Amikor beülünk a színházba az esti előadásra, talán át sem gondoljuk, mennyi befektetett energia, rengeteg ember összehangolt tevékenysége és folyamatos művészi munkája előzi meg a premier kezdetét jelentő nézőtéri csengőszót. Mi minden kell ahhoz, hogy az estéről estére felgördülő függöny egy új világot tárjon elénk s nézőként annak a varázslatos élménynek lehessünk részesei, amit úgy hívunk: színház. Kétrészes minisorozatunk első részében az Operettszínház Mária főhadnagy című darabjának rendezője, Homonnay Zsolt – akit eddig inkább színészként, énekesként ismerhettünk meg – mondja el nekünk, milyen állomásokon keresztül vezet az útjuk a március 10-i bemutatóig.
Az első dolog nyilván a tervezés folyamata volt, amikor összeállt, milyen új bemutatókkal lép a közönsége elé az Operettszínház.
Ezt a színházunk vezetősége állítja össze, ilyenkor figyelembe veszik az előző évadok tapasztalatait, a repertoáron lévő, futó előadásokat, illetve azt, hogy melyik darabnak milyen aktualitása lehet. A Huszka Jenő által írt Mária főhadnagy az 1848-as szabadságharcunk idején játszódik, aminek idén kerek – 175. – évfordulója van.
S ha már a szerzőt említem – akinek szintén évfordulója volt, de a rá emlékező Huszka-gála a pandémia miatt két évet csúszott – őt tartják a legmagyarabb operettszerzőnek, hiszen ő volt az, aki bár a bécsi klasszikus operettkeretet megtartotta, de azt alapvetően magyaros – csárdás, verbunkos, népdal elemek – zenei világgal töltötte meg.
Túl vagyunk a darabválasztáson, Önt kérték fel a rendezésre, hogyan tovább?
Először is – a vezetőséggel egyeztetve – kiválasztottam azokat a munkatársaimat, akikkel együtt dolgozom majd. Köztük a díszlet- és jelmeztervezőt, a koreográfust, a rendezőasszisztenseket, a fény- és látványtervezőket. Ez utóbbi azért volt fontos számomra, mert most annyiban eltérünk a hagyományos operettjátszástól, hogy – a darab stiláris értékeit és műfaji adottságait megtartva – egy XXI. századi szemlélettel közelítünk a műhöz. Célom volt, hogy ne csak emlékezzünk egy történelmi eseményre, de átélhetővé is tegyük azt. Ennek érdekében még a szövegből is átírtam részeket, de csak oly módon, hogy a ma már nehezen érthető vagy félreérthető régies megfogalmazásokat könnyebben befogadhassa a ma közönsége.
Megvan a darab, felállt az alkotói stáb, de kik fogják eljátszani a darabot?
Igen, ekkor jön a közönség szempontjából az egyik legfontosabb döntésünk, hogy kiket láthatnak majd a színpadon. Azokban a színházakban, ahol nincs állandó társulat, ilyenkor castingot (szereplőválogatást) tartanak, kihez passzol leginkább egy adott karakter, egy megformálandó szerep. Nálunk más a helyzet, mi az operett – s persze a musical – területén óriási társulattal rendelkezünk. Ez lehetővé teszi, hogy házon belülről válogassuk ki a primadonnákat, bonvivánokat, szubretteket, táncos komikusokat, s persze a többi szereplőt is. Sőt a főbb szerepekre mindjárt hármat-hármat is, hiszen a darab – nálunk megszokott módon – hármas szereposztásban fut majd.
Összeállt a művészeti vezetés, kiválasztódtak a szereplők, ezek szerint kezdődhet a próbafolyamat?
Tulajdonképpen igen, ennek első lépése az olvasópróba, amikor mindenki megkapja a szövegkönyvet, s benne a saját színpadi szövegét. De itt sokkal fontosabb dolog is történik annál, hogy csak végig összeolvassuk a szöveget. Ekkor fejti ki a rendező, mi a darabbal a koncepciója, mit akar az előadással a nézőknek közvetíteni. Ehhez persze az kell, hogy a rendező ezt jóval korábban átgondolja, mert míg a színészek akkor találkoznak a darabbal először, a rendező – én is nyár végétől foglalkozom a Mária főhadnaggyal – már legalább egy féléve ezzel a feladattal kel és fekszik, s töri azon a fejét – jelmezek, díszletek, fénytechnika stb. tekintetében -, mit és hogyan tud majd megvalósítani az elképzeléseiből a színpadon.
Én is elmondtam az olvasópróbán a darab előtörténetét, s azt is, hogy egyébként nemzetközi színpadokon nem ez a szerzőnek a legismertebb műve, külföldön a Bob herceget vagy a Gül babát többet játsszák, aminek oka, hogy ez a darab – Lebstück Mária életén keresztül – leginkább egy nekünk, magyaroknak kedves és fontos történelmi időszakot dolgoz fel.
A Mária főhadnagyot 1942-ben Fényes Szabolcs igazgatósága alatt mutatták be, de ebben a korszakban ez nem ment könnyen, hiszen Huszka – és a szövegkönyvíró Kellér Dezső – zsidó származása miatt sokan támadták a színrevitelt. Érdekesség, hogy a háború után, az ötvenes években pedig a darabban elhangzó Kossuth-idézetek miatt tartották irredentának, húzták meg a szövegét, s akarták betiltani a játszását. Szerencsére most abban a helyzetben vagyunk, hogy vissza tudtunk nyúlni a cenzúrázatlan ősváltozathoz, vissza tudtam rakni Kossuth-beszédeket, olyannyira, hogy általa megfogalmazott mondatok hangzanak el például Görgey szájából.
Ez a darab, bár meseszerű, de nem mese, hiszen minden szereplő a korban élt hús-vér figura, minden helyszín valós, az események egykor megtörténtek, a dátumok és hivatkozások pedig történelmileg igazolhatók.
Mit kell tudnunk a címszereplő hölgyről?
Lebstück Mária is természetesen valós személy volt, érdemes idézni, amit Jókai Mór – aki személyesen is találkozott vele – a kalandos életéről mondott:
„Hanem hát mind annál, a mit költői fantázia kitalál, sokkal érdekesebb ennek a rendkívüli alaknak az igaz története, a melyhez a hiteles adatokat ő maga bocsátá kezemre. Ez a két év egy nő életéből »sok« volna egy regénynek.”
Ami tehát megjelenik a színpadon, az nem a képzelet szüleménye, ezeket ő mind végigcsinálta: valóban átöltözött férfinek, Bécsben belesodródott a forradalomba, később menekülnie kellett Magyarországra, majd beállt huszárnak. S itt tovább folytatódott a kalandos élete, többek között Budavár ostromában is részt vett, sőt a harctéren még házasságot is kötött. Talán mindennek a kezdete a legszürreálisabb, ami csak annyival indult, hogy elment otthonról kalapot vásárolni, mert bálba készült, aminek az lett a vége, hogy a bécsi forradalom forgatagában találta magát, ahonnan ragadták tovább a történelem eseményei.
Egyszóval olyan valakiről írt művet Huszka, akinek élte valóban nem tekinthető átlagosnak, kalandos hősiessége miatt pedig érdemes arra, hogy a közönség megismerje, sőt megszeresse.
Visszatérve az alkotói folyamathoz, mi a következő állomás?
Ezután színpadra lépünk, de ez még nem a nagyszínpad, csak a házi színpad, ahol kisebb egységekben vesszük végig a darabot. A rendelkező próbán nagyvonalakban feltesszük a darabot, majd elkezdődnek a jelenetekre bontott mű próbái. Ekkor nekem – mint rendezőnek – világossá kell tennem a saját elképzelésemet, azt, hogy kitől mit szeretnék látni. A színészekkel közös, kreatív alkotói műhelymunka alapján alakul ki, az adott szituáció és a karakterek elemzése kapcsán, hogy ki hol áll, merre néz, hogyan mozog, milyen hangerővel, hangsúllyal szólal meg az adott jelenetben, egyszóval igyekszünk a legapróbb részleteket is tisztázni, mindenki számára megalkotjuk a jelenetek gerincét. A díszletek is – persze még csak jelzés szinten – jelen vannak, a szereplők pedig próbaruhában – saját köznapi ruhájukban, de majdani kellékeikkel (például kard az oldalon, táska a kézben, puska a vállon stb.) – adják elő a jeleneteket.
Mivel ezekben a jelenetekben csak azok vannak a színpadon, akiknek valami szerepük van, ezért itt még alkalmam van korrigálni a színészeket egyenként is, ami a nagyszínpadi próbák alatt, ahol 50-60 ember is mozog a színpadon, már meglehetősen bajos lenne. Ez a folyamat hetekig eltart, a színészeknek közben meg kell tanulniuk a szöveget, s a próbákkal párhuzamosan a koreográfussal is dolgoznak, a dalokat pedig begyakorolják a korrepetitorokkal. De mindezekre szükség is van, hiszen a következő lépcsőfokra – a nagyszínpadi próbákra – már valóban csak alig tíz nap fog majd rendelkezésünkre állni. S akkortól már ezek mellett egészen másra is kell majd figyelnem, ott kell majd összeállítanunk a részekből az egészet, megteremteni annak a feltételeit, hogy úgy kerüljön majd a nézők szeme elé a darab, ahogy én erről majd fél év óta álmodom.
Eljutottunk a próbafolyamat alatt a nagyszínpadi próbák határára, a második – befejező – részben a darab mozaikokból való egységes egésszé formálódásáról, a főpróbahét-határidő szorító izgalmáról, s a főpróbáról, arról a legeslegutolsó alkalomról esik majd szó, amikor egy-egy apró kiigazításra, simításra még mindig van lehetőség. Mert ezután egy-két napon belül a premieren fellendül a függöny, s az fog ítéletet mondani a mű színpadra állításának sikeréről, akinek a kedvéért minden eddigi munkát mindenki befektetett: a nézőközönség.
Tölgyesi Tibor
A fotókon: Homonnay Zsolt. Forrás: Art&Lens
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
