7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Az EP kimondta: a magyar gyermekvédelmi törvény “az uniós értékek rendszerszintű megsértése”

Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban bírálták “a demokrácia és a jogállamiság lebontását” Magyarországon, és elítélték a nemrég elfogadott, sok vitát kiváltó gyermekvédelmi törvényt. Az állásfoglalás szerint szerint az “LGBT-ellenes” szabályozás sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat” – írja az MTI.

A 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban

az EP-képviselők az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az Európai Unióról szóló szerződésekben és az unió belső piacáról szóló jogszabályokban rögzített jogok egyértelmű megsértéseként írták le a magyar gyermekvédelmi törvényt.

Kijelentették: a törvény “egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés az alapvető jogok fokozatos leépítése felé”, miközben az államilag támogatott “LGBT-ellenesség” és a félretájékoztatási kampányok a magyar kormány politikai cenzúrájának eszközeivé váltak. Az emberi jogok ilyen megsértése egy szélesebb körű politikai terv részét képezi, amelynek célja a demokrácia és a jogállamiság lebontása a médiaszabadsággal együtt. Ezt az uniós értékek rendszerszintű megsértésének kell tekinteni – húzták alá.

Véleményük szerint az uniós jog megsértése folyamatának legutóbbi állomásai között szerepel például az Alaptörvény 2020. decemberi módosítása is, amelyben rögzítették, hogy “az anya nő, az apa pedig férfi”,

szerepel továbbá a “transznemű” és “interszexuális” emberek nemének jogi elismerésének tiltása. A képviselők emellett elkötelezettségüket fejezték ki a gyermekek jogainak védelme mellett, és kijelentették:

a gyerekek érdekeinek teljes körű tiszteletben tartását az LGBT-ellenesség és a gyűlölet szítása helyett az elfogadás ösztönzésének és a sokszínűség támogatásának kellene vezérelnie.

A képviselők felszólították az Európai Bizottságot, hogy “a magyar LGBT-ellenes jogszabály” ügyében indítson kötelezettségszegési eljárást és használjon ki minden eljárási eszközt az Európai Unió Bíróságán, például vezessen be ideiglenes intézkedéseket vagy szabjon ki bírságot meg nem felelés esetén.

A tagállamokat pedig arra kérték, hogy ha az uniós bizottság nem lép, akkor maguk terjesszék az ügyet az uniós bíróság elé, és nyújtsanak be államközi kérelmet a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Az Európai Parlament március 11-én az Európai Uniót az LGBT-szabadság zónájának nyilvánította.
Az állásfoglalás a magyar jogszabály mellett horvátországi fejleményekre is felhívja a figyelmet. Horvátországban a Függetlenek Hídja (Most nezavisnih lista) nevű párt terjesztett elő javaslatot arról, hogy “az LGBT-propaganda gyermekek körében való terjesztésének tilalmát” építsék be a parlament által jelenleg tárgyalt jogszabályokba.

A Momentum megszavazta

Mint minden hazánkat érő támadás esetén, a Momentum ezúttal is teljes mellszélességgel állt a globalisták oldalára. Sőt, “kedvenc” uniós képviselőnk, Cseh Katalin, alias “CseKA”, még egy gőgös, beképzelt grimasszal megfűszerezett fotót is közzétett Facebook-oldalán, melyen büszkén hirdeti, hogy ő sem olvasta el a törvényjavaslatot, amit elítélt. Esetleg elolvasta, de nem sikerült megértenie.

További híreink

Meghalt 10 beteg és 3150-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Szabó Norbert

Trump: a járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog

Dunai Tibor

Póczik élettársának fia szervezte a prostikat az Borkai-féle adriai szexpartira

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben