A 74 éves Piero Fassino a szórakozottságával védekezett, de az alkalmazottakat ez nem hatotta meg – írja a Mandiner.
Lopáson kapták – újfent – Piero Fassinót, az olasz Demokrata Párt képviselőjét, egykori torinói nagykövetet, volt igazságügy-minisztert, a kommunista utódpárt főtitkárát – ő pedig sajtóperrel fenyeget, mert szerinte csak a média akarja lejáratni.
Előtte azért megpróbálta a szórakozottságára kenni azt, hogy egy laza ötvenezer forintos Chanel Chance parfümmel a zsebében akart távozni a fiumucinói reptér boltjából, „természetesen” fizetés nélkül.
A Corriere szerint a reptéri bolt alkalmazottjai már kétszer is rajtakapták a 74 éves urat azon, hogy olyan tárgyak vannak nála, amik éppenséggel nem az övéi. De akkor beérték azzal, hogy „utólag” fizetett – most azonban feljelentést tettek, az ügyben az ügyészség jár majd el.
Gyurcsány Ferenc társaságában is megfordult a parfümtolvajlással vádolt kommunista politikus
(Mandiner nyomán)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!