20.9 C
Budapest
2021. szeptember 19., vasárnap
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

“Aki a muszlimokat támadja, az a francia köztársaságot támadja”

Kedden kezdődik a ramadán ünnepe a franciaországi muszlimok körében, az ünnep előtt viszont az ország nyugati részén található Rennes-ben ismeretlenek megrongálták a városi muszlim imaházként szolgáló épületet – írja a Telex.

Az imaház oldalára többek között olyan szlogenek kerültek fel, mint hogy “Katolicizmus – államvallás” és “Nem az iszlamizációra”, de felfért a “Mohamed pedofil próféta” felirat is.

Franciaország legfőbb iszlám szervezete a CFCM Twitteren “elviselhetetlen agressziónak” titulálta a graffitiket, és arra szólította fel a franciaországi muszlimokat, “legyenek éberek”.

Vasárnap a helyszínre látogatott a francia belügyminiszter, Gerald Darmanin is, aki szolgalelkűen elítélte a “gusztustalan támadást”. A hit gyakorlását alapvető szabadságjognak nevezte, ezért a muszlimok ugyanolyan védelmet érdemelnek, mint bármely más vallási csoport Franciaországban.

“Aki a muszlimokat támadja, az a köztársaságot támadja”

– jelentette ki Darmanin, akiről a Reuters azt írta, ő Emmanuel Macron elnök kormányában a “keményvonalas konzervatív szárny” egyik képviselője, és többek között az egyik legnagyobb támogatója az elnök “rendpárti stratégiájának”.

Ha ilyenek a konzervatívok, akkor mégis milyenek lehetnek a liberálisok? – tehetnénk fel a kérdést, de az a szomorú igazság, hogy mára nem sok különbség maradt a két irányzat képviselői között Európában.

Kiemelt képünkön Darmanin francia belügyminiszter – Fotó: middle-east-online.com

 

További híreink

Újabb vélemény kerül tiltásra a Facebookon

Irányi Dániel

Vérengzést hajtottak végre fegyveresek egy mexikói indián faluban

Szabó Norbert

Ismét meredeken csökken az olaj ára

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen