Gátlástalanul visszaéltek Marco Rossival készült közös képükkel a Tisza Párt EP-képviselői. A magyar válogatott szövetségi kapitánya nagyon szívesen fotózkodik bárkivel, arról azonban nem tudott, hogy akik megállították, azok a globalisták képviselői, akik ráadásul a fotót nem privát oldalukon kívánják közzé tenni, hanem politikusi felületeiken osztják. A botrány kirobbanása után a tiszapártos – aki ráadásul jogász – azt állította, úgy mutatkoztak be Rossinak, mint “tiszások”, így nem érti, mire fel a nagy felháborodás.
Az eredeti szöveg ráadásul a kép mellé ez volt: „Labdáról labdára! Visszavesszük a hazánkat, a sportunkat, a focinkat! Hajrá, magyarok! TISZA Párt”. Később, a botrány kirobbanása után már módosította a kiírást, ám – a jelek szerint – jogászunk nem tudja, hogy az őket erősen támogató Meta felületén a szerkesztési előzmények is megtekinthetők:
A Nemzeti Sport megkereste az ügyben Marco Rossit is, hogy kiderüljön, a globalista politikus verziója mennyiben fedi az igazságot. A szövetségi kapitány ezt közölte:
„Néhány utas tegnap arra kért, hogy készítsünk közös fotót, mint sok más alkalommal. Nem ismertem őket, és nem adtam rá engedélyt, hogy a képet politikai üzenethez használják. Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzlétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt.”
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!