Ábrahám Barnabás kollégám kért, alkalomadtán én is vessem „papírra” gondolataimat publicisztikájával kapcsolatban, melyet bevallottan vitaindítónak szánta globalizmus jövőjét illetően. Azóta több remek tanulmány is megszületett már a témában (ITT), így egyrészt nehéz, viszont könnyű helyzetben is vagyok. Nehéz, hiszen sok olyan gondolat, feltevés írásos formát öltött, melyek jelentős részét én magam is vallok, tehát nehezebb újat mondanom, másrészt könnyű, mert ezeket már nem szükséges részleteiben kifejtenem.
Az alapkérdés, melyről a diskurzus szól, nem más, minthogy a globalizmusnak nevezett, világot rendező elv a koronavírus-járvány hatására képes lesz-e a jövőben változatlan formában működni vagy sem, de ha nem, akkor milyen irányt vesznek a dolgok. Miből induljunk azonban ki? Mi legyen szellemi iránytűnk? Az enyém mindenesetre az alábbi.
Az élet harc. Mégpedig szellemi és anyagi természetű küzdelem, mely magában foglalja a látható és a láthatatlan világot is.
A látható világban folyó küzdelmeket évszázadok óta meghatározzák bizonyos geopolitikai determináltságok. Ilyen az, hogy az Egyesült Államoknak nem érdeke egy erős és egységes Európa. A keleti hatalmaknak, tehát Kínának sem érdeke egy erős és egységes Európa. Ezen belül pedig európai viszonylatban is elmondható, sem Nyugat-Európának, sem Oroszországnak nem érdeke egy egységes és erős keletközép-európai régió, egy szövetségi rendszer. Ez az érdekek harca, a látható világé, viszont ez beletestesül az értékek harcába, mely a láthatatlan világot jelenti. Nem nevezhetnénk magunkat jobboldalinak, ha nem ezt tennénk meg elsőrendűnek a magunk számára. Egyik nézőpont sem hagyható el, és a sorrend sem cserélhető fel, mert az tud sikeresebben érdeket érvényesíteni, akinek erős szellemi értékei vannak. Aki az egyiket vagy másikat figyelmen kívül akarja hagyni, az fél szemére vak lesz.
Ha az érdekeket és az értékeket összhangba fűzzük, nem kaphatunk más eredményt, minthogy a körülményektől függetlenül, amennyire lehet, azokhoz igazodva, szem előtt tartva azt az elvet, azt kell csinálni, amit lehet, és ahogyan lehet, de mégis a mi utunk egy harmadik, tehát sajátosan magyar és európai út. Teljesen világos, ez sokkal nehezebb annál, hogy, mintegy alacsony színvonalú „gyarmati logika” mentén, látva az Európai Unió működésképtelenségét és az sokszor hangoztatott „európai szolidaritás” hiányát, dörgölőzünk egy, az európai kultúrkörtől teljesen téridegen civilizációhoz, mely ráadásul még materialista, szellemellenes kommunista berendezkedéssel is bír. A kínaiak ezeket egyébként is, csak mint „hasznos hülyéket” fogják „értékelni”. Ez így volt mindig a világtörténelemben, nincs új a Nap alatt.
Viszont ezzel szemben azt látjuk, ami elvileg a tágabb értelemben vett otthonunk, tehát Európa, igen gyatrán muzsikál akkor, ha európai összefogásról van szó. De itt rögtön tegyünk is egy éles kitételt, ez az Európai Unió túlbürokratizált vízfeje, a helytelenül felfogott centralizáció eredménye, a keresztény gyökereit eltagadó kozmopolita elit munkája, és semmi esetre sem az, amelyet mi valódi európaiság alatt értünk. Elszörnyedve hallhatjuk azokat a híreket, hogy már Kínában az Európába induló, védőfelszereléseket szállító repülőgépek környékén sertepertélnek különféle európai országok ügynökei, és akár tízszeres árat ígérve próbálják meg lenyúlni az adott országba induló rakományt, hogy az ő országukba vigyék inkább azokat. Ezt látva valóban levonhatjuk a következtetést, hogy nem működik az „európai szolidaritás”, ez sakál mentalitás.
Már az is önmagában tragikus, hogy Európa országainak szinte könyörögniük kell Kínának a védőfelszerelésekért, mert az európai cégek az elmúlt évtizedekben kiszervezték a teljes könnyűipart Kínába.
Alig maradt számottevő, ugye ismerős a textíliákon olvasható „Made in China” felirat? Ez Európa szégyene. De miért történhetett meg mindez? Pont azért, és itt már kapcsolódunk is az értékek kérdésköréhez, mert arról nem volt víziójuk, milyenek is az európai értékek. Melyek azok az akár etnikai, vallási, kulturális tényezők, melyeket semmiképpen sem hagyhattak volna figyelmen kívül még akkor sem, ha gazdasági feladatokat akarnak megoldani. Annak idején az Európai Unió elsősorban és másodsorban is gazdasági együttműködést célzó formációként jött létre, de gyakorlatilag teljesen más irányba ment, és most látjuk, teljesen elveszítette eredeti funkcióját. Ha Európa nem tud rendet tenni sajátos és a rá jellemző, lényegéből eredeztethető értékei mentén, saját portáján, akkor ne csodálkozzunk, ha más nagyterek hatalmai fogják ezt megtenni.
Tudomásul kell venni, az európai identitást nem lehet „tervezőasztalnál” megrajzolni, mint ahogy azt a brüsszeli bürokraták képzelik, az európaiságnak semmi köze az etnomazochista önkasztráláshoz,
a nemzetállami lét felszámolásához, az emberiesség-ellenes multikulturális modell erőltetéséhez. Ez nem valódi és értékes diverzitást teremt, hanem az európai ember halálát. Nekünk nincs szükségünk ilyenfajta sokszínűségre, hiszen Európa megannyi nemzetével éppen elég sokszínű, és ezek egyvelege adja meg a gyökerekkel bíró valódi európai identitást. Azt, hogy például a magyar és az európai identitás egymástól nem elválasztható fogalmak. És így tovább, ahogy a német és az európai, a lengyel és az európai, és a sor hosszasan folytatható.
Ami nem jelenti azt, hogy az európai nemzetek közötti vitás kérdéseket ne kellene megoldani, mert minden együttműködés alapja csak az igazságosság lehet (természetesen pont ezért nem vehetjük le a trianoni utódállamokban élő magyarság kérdését a napirendről), de mindezen túl mégis csak van egy közös szellemi kapocs, ami összefűz minket, európaiakat. És az itt már sokkal inkább az értékek, a szellemiség kérdése, amelyre az Európai Unió semmilyen hangsúlyt nem fektetett, ellenkezőleg, Európa-gyilkos ideológiákat akart elfogadtatni a brüsszeli vezetés a kontinens népeivel. Ennek egyenes következménye volt, hogy krízishelyzetben az „európai szolidaritás” csődöt mondott. Mert meg sem voltak az alapjai.
Pedig ezek az alapok létezők, a közös kulturális és genetikai örökségünk, melyek százszor közelebbivé kellene hogy tegyenek minket egymással, mint a világ más pontján élőkkel. Persze ezzel nyilván nem lehet mindent megválaszolni, mint ahogy látjuk, ezek a közös vonások nem is voltak elégségesek az európai szolidaritás gyakorlatba ültetéséhez. Brüsszel azt centralizálta, amit nem kellett volna. A koronavírus-járvány rámutatott világszerte, hogy a globalizmusnak milyen óriási veszélyei vannak, az ún. „nyílt társadalom” elképzelés katasztrófához vezetett Olaszországban. Az ország északi részén jelentős számú kínai kisebbség él, az olasz kormány nemhogy nem zárta le a határokat akkor, mikor Kínában kitört a járvány, de egyes idióta liberálisok még „ölelj meg egy kínait” elnevezésű mozgalmat is indítottak, így küzdve a „rasszizmus” ellen.
De akkor milyen lépések kellenek?
Az öntudatlan ember könnyebben befolyásolható, rábeszélhető dolgokra, éppúgy áll ez az erős öntudattal nem bíró nemzetekre, és egy kontinensre is, ha többségében ilyen nemzetek alkotják. Most azon lamentálhatunk, hol húzódik meg a határ nemzet és annak kormánya között, de ez most mellékes. Maradjunk mégis ennél a megfogalmazásnál. Ha Európa öntudatlan marad ezek után is, akkor nemhogy nem bicsaklik meg a globalista ideológia, hanem tovább folytatódik, és, mint fentebb írtam, más nagyhatalmak fogják itt megteremteni a maguk rendjét. Ha azonban a jelenkori krízis mintegy vészcsengőként mégis felhívja a figyelmet arra, ez az út nem megfelelő, akkor a globalista gondolkodást fel kell hogy váltsa egyfajta „regionalizmus”.
Mert Európában éppen az a szép, hogy például az Egyesült Államokkal ellentétben az Európát alkotó államok jóval sokrétűbbek, eltérőbbek. Többek között ezért sem valósulhat meg soha az Európai Egyesült Államok, de ha ezt felismerjük, hogy ez nem elválaszt minket, hanem inkább összeköt, mert végső soron közös magból táplálkozunk, az elindíthatja Európát egy olyan irányba, melyet nem a brüsszeli „centralizáció” elve mozgat, akkor eljuthatunk oda, hogy elkezdjünk közösen gondolkodni egy új Európa alapjainak lerakásán.
Melyet tulajdonképpen Európa-szerte hangoztatnak évtizedek óta a nemzeti erők, ezt pedig úgy hívják, „nemzetek Európája”.
A „nemzetek Európája” koncepción belül pedig nekünk, magyaroknak a sajátos „magyar regionalizmust” kell kimunkálnunk, ennek egyelőre a vázát birtokolhatjuk, melyet úgy neveznek, visegrádi négyek.
Lantos János
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
