A Mi Hazánk szerint nem így kell "megoldani" a szakemberhiányt (+VIDEÓ)

- Azt sajnos nem kell külön hangsúlyozni, mert mindenki tudja, hogy Magyarországon óriási a szakemberhiány, ennek oka pedig az, hogy nagyon sok szakmunkás végzettséggel rendelkező kiváló szakember Nyugat-Európába távozott, mert Magyarországon nem tud megélni - fogalmazott Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.
- Logikus válasz és lépés volna, hogy teremtsünk egy olyan szerkezetű magyar nemzetgazdaságot, ahová megéri visszajönni és vállalkozni, de úgy tűnik, a kormány nem ebben gondolkodik
- hívta fel a figyelmet.
- Ugyanis úgy kívánja megoldani a szakemberhiányt, hogy könnyíti a feltételeket, s bár való igaz, hogy lehetnek olyan munkakörök, amelynél ez indokolt lehet és úgymond érdemes az élet mozgását lekövetnie a jogszabályoknak,
de amiről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslata szól, az biztos nem ez az irány. Ugyanis a tervezet szerint a jövőben szakképesítés nélkül végezhetők akár villamos gépek javítása vagy telepítése, de elektromos berendezések javítása vagy elektromos autók alkatrészeinek cseréje is. Belátható, hogy ez nagy kockázatokkal jár, és a Mi Hazánk szerint nem ez a jó irány
- folytatta.
- De úgy gondoljuk, az is belátható egy kis gondolkodás után, hogy e mögött is, mint mostanában minden mögött, ott húzódik a kormány részéről a vendégmunkások könnyebb behozatalának terve is. Nem kell a jövőben bajlódni a vendégmunkások szakképesítésének honosításával, de azzal sem, hogy ilyen megköveteljenek tőlük, ez például a debreceni akkumulátorgyár építésénél játszik szerepet, melyet teljes egészében vendégmunkások fognak felépíteni, amelyhez nyilván szükségeltetik szaktudás, de a kormánynak ez nem számít - mutatott rá.
- A Mi Hazánk teljes mértékben ellenzi ezt, mi a magyar szakembereket hívnánk haza, és ehhez akarunk olyan gazdasági környezetet teremteni, amely vonzó számukra, mert álláspontunk szerint minden jó magyar szakembernek itthon a helye
- zárta gondolatait.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás