19.7 C
Budapest
2022. október 1., szombat
Magyar Jelen
Hírek

A Mi Hazánk további különadókat vetne ki

– További különadók bevezetését szorgalmazta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, országgyűlési frakcióvezetője, jelezve, pártja a világjárvány kezdete óta sürgette, hogy vessenek ki különadót a koronavírus haszonélvezőire – írja az MTI.

Toroczkai úgy látja, az emelkedő kamatok és emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert.

Példaként az informatikai óriásvállalatokat és a német gyökerű multinacionális cégeket említette, hangsúlyozva: vérlázító, hogy az előbbieknek még az általános forgalmi adót sem kell megfizetniük Magyarországon, az utóbbiak közül pedig volt olyan, amelyik úgy vihetett ki 1800 milliárd forintos profitot az országból, hogy közben tízmilliárdos nagységrendű kormányzati támogatást kapott. Jelezte: támogatják, hogy a gyógyszeripari vállalkozásoknak is meg kelljen fizetniük ezt a pluszterhet.

Ugyanakkor aggályaikat fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szintén extraprofit-adó fizetésére kötelezett légitársaságok bizonyosan utasaikra hárítják majd át ezt a költségüket.

Toroczkai László kifogásolta azt is, hogy a hazai vállalkozásokat és az önkormányzatokat kivennék a rezsicsökkentés kedvezményezettjei közül. Kiemelte: az előbbiek a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború – pártja szerint elhibázott – kormányzati kezelése miatt szenvedtek el veszteségeket, utóbbiak pedig már oly mértékben alulfinanszírozottak, hogy a bérek kifizetését veszélyeztetnék az újabb terhek. A Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője ugyanakkor üdvözölte, hogy a jövő évi büdzsé tervezete azt mutatja: a kormány felismerte a mezőgazdaság, az élelmiszeripar fejlesztésének szükségességét, hiszen az országot napjainkban élelmiszerválság fenyegeti.

További híreink

A holland holokauszttúlélők a német vasúti társaságtól is várnak kárpótlást

Kiss Albert

Schiffer András biztosan nem szavaz az ellenzékre

Dunai Tibor

Részegen vezetett, majd a rendőröket szidta a balatonalmádi fideszes képviselő

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben