A január általában nem a labdarúgásról szól idehaza, legalábbis látszólag. A bajnokságok, kupák téli szünetét legfeljebb az edzőmeccsek és az átigazolási hírek törik meg. Na meg az olyan rendezvények, mint a Sálbörze, melyet évek óta szervez egy lelkes csapat, és ami többről szól, mint a relikviákról. Valójában ugyanis ez maga a foci, és minden, ami körülötte van.
A belvárosi pincehelyiségben egy hangulatos sportpub várta szombat délután a szurkolókat, gyűjtőket. Sálbörzét hirdettek, vagyis egy olyan rendezvényt, amelyen a fanatikusok eladhatták vagy beszerezhették ritka nyakbavalóikat, matricákat vagy egyéb, a labdarúgáshoz kapcsolódó matériákat. Itt most nem volt helye a rivalizálásnak, legfeljebb akkor, ha ugyanazt a darabot többen is kinézték maguknak. Újpestiek, kispestiek, Fradisták asztalai és relikviái is jól megfértek egymás mellett. Érkeztek azonban Debrecenből, Székesfehérvárról vagy Zalaegerszegről is. Talán nem túlzás, hogy a hazai lelátói élet krémje jött össze némi sál és eszmecserére. Rég nem látott barátok és riválisok ölelgették egymást, koccintottak és nézegették a másik portékáit, keresve az újabb és újabb ritkaságokat, melyekkel néhány feleséget és barátnőt talán az őrületbe kergethetnek – bár a sálak nem túl nagyok, ebben a gyűjtői mennyiségben már képesek jelentős területet foglalni a szekrényekben, vitrinekben.
Mezek, sapkák, kulcstartók és matricák is gazdát cserélnek a sálbörzén
Ez már értékmentés
Viktor, vagyis ahogy mindenki ismeri, Vito a Dunakanyarból, Vácról érkezett a rendezvényre. A magyar futball faktor Facebook-oldal szerkesztője, ám a váci csapathoz fűződő szenvedélyes szerelme mellett talán az egyik legelismertebb sálgyűjtő idehaza, aki szívesen beszélt erről a szenvedélyéről és az esemény jelentőségéről, ami szerinte több, mint egyszerű adásvételi lehetőség. „Jelenleg 93 ezer négyzetkilométerrel gazdálkodhatunk Trianonnak köszönhetően, de azért ebből az aspektusból nézve Magyarországon belül még mindig vannak távolságok, és itt azért olyan barátságok alakultak ki az elmúlt 10-20-30 évben a lelátón, amit most már a modern technikának köszönhetően könnyen lehet ápolni, de a személyes jelenlét az ritkán adatik meg” – fejtegette. Mint mondta, személyesen mégiscsak jobb egy soproni haverral, egy egerszegi baráttal, egy nyíregyi kollégával összefutni. „Ez egy olyan közösségi tér, évi egy-két alkalom, amikor tényleg személyesen is el lehet poharazgatni, meg értekezni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez inkább a közösség szempontjából fontos, de az is tagadhatatlan, hogy mint gyűjtő is megtalálja itt az ember a számításait” – mondta. Vito beszélt arról is, mit jelent számára futballszurkolóként maga a sál és annak gyűjtése is.
„Némi pátoszba burkolva, én ezt értékmentésnek is tartom, mert nálunk valahogy ez a sálkultúra kiveszőben van. Amikor én belekerültem a magyar lelátó vérkeringésébe a 90-es évek elején, közepén, akkor a sál egy abszolút népviselet volt. Aztán ahogy begyűrűzött Magyarországra a casual kultúra, akkor ez elkezdett egy kicsit kikopni, már a fiatalokon talán azt is lehetett érezni, hogy szinte ciki is. Mi öregek meg foggal-körömmel ragaszkodunk a sálkultuszhoz” – fejtette ki.
Vito is hozzátette ugyanakkor, hogy ez a rendezvény már nem sálbörze, hiszen mindenféle matériát átölel, ugyanis a fotóktól kezdve a kulcstartókon át a matricákig minden gazdát cserél. „A gyűjtői véna nekem a fateromtól jött, a sportszeretet meg a gyűjtői véna. De a fater soha nem gyűjtött sportrelikviákat, ő bakelitlemezeket gyűjt. Tehát ez a kettő, ez bennem így találkozott, hogy sport plusz gyűjtői véna, és valahogy én a sálakra találtam rá. Lehet, hogy azért egyébként, mert kib*szott fázós vagyok” – zárta gondolatait a váci fociszurkoló.
A sálakat egyszerűbb tárolni, mint a mezeket
„A ’90-es években kezdődött, először mezekkel kezdtem, és utána váltottam sálakra, mert sokkal egyszerűbb volt azt tárolni, meg kitenni a szobám falára még gyerekként” – mondta Csizi, a Sálbörze egyik ötletgazdája és szervezője, aki a ’90-es évek óta csoporttag is Ferencvárosban. Felidézte, hogy folyamatosan gyűltek a sálak, és összejött egy akkora mennyiség, ami már kezelhetetlen volt. Ekkor pedig elkezdte eladogatni a számára kevésbé értékes darabokat, amelyek másnak sokat érhetnek. Csizi gyűjteményében nagyjából 1000 darab szurkolói sál fordult meg, a jelenlegi készlete azonban nagyjából 250 nyakbavaló. Ebből három darabot emelt ki, melyek a legértékesebbek számára. „Az egyik egy 1990-es évek eleji, Bolognában egy csoport, aki kiadott egy Détári sálat, amit nagyon nehezen, de sikerült megszereznem. Nekem a Détári gyerekkori nagy kedvencem volt annak ellenére, hogy a Honvédban játszott, én meg Fradista vagyok, fél évet aztán nálunk is lehúzott és edzőnk is volt. Aztán amit még ki tudok emelni, az egy Brescia sál. A klubot annyira nem szeretem, de ott volt egy kis csoport, akik Muppet Show-ként működtek. Egy sálat adtak ki, és ezt meg tudtam szerezni. A harmadik, amit még kiemelnék, az egy 1982-es kiadású Commando Ultra’ Curva Sud sál, amire Roma szurkolóként is nagyon büszke vagyok” – sorolta hozzátéve, hogy természetesen tudná még folytatni.
Csizi a ’90-es évek óta gyűjti szenvedélyesen a szurkolói sálakat
Itt nincs konfliktus, csak szenvedély
A sálbörze kezdeteiről is beszélgettünk természetesen Csizivel. Mint mondta,néhányan úgy gondolták, kellene valamit csinálni a „sálgyűjtő mozgalommal”. Az alapokat a kétezres években működő lelato.com fóruma adta. Itt jött össze az 15-20 fő, aki egy erős elitet képvisel Magyarországon és rengeteg sállal rendelkezik. Azonban sok gyűjtő van idehaza is, őket szerették volna összefogni, ezért megcsinálták a Sálerdő.hu oldalt. Ide folyamatosan töltik fel a sálakat, tulajdonképpen minden hazai nyakbavaló megtalálható a felületen.
„Erre azonban egyre kevesebb időm volt, aztán néhányan összeálltunk, és úgy voltunk vele, hogy csináljuk meg ezt a sálerdő börzét, hogy tudjunk valamit adni az embereknek, egy közös pontot, hogy tudjunk cserélgetni. Ennek immár nyolc éve” – meséli.
Hozzátette, hogy az első években ez egy karitatív rendezvény volt. Szedtek asztalpénzt, valamint lehetett ritka sálakra licitálni. Az így befolyt összeget aztán volt, hogy idősek otthonában adták át, vagy állatmenhelyeknek tudtak adni némi segítséget. A mostani rendezvény sikerét jelzi, hogy rekordszámú, 14-15 asztal jött össze. Valóban sok volt az érdeklődő, összességében több százan fordultak meg ebben a néhány órában a pincehelyiségben. „Ide lejön egy diósgyőri, egy nyíregyházi, egy debreceni, egy újpesti, ferencvárosi, zalaegerszegi vagy szombathelyi, és mindenki különösebb fajta konfliktus nélkül el tud beszélgetni, és ennek a szenvedélynek, a gyűjtésnek tud élni” – zárta gondolatait Csizi. A sálbörze igen, a nap persze nem ért véget 16 órakor, hiszen még órákon át ment a cserélgetés – sálak helyett azonban már történetek, lelátói sztorik és néhány korsó sör cserélt gazdát a szürke januári estében.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
