teszi lehetővé, hogy olyan választók is melléjük álljanak, akik kulturálisan lehetnek akár liberálisok, politikailag viszont elitellenesek és intézménykritikusak. Ők nem a radikalizmusért érkeznek, hanem a kívülállás ígéretéért, mivel számukra a politikai mező egészének legitimációja kérdőjeleződött meg. Ebben az értelemben a Mi Hazánk nem ideológiai párt, hanem pozíciópárt: a kívülállás politikai identitássá szervezett formája.

A jobbról kerülés határai

A választásokig hátralévő időszakban a hatalmi dinamika szempontjából egyre kevésbé lesz meghatározó, hogy a Tisza Párt éppen hogyan áll a közvélemény-kutatásokban. Sokkal inkább az válik döntő kérdéssé, hol húzódnak a párt növekedésének valódi korlátai. Ezek a korlátok pedig elsősorban nem a baloldali vagy liberális közegben jelentkeznek, hanem részben abban a rendszerellenes, protestszavazói térben, ahol a Mi Hazánk is jelen van. Ebben a mezőben a Mi Hazánk nem pusztán politikai rivális, hanem kézzelfogható szavazatveszteséget is jelenthet a Tisza számára, különösen vidéken.

Magyar Péter Fidesz–Mi Hazánk koalícióra vonatkozó retorikája ebből a szempontból racionális politikai lépésként is értelmezhető. A Tisza Párt elnöke láthatóan le kívánja zárni a „jobbról kerülés” lehetőségét, és egyértelművé akarja tenni, hogy aki valódi változást akar, annak nincs más alternatívája rajta kívül, minden más szereplő szükségszerűen kompromittált. Ez a stratégia azonban csak akkor működne, ha a választók hajlandók lennének elfogadni a kétblokkos kényszert, és lemondani a kívülállás pozíciójáról.

A Mi Hazánk szavazói azonban éppen ezt a kényszert nem hajlandók elfogadni, hiszen identitásuk lényege nem egy konkrét politikai cél elérése, hanem annak következetes demonstrálása, miként lehet kívül maradni egy számukra hiteltelen politikai rendszeren. Ez magyarázza azt is, hogy miért hatástalan náluk az „összefideszezés” vagy az „álellenzéki” narratíva. Amikor a pártot a Fidesszel próbálják összemosni, azt nem leleplezésként, hanem annak megerősítéseként értelmezik, hogy valóban nem tartoznak egyik oldalhoz sem. Ha egy politikai szereplőt egyszerre támad a kormánypárt és az ellenzék, az számukra nem figyelmeztetés, hanem identitásuk visszaigazolása.

Nem véletlen tehát, hogy Toroczkai László következetesen kizárja mind a Fideszszel, mind a Tisza Párttal való együttműködés lehetőségét. Ez nem taktikai üzenet, hanem egyszerre identitásvédő állítás és egzisztenciális alapállás. A pártvezetés is tisztában van azzal, hogy egy nyílt koalíció a Fidesszel a Mi Hazánk számára politikai öngyilkosság lenne: felszámolná az eddig felhalmozott hitelességi tőkét, és a pártot a NER alvállalkozói státuszába tolná. Ez pedig azonnal elidegenítené a szavazóbázisának jelentős részét.

A Mi Hazánk számára egyetlen olyan hatalmi szerep kínálkozik, amely nem járna identitásvesztéssel: a „mérleg nyelve” pozíció. Ezt maga Toroczkai is több alkalommal felvetette, legutóbb a párt szolnoki fórumán. Ez a kívülről befolyásoló, belülről azonban nem kompromittálódó szerep kormányzóképesség-illúziót teremtene anélkül, hogy tényleges kormányzásra lenne szükség – és pontosan ez az, ami illeszkedne a Mi Hazánk politikai önmeghatározásához.

A korlátozott növekedés logikája

Bár ellenzéki oldalon sokan tartanak attól, hogy a Mi Hazánk tovább erősödhet, az az identitásalapú logika, amely a pártot támogatói körében hitelessé és stabillá tette, egyben növekedésének legfőbb korlátja is. A világos, konfliktusos pozíciók erős lojalitást és magas mobilizációt biztosítanak egy viszonylag szűk táboron belül, és ellenállóvá teszik a pártot a külső politikai nyomással szemben. Egy szélesebb társadalmi bázis megszólításához azonban elmosódóbb határvonalakra, kompromisszumosabb nyelvre és többértelmű üzenetekre lenne szükség – ez viszont épp azt az identitást oldaná fel, amelyre a Mi Hazánk politikája épül.

Ez a korlátozott növekedési potenciál azonban nem feltétlenül kudarcként jelenik meg a pártban, hanem a választott szerep természetes következményeként. A Mi Hazánk politikája ugyanis nem a terjeszkedésre, hanem a pozíció megtartására van optimalizálva, és jelenlegi mérete kifejezetten ehhez a szerephez: elég nagy ahhoz, hogy politikai tényező legyen, elég önálló ahhoz, hogy ne olvadjon bele egyik nagy blokkba sem, ugyanakkor elég kicsi ahhoz, hogy ne kelljen rendszerszintű felelősséget viselnie.

A Mi Hazánk nem önálló történet, hanem következmény: annak a politikai struktúrának a mellékterméke, amely egyszerre követel totális lojalitást és zárja ki az autonóm pozíciókat. A párt nem azért vált tényezővé, mert koherens megoldásokat kínál, hanem mert a rendszer nem hagy teret azok számára, akik kívül akarnak maradni rajta. A Mi Hazánk ebben a képletben nem rejtett szövetséges és nem is rendszermentő opció, hanem strukturális zavaró tényező – éppen ezért vált kényelmetlenné mindazok számára, akik a politikai versenyt előre kiszámított pályán szeretnék tartani.

Péter Tamás

A szerző politikai tanácsadó

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. 

Kapcsolódó: