Hullámok hercegnője – interjú Késely Ajnával (I. rész)

Számtalan érem, nemzetközi versenyeken elért kiváló helyezések jelzik, hogy Késely Ajna a magyar úszósport egyik sikeres képviselője, s nem mellesleg sokak kedvence. Kétrészes interjúnk első felében azt szeretnénk elérni, hogy olvasóink versenyeit nézve, ne csak a habokat gyorsan szelő olimpikont lássák benne, hanem megismerjék a mindebbe fektetett kemény munkát is, amely nélkül bármilyen siker elképzelhetetlen volna. 

– Délelőtti interjúnk készítésére is az uszodából érkezett. Hogyan néz ki egy élsportolónak a napi, heti beosztása?

– Általában 5-kor vagy kicsit előtte kelek, 7-től 8-ig szoktunk kondizni, 8 és 10 között úszom. A délelőtti edzésnek ezzel vége, de délután is van egy kétórás úszásom. A két edzés között megpróbálok pihenni, vagy – mivel egyetemre járok – egy kicsit tanulni. Összességében egy héten kilenc úszóedzésem van.

– Ahhoz, hogy bírja ezt a megterhelést milyen étkezési szokásokat, vagy előírt életmódot kell betartania?

– Nyilván mindenkinek a saját testéhez képes kell megtalálni azokat a dolgokat, ami a szervezetének, az idegrendszerének jó, ez minden esetben mindenkinek speciális. Én is próbálom megtalálni azt, ami nekem a legjobb, de ez is azért időszakosan változhat, mert van, amikor a testem így, s van, amikor úgy reagál ugyanarra a dologra. Az idegrendszer is változóan működik, de én ehhez is próbálok mindig alkalmazkodni. Az étkezés szempontjából is hasonló a helyzet, van időszak, amikor azt érzem, hogy vegetáriánus étrendet kell, hogy kövessek, és van, amikor meg inkább a húsos táplálkozást.

– Van olyan valaki, aki mindezeket figyelemmel kíséri?

– A pályafutásom alatt sok dietetikussal, pszichológussal dolgoztam együtt, így az önmagamról tanultakat már magam is be tudom iktatni, de ha szükséges szólhatok nekik is. Például ha egy vérvételemben valami nem megfelelő érték jelenik meg, akkor szólok nekik, s ők tanácsot adnak, mit változtassak az étkezésemben.

– Említette a pszichológust, erre mennyire van szüksége egy élsportolónak?

– Szerintem rájuk nemcsak élsportolóknak, hanem már mindenkinek szükségük lehet. S ehhez nem is kell, hogy nagy problémák jelentkezzenek az életünkben, hiszen valamilyen fajta önismerettel rendelkeznünk kell, ezt nagyon fontosnak tartom. Én egyébként két emberrel is együtt dolgozom – az egyik pszichológus, a másik coach – s mindkettő segítségét igénybe szoktam venni.

– Nagyon sok szép eredményt elért a pályája során, s bizonyára még vannak Önben ambíciók is, de még mindig úgy indul el reggelente az uszodába, hogy élvezi az úszást?

– Hát ez eléggé változó, de még a gyerekkoromból hozom ezt a mindennapos mozgásformát, a napi edzések elvégzését. A másik dolog az, hogy szeretném mindig újra átélni azt a mámoros, leírhatatlan érzést, amit egy siker után érez az ember, ez az, amire szerintem az összes sportoló folyamatosan vágyik. S valahogy ezt az érzést próbálja mindig – akár edzésen, akár versenyek által – megtalálni, mert egy sportoló életében az érték, az értékesség, az ezekben nyilvánul meg: a sikerekben, az eredményekben, a minél jobb időkben.

Ez azt is jelenti, hogy egy bizonyos függőség alakul ki, mert míg egy átlagembernek mondjuk például azok az értékei, hogy szeretetteljes, odaadó, érzelmes, kommunikatív, addig egy sportolónál a sikerben, helyezésekben mutatkoznak meg az értékek. Ez persze azt is jelenti, hogy egy idő után függővé is válik, válhat a sikerektől. 

– De ha adott esetben nem lesz sikeres egy versenyen, akkor ezt nevezhetjük az Ön számára kudarcnak is?

– Pontosan azért van szükség a pszichológusokra, hogy ezt a helyzetet, ne kudarcként, értéktelenségnek éljük meg, hanem ez inkább inspiráljon bennünket a következő versenyen való jó szereplésre. Tehát ez ne döntsön nyomorba, ne essünk pánikba, ne legyünk depressziósok tőle, hanem – persze ehhez kell egy folyamatos belső munka – inkább emeljen fel, vagy legalább tartson szinten minket.

– Ön egyedül úszik a medencében, de láthatatlanul ott van Önnel az edzője is, aki szintén nagyon sok munkát fektetett a felkészítésbe. Milyen a sportoló-edző kapcsolat?

– Az edző és versenyző viszonya szinte olyan, mint egy házasság. Nem azt mondom, hogy ez jó vagy rossz, sokkal inkább azt, hogy a köztük lévő kötelék hullámzó. Egy idő után azért elég sok dolog lehet köztük vita tárgya, de a kapcsolatuk alapvetően meglehetősen bensőséges. 

Ha empatikus, ha normális az edző, akkor benne is egy ilyen kettős érzelem fogalmazódhat meg. Vagyis mint edző látja, hogy a versenyzőnek most valami fáj, rosszul érzi magát, magánéleti problémái vannak – és mindezeket megérti. De másrészt ő mégis az edzője, akinek az a feladata, hogy a versenyzőnek a testi határait kitolja, s ezt nem büntetéssel kell elérnie, hanem egy olyan eszköz előhívásával, amelynek segítségével az kilép a komfortzónájából és felülmúlja önmagát. Ez a feladata egy igazi edzőnek, mert mindenkinek mások a motivációi, ezeket kell megtalálnia, s ezekkel úgy játszania, hogy a versenyző ebben a ráhatásban ne sérüljön. 

– Egyébként Ön választja ki az edzőjét, vagy az edző választ versenyzőt? Ez hogy működik?

– A régi rendszerben ez úgy működött, hogy klubról klubra lehetett menni, vagyis váltani, s akkor az ottani edző vagy csapat befogadta a versenyzőt. Ez ma már kicsit így átformálódott akképp, hogy nem klubokat nézünk, hanem vagyunk egy klubban, és akkor utána – nem biztos, hogy a klubunkból – kiválasztjuk azt az edzőt, akivel szimpatizálunk, akiről úgy gondoljuk, hogy jó edzőnk lehet. Azért tudok ezzel példálózni, mert ott van például Wirth Balázs – aki Kapás Boginak a volt edzője – de nála is volt már honvédos, utés, kőbányás versenyző is. Szóval kicsit már így kavarodnak a versenyzők, az edzők és a klubok.

– Áttérve egy-egy verseny hangulatára, amikor beugrik a medencébe, mi járhat a versenyző fejében? Elkalandoznak a gondolatai, vagy szigorúan számolja a karcsapásokat?

– A verseny előtt készül egy előzetes terv, főleg hosszabb távon számítanak a beosztások, mely szakaszban erősítünk, melyiket vesszük gyengébben. De alapvetően minden verseny más, van, amikor érzésre kell menni, s van, amikor nagyon jelen kell lenni a versenyben és rögtön reagálni más versenyzők tempójához. Tudok olyan példát hozni a múltamból, amikor kétszáz méterig csak magamra figyeltem, de akkor láttam, hogy ott van egy olyan lány, akit talán meg tudok csípni. Ekkortól elkezdtem rá összpontosítani, és így meg tudtam verni a végén. Szóval mindig vannak helyzetek, ezeket mindig az adott szituációk hozzák elő, s talán ebben rejlik a rutinosság, az, hogy milyen versenytapasztalatokat szereztél korábban, hogy ilyenkor hogyan reagálsz.

Egyszóval a verseny nagyon rutinszerű dolog, s ha már tényleg van tapasztalata az embernek, akkor az sokat jelent. Persze gyermekként voltak taktikák, volt, hogy figyelnem kellett a technikára, a tempók számára, arra, hogy hátúszásnál a zászlótól számítva mikor jön ki a fal, de azért ezeket az évek alatt annyira betanultam, hogy már készségből jön. Ma már inkább jelen kell lenni, arra figyelni, hogy most ahhoz a versenyhez nekem mire van majd szükségem. Úgyhogy, ha manapság az edző elindít egy versenyre, akkor inkább már motivál, vagy mond pár kedves szót, vagy emlékeztet, hogy nagyon kemény munkán vagyunk túl és meg tudom csinálni. Tehát azok már kicsit más témájú beszélgetések, nem a technikai alapokról szólnak.

– A verseny előtti éjszaka mi szokott járni a fejében, kikapcsol, vagy a másnapon gondolkodik?

– Én olyan versenyző típus vagyok, akinek jó lenne, ha ki tudna kapcsolni, s nem kellene, hogy folyamatosan azon gondolkozzon, mi lesz holnap a versenyen. Nekem nagyon sok olyan helyzetem volt, amikor túlagyaltam a dolgokat. Nagyon izgultam már előző este, azon járt az agyam, hogy hogyan fogok versenyezni holnap, mikre kell figyeljek, s rá voltam feszülve, hogy hánykor keljek, hánykor egyek – szóval még az apró dolgokra is. Pedig szerintem pont akkor jön a flow-állapot, hogyha ezt elengedjük egy kicsit, ha kikapcsolunk, s előző este nem is gondolunk rá. Holnap úgyis lesz idő koncentrálni mindenre, rutinszerűen bízni kell annyira magunkban, hisz ezt már százszor megcsináltuk, akkor most miért ne csinálnánk meg újra?

De ezt persze nem mindig sikerül tudatosan megvalósítani. Nyilván amikor egyre jobban tudatára ébred az ember a dolgoknak, egyre több kétely van benne vagy előjönnek a kudarcélmények, akkor persze beindul az agyban a fogaskerék, nem tud leállni, s csak ezeken agyal folyamatosan. Ezért mondom, hogy jók a pszichológusok és a coachok, s persze jó, ha egy olyan edző van a versenyző mellett, aki pedagógiailag erre is figyel. Tényleg csak azt tudom mondani, ami közhely, de valóban minden fejben dől el.

– Ha lezajlott a verseny, akkor mi történik akár siker, akár kudarc esetén? Rágódik-e a dolgokon, vagy könnyen el tudja engedni őket?

– Hát nyilván ez is versenytől függ, de amúgy mindkettő elő szokott fordulni. Ha éppen kudarc ér, akkor persze rekonstruálom, hogy mi történt, és utána újult erővel nekivágok a munkának. Főleg azért, mert sokszor megszületik az emberben az az értéktelenség érzete, hogy Úristen, én nem úgy szerepeltem, ahogy akartam, és azzal ezt tudja valamennyire feledtetni. Szóval, mikor ez van, akkor elkezd a versenyző kompenzálni azzal, hogy jobban, komolyabban, erősebben veti bele magát az edzésekbe.  

S van a másik eset, a siker, de azt is nehéz sokszor megélni, a siker feldolgozása is tud nehézséget okozni. Mert ez tud egy nagy löketet adni, hogy milyen jól teljesítettem, de tud akár kicsit visszavetni is azzal, hogy annyira magabiztos lesz az ember, hogy neki már annyira nem is kell edzeni. De ez nálam ritkán fordul elő, hiszen én olyan családból jövök, ahol megtanultam, hogy mindig meg kell dolgozni a sikerért.

– Ön váltóban is indul, ahol minden egyes tag teljesítménye hozhat sikert, vagy gyengébb szereplést. Ilyenkor a versenyző nemcsak magáért, hanem a többiekért is úszik. Ez azt jelenti, hogy ott másképpen kell hozzáállni a versenyhez?

– Igen, ez tud adni egy pluszt, de tud nagyobb feszültséget is okozni, hogy több emberért is kell úszni.

Azt mondják, hogy az úszás egyéni sportág, de azért ez így nem korrekt, hiszen itt is több ember munkája – az edzőé, a dietetikusé, a pszichológusé, a háttérben álló egyesületé vagy szövetségé – van együtt a versenyen. Szóval az úszó több ember befektetett munkáját, támogatását képviseli, de persze ott a medencében, akkor, abban a pillanatban neki egyedül kell a korábbi befektetéseket a lehető legjobban kihoznia magából.

– Mik a legközelebbi sporttervek, amik Ön előtt állnak? 

– Kétszer hoztam el Az év női úszója címet – tavaly és tavalyelőtt –, de idén még nem hoztam eredményt, mert tavaly novemberben volt egy sérülésem. Viszont volt egy országos bajnokságunk, ahol megúsztam a vb-szintet, ez biztató számomra.