7.6 C
Budapest
2022. november 26., szombat
Magyar Jelen
HírekKülföld

“Aki a valósággal háborúzik, az eleve vesztésre áll” – interjú Vukics Ferenccel

Mi állhat a Lengyelországot ért rakétatámadás mögött? Az oroszok egy nagyobb terv részeként adták fel Herszont? Az USA több mint 20 milliárd dollárt különített el Ukrajnának küldendő fegyverekre, azonban november elejéig mindössze 2,7 milliárd értékben küldtek háborús eszközöket az országba. Hogyan kapcsolódik ezer szállal Washington az orosz-ukrán konfliktusba? Vukics Ferenc alezredest, az NKE oktatóját kérdeztük.

– Mi a véleménye a Lengyelországot ért rakétatámadásról? Előfordulhat, hogy tényleg véletlenül csapódtak be az ország területére?

– A kiszivárgott hírek ellenére még nagyon sok mindenről fogalmunk sincs. A meghibásodástól, a hozzá nem értéstől a szándékosságig, bármi előfordulhat. A vizsgálatnak nagyon sok kérdésre kell majd választ adnia. Persze, nem biztos, hogy ezeket a kérdéseket a sajtó képviselői hajlandóak feltenni.

Először is közelítsük meg az incidens emberi oldalát és ez úton is fejezzük ki részvétünket és együttérzésünket azoknak a lengyel családoknak, akik hozzátartozójukat vesztették el. Remélem, hogy a lengyel kormány megad minden segítséget azoknak a gyerekek, akik a családfenntartó elvesztésével nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

Szolidaritásunkat mi is kifejezhetnénk azzal, hogy itt Magyarországon gyűjtést indítsunk ezeknek a családoknak a támogatására.

Mutassuk meg, hogy mit is jelent a lengyel-magyar barátság.

A másik a kudarc kérdése: a lengyel légvédelem nem végezte el a dolgát. Még a légvédelmi szirénák sem szólaltak meg. Az áldozatoknak esélyük sem volt. Megdöbbentő volt hallani Jens Stoltenberg nyilatkozatát, amikor újságírók megkérdezték tőle, hogy a NATO miért is nem lőtte le a rakétát. Azt válaszolta, hogy

a felderítésük észlelte a harceszközt, de mivel „egy baráti országból” lőtték ki, ezért nem tüzeltek rá.

Ha ezt egy izraeli védelmi miniszter nyilatkozná, a következő órában már nem volna miniszter!

A légvédelem nem látta el a feladatát és emiatt lengyel embereknek kellett meghalni. Az ukrán rakéta ugyanolyan pusztítást okoz, mint egy orosz. Az pedig még inkább felháborító, hogy a határ mentén élő lakosság – akik már hónapok óta tapasztalják az Ukrajna irányából „lehulló” eszközök okozta gondokat – semmiféle kiértesítést sem kaptak.

Hogy van az, hogy nem szólaltak meg a légvédelmi szirénák és a lakosság miért nincs felkészítve ezekre az esetekre?

A harmadik a felelősség vállalásának kérdése: a Financial Timesnak nyilatkozva egy NATO-ország diplomatája csalódottságát fejezte ki Zelenszkij megnyilvánulásaira. A diplomata szerint ez az egész kezd nevetségessé válni és az ukránok lerombolják a beléjük vetett bizalmat, és miközben senki sem hibáztatja őket ezért, ennek ellenére nyíltan hazudnak. A diplomata véleménye szerint ez sokkal pusztítóbb hatású az ukrán kormányra nézve, mint a rakéta.

Amikor először röppent fel a hír, hogy a rakéta Lengyelországba csapódott, Zelenszkij és vezető tanácsadói úgy állították be az incidenst, mint egy NATO-tagország elleni szándékos orosz támadást, és arra utaltak, hogy a katonai szövetségnek lépéseket kellene tennie. Bármilyen NATO-csapás Oroszország ellen a harmadik világháborút jelentené, amely gyorsan nukleáris háborúba torkollhat. Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter még azt is mondta, hogy az az elképzelés, miszerint egy ukrán rakéta találta el Lengyelországot, egy Oroszország által terjesztett “összeesküvés-elmélet”.

Kardos Gábor nagyon helyesen mondja az „Eltévedt rakéta találta telibe hadipropagandánkat” c. cikkében, hogy a sajtónak is komoly felelőssége van. Az egyes újságok által működtetett, narratíva-alapú hadipropaganda legfőbb áldozata most az emberek valóságérzéke lett. Bárhogy is történt az eset

Zelenszkijnek elnézést kellene kérnie a lengyelektől az eltévedt rakétáért és az általuk okozott károkért.

Nem így történt. Aki a valósággal háborúzik, az eleve vesztésre áll. Annak idején azt tanultam, hogy a felnőtt ember egyik fontos kritériuma az, hogy vállalja a tetteiért következményeket. Mindenki, minden egyes konkrét tettéért és annak közvetlen következményeiért felelős. Nálunk ezt úgy mondják, hogy a parancsnok felelős mindazért, amit megtett vagy megtenni elmulasztott. Csak a Kardos Gábor által emlegetett „egybites” táborlogika hitetheti el velünk, hogy az ellenség abszolút gonosz, és bármi is történik, végeredményben ő a felelős mindenért. Mások bűnei nem igazolhatják rossz cselekedeteiket még akkor se, ha állítólag igazunk van. Az incidens kapcsán legalább három fél felelőssége bizonyítható.

Rakéták csapódtak be Lengyelországban, két ember meghalt

A negyedik pont a technikai jellemzőkből adódó kérdések: az SZ-300 P önmegsemmisítővel rendelkezik. Ha  repülés közben a rakéták elveszítik a célt, akkor a felesleges pusztítás és veszélyeztetés elkerülése érdekében egy automatikus önmegsemmisítő kapcsol be. Ez az ún. „max-fel” parancs, ami a lehető legmagasabbra juttatja az eszközt, mivel a szakemberek szerint az önmegsemmisítés után annál kevesebb problémát okoznak a lehulló darabok, minél magasabban következik be a detonáció.

A másik gyanús dolog az SZ-300 P rakéták iránya: Ukrajnát keleti és déli irányból támadták az orosz rakéták és északi irányból a drónok. Ennek az eszköznek gyakorlatilag nincs „utánlövés” zónája. Nincs értelme bevárni a támadó eszközt és azt követően célba venni, hogy áthaladt felettem. A támadó eszközöket maga előtt deríti fel és semmisíti meg. Semmi sem indokolja a lengyel irányt.

A rakétákat korlátozottan földi célok ellen is lehet használni, és ebben az esetben normál ballisztikus pályát ír le. A rendszer egyszerre akár hat célpontot is képes támadni, célpontonként két rakétát rendelve hozzá a magas megsemmisítési valószínűség biztosítása érdekében, így a két rakéta egy cél elleni használata érthető, de „valószínűségszámítási kuriózum” lenne, ha mindkettő célt tévesztene és mindkettő önmegsemmisítője „ugyanúgy” meghibásodna és „ugyanolyan” pályát leírva csapódna be.

Érdemes egy kicsit belepillantani a fegyver működésébe, ahhoz, hogy megerősödjön bennünk az a gyanú, hogy a kijevi vezetés a légvédelmi rakéták fogyását látva „fel akarta gyorsítani” a nyugati légvédelmi eszközök szállítását, vagy még inkább be akarta vonni szövetségeseit a konfliktusba.

Az SZ-300 feladata, az ipari, közigazgatási és egyéb stratégiailag fontos objektumok védelme, a légtér ellenőrzése. Mobilrendszer lévén percek alatt összepakolható, és az új felállítási helyre vezényelhető, ahol 5 perc alatt tűzkész állapotba hozható. Az első széria, az S-300V még csak repülőgépek és cirkálórakéták ellen volt hatékony, ám azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a ballisztikus rakéták leküzdését is megoldották. Sőt! A PMU-2-es széria már az alacsony észlelhetőségű (lopakodó) repülő eszközöket is képes érzékelni nagy távolságból.

A Doppler-radar egy 60 méter magasságban repülő repülőgép (pl. F-15-ös) méretű célt 20 km távolságból, 100 méteren repülő célt 30 km távolságból, ennél nagyobb magasságban repülő célt (3-8 km) 175 km távolságból képes észlelni. A radar típusától függően a maximális detektálási táv repülőgép esetében akár 300 km is lehet, míg a ballisztikus rakéták észlelése optimális esetben 1000 (!) kilométerről is lehetséges. A radar – típustól függően – egyszerre 100-300 légicélt képes észlelni, ebből a 4-72 legveszélyesebbet követi, és egyszerre maximum 4-36 célra képes rakétát vezetni.

Az amerikaiak szerint valószínűbb, hogy az ukrán erők lőtték ki a Lengyelországba csapódó rakétát

A rakéták hermetikus tárolókonténerekben vannak elhelyezve, és nem igényelnek karbantartást élettartamuk során. Egy tűzvezető radarhoz elméletileg korlátlan mennyiségű rakétakonténer kapcsolható, de gyárilag egy indítójármű csak 4 rakétát cipel, ezért egy radarhoz három rakétaindító jármű van rendelve, vagyis ütegenként 12 rakéta van készletezve. (A szlovákok nyolc rakétával adták át a sajátjukat az ukránoknak. Ez azt jelenti, hogy valójában éveken keresztül hazudtak a hadrafoghatóságáról.) A készlet elhasználása esetén a tartalék rakéták 20 perc alatt (a régebbi típusoknál ez egy óra) felszerelhetőek, és tűzkész állapotba hozhatóak. Az „újratöltést” darus járművek végzik.

Hatótávolságuk (megsemmisítési zóna távoli határa) a rakéta és a radar-fejlesztéseknek köszönhetően a kezdeti 45 kilométerről 200 kilométerre nőtt.

A megsemmisítési zóna felső határa 30 kilométer, ilyen magasságban viszont többnyire csak ballisztikus rakéták „közlekednek” (esetleg nagy magasságban haladó felderítő repülőgépek), tehát repülőgépek és azok fedélzeti fegyverei ellen ez a működési tartomány bőven elegendő. A rakéták 3 másodpercenként indíthatóak – egy célra akár többet is lehet –, így növelve a találati valószínűséget, ami az igen jó zavarvédelemnek köszönhetően nem csekély, 70-80%. A rakéták célravezetése eleinte aktív parancsközlő rendszerrel történt, vagyis a rakéta a becsapódásig a földi egység által küldött parancsok alapján kormányozta magát a cél felé, a leküzdendő célt a rakéta nem „látta”. Ám ez a módszer az elektronikai hadviselés, a zavarórendszerek fejlődése miatt sebezhetővé vált, ezért áttértek a félaktív lokátoros célravezetésre.

A komplexum által kisugárzott radarhullámok a célról visszaverődve a rakéta fedélzeti lokátorába érkeznek, majd ezen adatok függvényében a rakéta fedélzeti számítógépe kidolgozza a szükséges kormányparancsokat, így navigálja magát a célra, vagy annak közelébe. Természetesen az adatkapcsolat a becsapódásig megvan a rakéta és a komplexum között, ennek zavarvédelmét úgy oldották meg, hogy rengeteg frekvenciatartományban és nagyon gyors átviteli sebességgel forgalmaznak egyszerre, így a zavarás az ellenség részéről egyáltalán nem, vagy csak nehezen oldható meg.

A rakéták sebessége 1700 m/s-tól 2500m/s-ig terjed, ez elegendő bármely ma rendszerben lévő repülőgép leküzdéséhez. A rakéták csapódó- és közelségi gyújtóval is fel vannak szerelve, tehát nem szükséges telibe találni a célt, a rakéták 100, 133, illetve 150 kilogrammos harci része elegendő repeszt tartalmaz ahhoz, hogy 50 méteren belül megsemmisítsen bármilyen légicélt.

Általában a rakétákat 20 évig lehet tárolni. Néhány szakértő szerint az ukrán légvédelem által használt eszközök jelentős része már annyira „elöregedett”, hogy folyamatosan meghibásodnak. Ha ez így van, akkor nem lehet igaz a légvédelem 80 %-os hatékonysága. Márciusban már többen felvetették, hogy

a legtöbb lakóépületet ért rakétatalálat éppen az ukrán eszközök meghibásodása miatt következik be.

Egy állítás mindig kétélű fegyver. Íjgyártó István kijevi nagykövet egyik televíziós bejelentkezése során megerősítette, hogy az oroszok továbbra is inkább a katonai és az energetikai infrastruktúrát támadják. A nagykövet szerint a lakóépületekben keletkezett károkat a legtöbb esetben a lelőtt orosz rakéták és az azt megsemmisítő ukrán légvédelmi eszközök darabjai okozzák.

A kiszivárgott felvételeken látható becsapódási kráter mérete alapján a lengyel áldozatoknak nem volt semmi esélyük a túlélésre.

A lengyelországi eset kapcsán érdemes tisztázni, hogy a térség egyik legjelentősebb légvédelme tartózkodik a lengyel határ mentén, de senki se várja tőlük, hogy minden eszközt le tudnak lőni. Egy légvédelmi komplexum általában egy 20-30 x 20-30 km-es területet tud oltalmazni. Nincs annyi eszköz, ami ezer kilométeres határszakaszokat tudna felügyelni. Izrael rendszerei azért is tudnak nagyon hatékonyak lenni, mert egy viszonylag kis területű országról van szó. Az igazán felháborító az, hogy a lakosság nem volt riasztva.

– Mi lehet az oka, hogy az oroszok feladták Herszont?

– Az elmúlt hetekben az ukrán infrastruktúrára jelentős csapásokat mértek az orosz erők. A szakértők egy része úgy gondolta, hogy újra érti Moszkva szándékait, aztán a Herszonból való kivonulást sokan meglepődve fogadták. Van, aki csapdát sejtett, van aki a törökök és a szaúdiak által összehozott „rejtett megállapodásról”, van, aki Ukrajna hallgatólagos felosztásáról, mások stratégiai megfontolásokról, megint mások „orosz vereségről” és történelmi ukrán győzelemről beszélnek. A nyugati média ünneplő „tömegeket” filmez a városban, a felvételeken azonban látható, hogy a visszatérést ünneplők létszáma nagyon csekély. Aztán biztonsági szempontból teljesen megmagyarázhatatlan módon Zelenszkij el is látogatott a városba, miközben Kadirov katonái elkeseredetten vették tudomásul, hogy nem lőhettek rá az ukrán elnökre. Ez éppen elég ok arra, hogy elbizonytalanodjanak az emberek.

Ezt a visszavonulást már akkor jelezték, amikor Szurovikin tábornokot az ukrajnai hadművelet élére helyezték. Az orosz tábornok már az első sajtótájékoztatóján elégedetlenségét fejezte ki a herszoni fronttal kapcsolatban. Szurovikin attól tartott, hogy Ukrajna gátakat robbant a Dnyeperen, és elárasztja a területet. Röviddel ezután megkezdődött a civilek evakuálása. Herszon egyre kevésbé hatékony front volt Oroszország számára,

mivel a korlátozott híd- és útkapacitás mellett logisztikai szempontból nehéz volt az erők ellátása a folyón keresztül.

Ideális esetben a hídfő lenne a kiindulópontja a Nyikolajev elleni támadásnak, de egy offenzíva megindításához meg kellene erősíteni a Herszonban lévő csoportosítást, ami ennek megfelelően megnöveli a folyón átvezető logisztikai terheket. Mivel a front nagyon hosszú, Herszon egyértelműen az egyik logisztikailag legintenzívebb tengely. Az a gyanúm, hogy Szurovikin átvette a parancsnokságot, és szinte azonnal úgy döntött, hogy nem akarja növelni a terheket azzal, hogy megpróbál Nyikolajev irányába támadni.

Ha pedig nem indítanak támadást a herszoni állásból, akkor felmerül a kérdés – miért is kell egyáltalán tartani az állást? Politikailag fontos egy regionális főváros védelme, de katonailag a város megtartása értelmetlenné válik, ha nem indul támadás délen. Legyünk még egyértelműbbek: ha nem terveznek támadást Nyikolajev felé, a herszoni hídfő katonai szempontból kontraproduktív.

Amíg a hídfő tartása Herszonban megvalósul, a Dnyeper negatív erőtöbbszörözővé válik – növeli a logisztikai terheket, és folyamatosan azzal fenyeget, hogy az erők el lesznek vágva, ha Ukrajnának sikerül lerombolnia a hidakat vagy átszakítani a gátat. A keleti partra való visszavonulással azonban a folyó pozitív erőtöbbszörözővé válik, mivel természetes védelmi akadályt képez. A folyón való visszavonulás jelentősen növeli a hadsereg harci hatékonyságát, és csökkenti a logisztikai terheket, így más ágazatok számára szabadít fel erőforrásokat.

Szurovikin egyszerűen csak egy húsdaráló tökéletesítésén dolgozik. Úgy tűnik, hogy a hadsereg szabadon hozhat operatív döntéseket, akár a politikai szereplők lejáratása árán is.  Aki nem értette Herszont, annak nem voltak alapvető harcászati ismeretei. Szurovikin megőrzött 25 ezer nagy tapasztalatokkal rendelkező katonát a későbbi műveletekre. Folyóakadály mögött a védelem kedvezőbb helyzetbe kerül. Fele annyi ember is elegendő ugyanakkora terepszakasz megtartásához. Erőszakos vízi átkelést az ukránok csak az úszóképes, keleti gyártású eszközeikkel tudnának végrehajtani. A modern nyugati eszközeik jelentős része nem úszóképes. A folyóba való behajtás és a partot érés sem végrehajtható minden partszakaszon. Ha pontonhidakat építenének, akkor pedig egy jóval nagyobb tűzerővel rendelkező tüzérség játszaná velük ugyanazt a játékot, amit ők eddig az oroszokkal játszottak. Gumicsónakokkal és kézifegyverekkel nem fogják elfoglalni a túlpartot. Ehhez komoly katonai innovációra lesz szükség. A háború – bármily meglepő – nemcsak a fotelből figyelők, vagy a fősodratú sajtó igényeiről, hanem a harc alapvető törvényszerűségeiről is szól. Legalább is még egy ideig…

– A háború kezdetén azt gondoltuk, villámháború fog kibontakozni, mára viszont egyértelmű, hogy elhúzódó konfliktusról van szó. Az Ukrajnának biztosított nyugati fegyver- és pénzszállítmány lehet ennek az oka, vagy az oroszoknak is inkább az elhúzás lehet az érdeke?

– Ennek a konfliktusnak Ukrajna és Európa lettek a legnagyobb vesztesek az USA, Kína és Törökország a legnagyobb nyertesei.

A legnagyobb győztes azonban továbbra is a hadiipari komplexum,

az pedig biztos, hogy egy kiélezett és egy elhúzódó konfliktusban érdekelt. Korábban sokat írtam a „nagy nemzetközi lopótökről” ami arról szól, hogy háborús konfliktusokon keresztül mentik ki a demokratikus ellenőrzés elől a költségvetési pénzeket és „direkt” támogatásokat akarnak kieszközölni ezek a cégek.

A Szenátus Fegyveres Erők Bizottságának befolyásos vezetői, Jack Reed (D) és Jim Inhofe (R) szenátorok a háborús szükséghelyzeti hatáskörre hivatkozva kezdeményezték, hogy a Pentagon még nagyobb fegyverkészleteket halmozzon fel. A módosítás célja állítólag az, hogy megkönnyítse az Egyesült Államok által Ukrajnába küldött fegyverek pótlását, de ha megnézzük a módosításban szereplő kívánságlistát, akkor láthatjuk, hogy itt teljesen másról van szó. A módosítás október közepén átment a Fegyveres Szolgálatok Bizottságán, és ha törvényerőre emelkedik,

a védelmi minisztérium több évre szóló szerződéseket köthet, és a kötelező versenyeztetési szabályt kikerülő szerződéseket köthet a fegyvergyártókkal az Ukrajnával összefüggésbe hozható fegyverekre.

Ha a Reed/Inhofe-féle módosítás valóban a Pentagon készleteinek feltöltését célozza, akkor a kívánságlistán szereplő mennyiségek miért is haladják meg jóval az Ukrajnába küldött mennyiségeket?”

Az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segélyek jelenlegi sztárja a Lockheed Martin HIMARS rakétarendszere. Ez ugyanaz a fegyver, amely az amerikai tengerészgyalogságnak 2017-ben segített lerombolni Moszul, Irak második legnagyobb városának nagy részét.

Az USA eddig csak 38 HIMARS-rendszert küldött Ukrajnának, de Reed és Inhofe szenátorok 700 darab, 100 000 rakétát tartalmazó rendszer ‘utánrendelését’ tervezik, ami akár 4 milliárd dollárba is kerülhet.

Egy másik, Ukrajnának biztosított tüzérségi fegyver az M777-es 155 mm-es páncéltörő löveg. Az Ukrajnának küldött 142 M777-es ‘pótlására’ a szenátorok 1000 darabot terveznek megrendelni a BAE Systems-től, amelynek becsült költsége 3,7 milliárd dollár.

A HIMARS indítóállások képesek a Lockheed Martin nagy hatótávolságú (akár 190 mérföld) MGM-140 ATACMS rakétáinak kilövésére is, amelyeket az USA még nem küldött Ukrajnába. Valójában az USA csak 560 darabot lőtt ki belőlük, többnyire Irak ellen 2003-ban. A még nagyobb hatótávolságú ‘Precíziós csapásmérő rakéta‘, amelyet korábban a Trump által felmondott INF-szerződés tiltott, 2023-ban kezdi majd felváltani az ATACMS-t. A Reed-Inhofe módosítás mégis 6000 ATACMS-t vásárolna, tízszer többet, mint amennyit az USA valaha is használt, 600 millió dollár becsült költséggel.

A Pentagon 20 000 Stinger légvédelmi rakétát tervez vásárolni a Raytheontól. A kongresszus azonban már elköltött 340 millió dollárt 2800 Stingerre, az Ukrajnába küldött 1400 helyettesítésére.

Reed és Inhofe módosító indítványa 14-szeresen ‘tölti újra’ a Pentagon készleteit, ami közel 2,4 milliárd dollárba kerülhet.

Az Egyesült Államok eddig csak két Harpoon hajóelhárító rakétarendszert szállított Ukrajnának – ez már igazán a provokatív eszkaláció irányába tett lépés volt –, de a módosítás 1000 Boeing Harpoon rakétát (kb. 1,4 milliárd dollárért) és 800 újabb Kongsberg Naval Strike Missiles (kb. 1,8 milliárd dollárért), a Pentagon által a Harpoon helyettesítésére szánt rakétát tartalmaz. A fegyverlistát áttekintve Mark Cancian katonai elemző és nyugalmazott tengerészgyalogos ezredes nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az USA készleteket halmoz fel egy jövőbeli nagy szárazföldi háborúhoz Oroszországgal. Cancian szerint ez nem az a lista, amelyet Kína esetében használnának.

Biden elnök azt mondja, hogy nem fog amerikai csapatokat küldeni Oroszország ellen, mert az a harmadik világháborút jelentené. De minél tovább tart a háború és minél jobban eszkalálódik, annál világosabbá válik, hogy az amerikai erők közvetlenül részt vesznek a háború számos aspektusában: segítenek az ukrajnai műveletek megtervezésében; műholdas hírszerzést biztosítanakkiberháborút folytatnak; és titokban harcolnak Ukrajnán belül a különleges műveleti erők és CIA félkatonai alakulatok bevonásával. Most Oroszország azzal vádolja a brit különleges műveleti erőket, hogy közvetlen szerepet játszottak a Szevasztopol elleni tengeri dróntámadásban és az Északi Áramlat gázvezetékek megsemmisítésében.

A módosítás ugyanakkor, úgy tűnik, hogy a fegyvergyártók panaszaira reagál, miszerint a Pentagon ‘túl lassan halad’ az Ukrajnára szánt hatalmas összegek elköltésében. Miközben több mint 20 milliárd dollárt különítettek el fegyverekre, az Ukrajnának szánt fegyverek tényleges megvásárlására és az eddig oda küldöttek pótlására kötött szerződések november elejéig eddig mindössze 2,7 milliárd dollárt tettek ki.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy Ukrajna miért mindig csak az ellenálláshoz „éppen elég” eszközt és felszerelést kapta meg. Egyértelműen a konfliktus elhúzódása érdekében dolgoznak. Robert C. Castelnek igaza van:

Ezek a vállalatok nemcsak az utolsó ukránig, de az utolsó európaiig is hajlandóak harcolni.

Az idő az oroszoknak dolgozik, ezért ez nekik is jó. Mindaz, ami előttünk áll Ukrajna és Európa tragédiája. Ennek az árát pedig mindkét vesztesnek azért kell megfizetnie, mert hagyta, hogy a saját sorsáról máshol döntsenek helyette. Ez pedig az európai és az ukrán elitek alkalmatlanságát jelenti.

Kiemelt kép: Baravidi Stúdió / YouTube

További híreink

Végül minden a helyére kerül: már Újpesten sem állít adventi keresztet a Jobbik

Magyar Jelen

További 13,5 milliárd állami támogatást kap a debreceni BMW gyár

Irányi Dániel

„Nem fogjuk hagyni, hogy a hazánkban cigányterror uralkodjon!” (+VIDEÓ)

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben