2023 nyarán első fokon, egy év próbára bocsájtást kapott “közösség elleni uszítás” miatt Barcsa-Turner Gábor (HVIM). Az őt védő dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd felmentésért fellebbezett, így az ügy most a Székesfehérvári Törvényszéken folytatódott. Az ügyész szigorúbb büntetésre ítélné a vármegyés vezetőt.
A nyomozóhatóságok már többször lezárták a közösség tagja elleni erőszak kísérlete jogcímen indított eljárást, sőt, egy alkalommal az ügyészség is így tett. Azonban a genderlobbista Háttér Társaságnak rejtélyes módon sikerült elérnie az ügyészségnél, hogy megtörténjen a vádemelés közösség tagja elleni erőszak bűntette címén. Már az első fokú tárgyaláson is egymásnak ellentmondó határozatokat hozott az ügyész, így nem csoda, hogy másodfokon is tartogatott abszurditást a meg nem történt LMBTQ-zászló elégetésének ügye.
Másodfokon az ügyészség mindenképpen szeretné, hogy megvalósult közösség tagja elleni erőszakért ítéljék el szigorúbban Barcsa-Turnert.
Azzal érvelt az ügyész, hogy a “vádlott” egyértelműen egy értékrendszer alapján cselekszik, kirekesztő a deviánsokkal szemben, és ő határozza meg, hogy mi a normalitás, ami szerinte nem is létező fogalom.
Az ügyész szerint a próbára bocsátás nem elég elrettentő.
Barcsa-Turner Gábor a bíróságon leszögezte, hogy valóban nem tud olyan ítéletet elképzelni, ami alapján az értékrendje megváltozna a kérdésben.
A feljelentő szervezet, a Háttér Társaság lobbiját is “konteónak” minősítette az ügyész, de tényszerűen (konkrét ügyekkel: a bírók, ügyészek, rendőrök érzékenyítésével, törvényalkotási eredményeivel) szembesítve lett, hiszen erről maga a felforgató szervezet számol be büszkén.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, az ügyben eljáró hazafias ügyvéd, hosszan sorolta a tárgyaláson azokat a törvény által rögzített család- és gyermekvédő értékeket, amiket képvisel Barcsa-Turner, akit semmiféleképpen sem lehet közösségellenesnek titulálni. Védőbeszédében ő is felháborodásának adott hangot az ügyész által elmondottak miatt.
A védekezés és az előadott érvek hatására talán, de az ítéletet elnapolta a másodfokon eljáró tanács.
A másodfokú ítélet kihirdetésének időpontja: március 21-e, 09:00. Székesfehérvári Törvényszék.
Aki tud, jöjjön el Székesfehérvárra – kéri az LMBTQ-lobbi által eljárás alá vont “vádlott”.
Forrás: Szent Korona Rádió
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!