A hangos kisebbség akarata érvényesült - német lapok szerint csak két játékos szeretett volna politizálni Katarban

Egybehangzó német sajtóértesülések szerint a német nemzeti 11-ből csupán Manuel Neuer és Leon Goretzka erőltette a mérkőzések előtti politikai performanszot, de csapat többi tagja nem mert eléggé élesen nemet mondani a politikai kérdésekben gyakran megnyilvánuló játékosoknak.
A németek kiesése a magyar internetes megmondókat is megihlette, azóta a mémeknek se szeri se száma.
A német lapok most arról írnak, hogy az időközben hazaérkezett focisták közül ketten, a kapus Neuer és a középpályás Goretzka volt a fő zászlóshajója annak, hogy az LMBTQ emberek elnyomása ellen tiltakozzanak a mérkőzések előtti csapatfotón.
Leon Goretzka már korábban is használta a hírnevét arra, hogy a hagyományos értékek és a német jobboldali pártok ellen kampányoljon. Elmondása alapján a válogatott labdarúgót politikai elkötelezettsége miatt támadták az AfD szimpatizánsai.
"Világossá kell tennünk az emberek számára, hogy olyan demokráciában élünk, amelyet semmi és senki nem tud megtörni. A gyűlölködő megjegyzések általában arra késztetnek, hogy még világosabban pozicionáljam magam" - nyilatkozta korábban.
Goretzka a jobboldali pártot megválaszthatatlannak tartja: "Amikor egy pártot holokausztrelativisták és Corona-tagadók támogatnak és vezetnek - lásd Alexander Gauland "a történelem légyottja" idézetét -, akkor leleplezi magát." - nyilatkozta néhány évvel ezelőtt a játékos, aki szerint a sportolóknak ki kellene használniuk a nagy figyelmet, amit kapnak, hogy beszéljenek ezekről a veszélyekről.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás