7.1 C
Budapest
2022. december 5., hétfő
Magyar Jelen
BelföldHírekTudomány

A szakértő szerint őszre megérkezik az újabb hullám

A WHO európai vezetője szerint ha most nem szigorítanak az államok kormányai, akkor őszre a nyakunkra jöhet egy újabb koronavírus hullám. 

Rusvai Miklós is erre figyelmeztetett a TV2-n, ahol azt is elmondta, hogy a fertőzés jelenleg azért is terjed gyorsan, „mert a világ kinyitott”, feloldották a korlátozásokat.

Az omikronnak ez a BA.4, BA.5-ös változata, ami most kering, ez még fertőzőképesebb, mint a korábbi változatok

– tette hozzá. Rusvai arról már nem beszélt, hogy az eddig beadott oltások képesek lesznek-e megvédeni a szervezetet az újabb hullámtól.

Amikor az emberek visszatérnek a szabadságból, beköszönt a hűvös, nyirkos idő, akkor majd vélhetőleg egy újabb járványhullám indul meg

– fogalmazott Rusvai Miklós.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legutóbbi adatai szerint a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció Nyíregyházán emelkedett nagy mértékben. A többi városban csak kisebb emelkedést vagy stagnálást észleltek.

Zacher is szigorítana

A toxikológus kifejtette az Indexnek, hogy vannak olyan oltottak, akik már másodszor vagy épp harmadszor fertőződnek meg.

Elmondta, hogy az, amit a járvány elején mondtak, hogy van egy Covid-erdő, ami mindig tartogat valamilyen rejtélyt az egészségügy számára, továbbra is igaz, látni kell ugyanis, hogy amíg a világ egyes részein 10 százalék alatt van az átoltottság, bármikor felbukkanhat egy veszélyesebb, nagyobb megbetegítő képességgel rendelkező variáns.

Zacher Gábor arra a kérdésre, hogy összességében tart-e már ott a járványhelyzet hazánkban, hogy valamilyen óvintézkedést kelljen bevezetni, azt felelte, hogy ahogyan azt már más kollégái, illetve virológusok is hangsúlyozták, a kötelező zárt téri maszkviselés nagyon fontos lenne, és úgy véli,

azt hamarosan be is vezetik.

Hozzátette: tudja, hogy a nagy melegben a maszkviselés még inkább kellemetlen, de a Covid-fertőzés még a kánikulánál is rosszabb.

(Index nyomán, nyitókép:Rusvai Miklós)

További híreink

34 éves elnököt választott ifjúsági tagozatának élére a Fidesz

Faragó Dániel

Exkluzív! – Somogy megyében kaptak lencsevégre egy krampuszt, bolti lopás miatt keresik

Faragó Dániel

Felbomlott a szivárványkoalíció a DK fővárosában, működésképtelenség miatt feloszlatást terjeszt elő a Mi Hazánk

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben