1.8 C
Budapest
2021. december 6., hétfő
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Zendülés volt egy magyarországi börtönben

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt öt férfival szemben, akik 2017 júliusában szóbeli és fizikai erőszakkal sértették meg a büntetés-végrehajtás rendjét. A vádirat szerint 2017. július 27-én a X. kerület, Kozma utcában található Budapesti Fegyház és Börtön B objektumában tíz férfi egy zárkában töltötte jogerős szabadságvesztését.

A lázadás kiváltó oka, hogy az elítéltek által rejtegetett marihuánát a börtönőr cellavizsgálat során megtalálta, s más tiltott tárgyakkal együtt, azokat magához vette és elvitte.

Az őrség a szabályszegés miatt a fogvatartottakat egyenként kívánta kihallgatni, és a társaság szétköltöztetését tervezte, erről tájékoztatták a fogvatartottakat. A rabok közül öten azonban nem kívántak engedelmeskedni, e helyett felsorakoztak a zárka közepén, kiabáltak és stokival verték az ajtót. Hárman az őrök megtámadásával fenyegetőztek.

Közben a többi elítéltet is lázadásra buzdították. A zendülők egyike az őt nyugalomra intő zárkatárásra támadt és könnyű sérüléseket okozott neki. A Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, illetve a helyszínen tartózkodó biztonsági vezető nem esett kétségbe, rövid úton elkülönítették a rendbontókat, a zendülést csírájában elfojtották, a rendet helyreállították.

E közben három vádlott még támadó mozdulatot tett az őrség felé, azonban konkrét összecsapásra nem került sor. A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntette, két társukkal szemben – alapeseti – fogolyzendülés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztésre ítélést és közügyektől eltiltást indítványoz az ügyben.

(Képünk csak illusztráció)

További híreink

Rekord, de piti. 1,2 milliárdos büntetést szabott ki a Facebookra a GVH

Avar Álmos

Akár a polgári engedetlenség eszközéhez is nyúlnának a mátészalkai kórház érdekében

Kemény János

Az érdi polgármestert nem érdekli a nemi szervét óvodásoknak mutogató férfi

szilardkrebsik

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben