11.5 C
Budapest
2021. szeptember 20., hétfő
Magyar Jelen
Kiemelt

A járvány alatt sem álltak le a végrehajtások

A koronavírus alatt sem szünetelnek a végrehajtások, kilakoltatások, erre hívja fel közleményében a figylemet Dr. Fiszter Zsuzsanna. A szakpolitikus hozzáteszi, hogy a legtöbb kilakoltatással kapcsolatos visszajelzés októberben és novemberben érkezett. 

Alább olvasható a teljes közlemény:

“Bebizonyosodott, hogy a vírushelyzet nem befolyásolta a népnyúzó végrehajtók tevékenységét, ugyanis július elejétől szeptember végéig összesen 957 ingatlankiürítés zajlott le az országban.

Ez a szám semmivel nem marad el a korábbi évektől,

sőt a két évvel ezelőttit – amikor 916 kilakoltatás zajlott le ugyanebben az időszakban – meg is haladja.

Az év első felében, vagyis június végéig mindössze 140 ingatlankiürítés zajlott, ami ugyan kevesebb, mint az átlagos kilakoltatások egytizede, de ez csak a télre bevezetett, majd a veszélyhelyzet végéig meghosszabbított – amit elsőként a Mi Hazánk javasolt – moratóriumnak volt köszönhető. Mivel a legtöbb kilakoltatással kapcsolatos visszajelzés októberben és novemberben érkezett a Mi Hazánk Mozgalomhoz, így az utolsó negyedév is tartogathat fekete rekordokat,

rengeteg magyar család életét tehették tönkre a járvány idején.

A Mi Hazánk Mozgalom a továbbiakban is követeli, hogy a kormány hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot június 30-ig, hogy a nemzet vámszedőnek ily módon is korlátot szabjon!”

 

 

Dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási, hitelügyi szakpolitikusa

További híreink

Mike Tyson nem vállal pusztakezes bokszot

Dunai Tibor

Kálló Gergely mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza a legfőbb ügyész

Szabó Norbert

Szivárványzászlót bontott a váci polgármester

Joó György

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen