14.1 C
Budapest
2022. szeptember 25., vasárnap
Magyar Jelen
Kiemelt

A Mi Hazánk tetteket vár a kormánytól a székely vármegyések ügyében

A Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik a román bírósági döntés ellen, amit a napokban hoztak a két székelyföldi vármegyés vezető ügyében – jelentette ki Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. 

Toroczkai szerint úgy tűnik,

rájuk az sem vonatkozik, amely még a köztörvényes bűnözőkre is érvényes. Nem helyezték őket feltételesen szabadlábra, annak ellenére, hogy kifogástalan és jó magaviseletet tanúsítottak.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy Romániában egy koncepciós ítélet született, melynek az a célja, hogy a teljes erdélyi magyarságot megfélemlítsék – mutatott rá a pártelnök.

Az egészet egy lehallgatott kocsmai beszélgetésre, hamis tanúkra és néhány szilveszteri petárdára alapozták, fogalmazott Torockzai. Aki szerint a magyar kormánynak már többször be kellett volna avatkoznia az ügybe, be kellett volna kéretnie Románia nagykövetét, nemzetközi fórumok elé kellett volna vinnie Szőcs Zoltán és Beke István ügyét. Ezért felszólítják kormányt újra,

mert a Mi Hazánk elfogadhatatlannak tartja az ítéleteket és követeli a székely fiúk szabadon bocsájtását.

(A fotón a Mi Hazánk elnöke, még 2018-ban, már akkor hasonló követeléseket fogalmaztak meg Románia nagykövetsége előtt)

További híreink

Tovább folytatódik a győri-ohiói együttműködés

Varga Lilla

Zelenszkij az orosz turisták kitiltását követeli Törökországtól és Görögországtól

Irányi Dániel

Borsodi ‘fiatalok’ kényszerítettek prostitúcióra egy 13 éves kislányt

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben