20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
Hírek

A szlovák államfő Kotlebáékkal is leülne?

Zuzana Čaputová szlovák államfő a választások után mindenképpen tiszteletben tartja majd a nép akaratát, ezért a parlamenti választások győztesével ül először tárgyalóasztalhoz még akkor is, ha az az extrémista ĽSNS (Mi Szlovákiánk Néppárt) lesz. Erről a korábbi államfőkkel tartott hagyományos közös ebéd után beszélt.

Az államfő szerint ez nem azt jelenti, hogy rögtön meg is bízza a kormányalakítással Kotlebát, ha az ő pártja győzne, ahogy az sem biztos, hogy egyáltalán kormányt tudna alakítani a nyíltan szélsőséges nézeteket valló párt.

Az államfő hangsúlyozta, hogy ha meg is bízná Kotlebáékat a kormányalakítással, ahhoz szükséges lenne a parlamenti többség biztosítása, itt pedig “tényleg ki kell várnunk a választások eredményét”. Čaputová szerint az is kérdéses, hogy lenne-e olyan párt vagy pártok, akik koalícióra lépnének Kotlebáékkal.

A közös ebéden egyébként Rudolf Schuster, Ivan Gašparovič és Andrej Kiska is megjelent. A jelenlegi államfő szerint “nagyon termékeny és érdekes beszélgetés volt”. Elmondása szerint elődei megosztották vele tapasztalataikat, melyeket a poszt betöltése során szereztek, de szóba került az aktuálpolitika – úgy a belföldi mint a külügyek.

Magyar szempontból két kérdés is felmerül, természetesen a legfontosabb az, a magyar pártok hogyan szerepelnek, mint tudjuk, sajnos teljes megegyezés nem született közöttük. A másik pedig egy mindenképpen érdekes információ, hogy egyébként nem a Kotleba-féle L’SNS az, mely magyarellenes retorikával él, hanem a Szlovák Nemzeti Párt, amely koalíciós tagként jelenleg is szerepel a szlovák kormányban. 

(teraz.sk nyomán)

További híreink

Letartóztattak egy női börtönőrt, mert szexuális kapcsolatot létesített egy elítélt erőszaktevővel

Irányi Dániel

WHO: nem elég jók a vakcinák, de még több kellene belőlük

Faragó Dániel

“Elég volt a kampányokon áthúzódó beruházási ígéretekből!”

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben