Ugyan három találkozója lenne az idei kiírásból a szombathelyi csapatnak, a szurkolói információk szerint az utolsó két fordulóra már nem áll ki az együttes. Ez azt is jelentheti, hogy hétfő este Angyalföldön játszhatja utolsó másodosztályú bajnoki mérkőzését a Haladás csapata.
Többször foglalkoztunk a Magyar Jelenen is a szombathelyi labdarúgás anyagi gondjaival és a szurkolók reakciójával. Most a Haladás – A bölcsőtől, a sírig és még tovább Facebook oldal tett közzé egy bejegyzést, melyből kiderül, hogy a klub, amelynek első fokon elutasították a licenc kérelmét, Angyalföldön búcsúzhat a profi labdarúgástól.
A szurkolók hónapok óta kongatták a vészharangot
Tizenöt éve ért történelme csúcsára a Hali
„Elvileg hétfőn, este nyolckor állunk ki utoljára. Tíz óra előtt néhány perccel Dr. Csonka Bence játékvezető lefújja a Vasas elleni mérkőzést, valami véget ér, valami fáj” – írja a szurkoló oldal szombati bejegyzésében.
„Tizenhat éve ilyenkor a feljutást ünnepeltük. NB II-ben is négyezer feletti átlagnézőszámmal büszkélkedhettünk, meg egy igazán szerethető, ízig-végig helyi kötődésű csapattal”
– folytatják a bejegyzést kiemelve, hogy 2009-ben történelmet írt az együttes. Akkor ugyanis újoncként bronzérmet szerzett a Haladás, ami európai kupaszereplést ért. A kazak FC Irtysh Pavlodar ellen tovább is jutottak, a svéd Elfsborg azonban már nagy falatnak bizonyult.
A Haladás 1936-ban mutatkozott be az NB1-ben, legjobb eredménye egy harmadik hely 2009-ben (fotó: nyugat.hu )
A Haladás egy fogalom, ezt vették el a szurkolóktól
Homlok Zsolt az építőiparban érdekelt Homlok Zrt. és a vasútfejlesztéssel foglalkozó Vasútvill Kft. tulajdonosa volt, nem mellesleg 2017-ben vette feleségül Mészáros Lőrinc lányát. Sokak szerint ennek is köszönhetően meredeken kezdett felfelé ívelni üzleti karrierje, amelynek részeként 2019-ben jutott a Haladás többségi tulajdonrészéhez. Azonban 2023 tavaszán elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy a pár válik, néhány hónappal később pedig a szombathelyiek anyagi gondjairól is hallani lehetett már.
A csapat egyébként 2019-ben esett ki az elsőosztályból, ahová azóta sem tudott visszakerülni, jelen állás szerint erre pedig még hosszú évekig nem is számíthatnak majd a szurkolók.
A Haladás weboldalán megjelent hír szerint a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója, Szántó Erzsébet is lemondott. A csapatot üzemeltető Kft. rendes taggyűlését május 28-ra tűzték ki, az ügyvezetői feladatokat addig Szántó Erzsébet látja el. Arról nincs szó a hivatalos oldalon, hogy a Hali az utolsó két bajnoki találkozójára ne állna ki, azonban a vezetőedző, Aleksander Jovic május hatodikán lemondott, és vele együtt távozott Rúzsa Iván másodedző is.
Aleksandar Jovic és Szántó Erzsébet is távozott a Haladástól (Fotó: haladas.hu)
A Vasas elleni találkozón Bosnjak Predrag irányítja majd a vasi zöld-fehéreket, az ő kérésére Rúzsa Iván is a stáb tagja marad. Május 19-én az Ajkát fogadja Szombathelyen a Hali, míg a bajnokságot Gyirmóton zárja az együttes május 26-án – legalábbis hivatalosan. A szurkolók a már idézett szombati bejegyzésüket így zárták:
„Király Gabi találóan fogalmazott, amikor bejelentette visszatérését: a Haladás nem csupán egy csapat, hanem egy fogalom. Nekünk igen. Mi tudjuk, mit jelent. Ezt vették tőlünk el.”
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Nagy a baj Szombathelyen, nem kapott licencet első fokon a Haladás