A németországi Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland – AfD) a jelenleg is európai parlamenti mandátummal bíró képviselő, Maximilian Krah „Spitzenkandidat” (csúcsjelölt, listavezető) vezetésével indul a 2024-es európai parlamenti választási kampányban, mely a 2025-ös német szövetségi választás főpróbájának is tekinthető – írja a gulyaságyumédia, ahhoz az interjúhoz, amit az említett jelölttel készítettek, a fontosabb részek alább.
Már a másodikok
Fontos, hogy az AfD-t a legfrissebb felmérések már Németország második legerősebb politikai erejének írják 21 és 23 százalék közötti eredménnyel.
– Mik a várakozásai a két év múlva esedékes német választások tekintetében? Most a második helyen állnak a felmérésekben…
– Még elsők is lehetünk Nem ez a legvalószínűbb végeredmény, de lehetséges. Miért? Németországban minden fő pártnak: a közlekedésilámpa-koalíciónak (a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szabaddemokrata Párt (FDP) és a Zöldek együttes kormányzása) valamint a kereszténydemokratáknak (CDU) nagyjából ugyanaz a programja.
Négy fontos része van, amit követnek. Az első a klíma, a második a gender kérdése, a harmadik a bevándorlás, a negyedik pedig a háború.
A mi programunk ennek a teljes ellentéte.
Mi a családról, a nemzetről és a békéről beszélünk. Az Alternatíva Németországért-on kívüli összes párt többé-kevésbé nem a német érdekeket követi.
Mi azt mondjuk, hogy gondoskodnunk kell a hazánkról, más nemzeteknek pedig az ő országukról kell gondoskodniuk. Aztán megpróbáljuk megtalálni a kölcsönös érdekeket és a diplomáciát.
A választók megunták a régi pártokat
Krah egy másik kérdésre adott válaszában arról beszélt, hogy az emberek már nem bíznak a bevett pártokban. Évekkel ezelőtt ha a kereszténydemokraták jobbra pislantottak, az emberek azt hitték, talán jobbra fordulnak. Ennek vége. A bizalom a kereszténydemokratákban, de még a CSU-ban (keresztényszocialisták) is roppant alacsony.
Mi Hazánk, vagy Fidesz?
A jelöltet Gulyás Balázs a Fidesszel való kapcsolatról kérdezte, valamint általában a jobboldaliságról, Krah szerint a Mi Hazánk befolyásának várható a növekedése, Orbán Viktort túlságosan fogva tartják a Magyarországon üzletelő német befektetők, akik a hagyományos pártokhoz kötik a Fideszt.
– Az önök által felvetett témák igen hasonlóak ahhoz, amelyekről Orbán Viktor is beszél…
– …és a Mi Hazánk is ugyanazt mondja.
– Gondolja, hogy a jövő évi európai választások után szorosabbak lesznek az AfD kapcsolatai Orbán Viktor Fideszével, vagy akár a Mi Hazánkkal, amennyiben ők is bejutnak az Európai Parlamentbe?
– A kérdés az, hogy mit értünk „kapcsolatok” alatt? Hogy ugyanabban az európai frakcióban leszünk?
– Igen.
– Orbán Viktor elmondta, hogy a német befektetők miatt nem nyithat az AfD felé. Én nem tudom, hogy mekkora a német befektetők befolyása Magyarországon, Orbán valószínűleg tisztában van ezzel. Ezt tudomásul veszem, és majd meglátjuk.
Azt vettük észre, hogy a fiatal magyar választók inkább Mi Hazánk, mint a Fidesz mellett vannak.
Én pedig mindig azt javaslom, hogy a jövőbe nézzünk és ne a múltba. Ezzel együtt nagyon szeretném, ha a magyar EP-képviselők egy európai frakcióban lennének velünk.
Ám ha a Fidesz azt szeretné, hogy társuljanak…
– … akkor nem dobnánk ki őket az ágyunkból.
– És a Mi Hazánk kapcsán szintén nem mondanak nemet.
– Az egy nagyon érdekes, okos párt. Fiatalok, frissek, szókimondóak.
– Van már valamilyen kapcsolatuk, beszélgetnek egymással?
– Beszélünk olykor, igen. De beszélgetünk a fideszes kollégákkal is. Biztos vagyok benne, hogy a Mi Hazánknak egyre nagyobb befolyása lesz Magyarországon. Én pedig mindig is azt támogattam, hogy a jövő győzteseire fogadjunk.
A Mi Hazánk még eléggé ismeretlen Magyarországon kívül, de ez meg fog változni. Az egy okos párt.
(gulyasagyumedia.hu nyomán)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!