28 C
Budapest
2022. augusztus 15., hétfő
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Befolyásos kormányzati szereplők miatt zárhat be a debreceni tófürdő

Negyven év után végleg bezár Debrecen legnépszerűbb fürdője, a Macsi-Balcsi. A Mi Hazánk politikusa szerint kormányzati szereplők állhatnak a rendkívül kedvező árú strand felszámolása mögött. A párt ígéri, küzdeni fog az újranyitásért.

Június 21-én tette közzé Youtube-csatornáján a Mi Hazánk Hajdú-Bihar megyei szervezete azt a videót, amelyben – többek között a Debreciner cikke alapján – bemutatták a Debrecen és Balmazújváros között található Látóképi Tófürdő, ismertebb nevén Macsi-Balcsi megszűnésének történetét.

A lapra hivatkozva a párt politikusa, Vörös János elmondta, a fürdő utoljára 2019-ben nyitott meg, majd a Covid ürügyén zárva tartott 2020-ban, és 2021-ben is. A vezetőség arra hivatkozott, “nem tudnák betartani a járványügyi korlátozásokat, ezért nem nyitnak ki”. A Mi Hazánk politikusa szerint ez az érv azért is érdekes, mivel más strandokon, ahol “heringek módjára tolonganak az emberek”, ez nem volt probléma. A közhangulat enyhítése érdekében egyébként jelentős fejlesztéseket, illetve “hűs árnyékot biztosító” faültetéseket ígértek a bezárások alatt.

Faültetés helyett azonban végleges bezárást kaptak a debreceniek.

A Mi Hazánk ezt a lépést a strandolni vágyó családokra mért súlyos csapásként értékeli, hiszen miközben a debreceni Aquaticum strandon közel 5 ezer forint egy darab belépő, addig a Mucsi-Balcsin ugyan ez pár száz forint. A nagyerdei strand egy családnak egyetlen napra akár 15-20 ezer forintba is kerülhet, és akkor még nem is beszéltünk a fogyasztásról. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb magyar család ezt a fajta luxust nem engedheti meg magának.

Vörös János arra is felhívta a figyelmet videójában, hogy az üzemeltető már 2018-ban is megpróbálta bezárni a strandot, ám akkor a lakossági nyomás meghátrálásra kényszerítette. Tehát a következő években a Covidot feltehetőleg csak kifogásként használta. Ez egyben arra is választ ad, hogyan lett az átmenetiből ilyen gyorsan végleges bezárás.

Olcsó családi strand helyett halgazdálkodás

A Mi Hazánk politikusa az esettel kapcsolatban megkereste a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságot (Tivizig). A Tivizig válaszlevéléből kiderült, hogy a strandként történő működtetésre kötött üzemeltetői megállapodás megszüntetését a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) kezdeményezte. A kiegyenlítő tározó a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer része, amelynek üzemeltetője továbbra is a TRV Zrt., ami azt jelenti, hogy pusztán tófürdőként nem kívánják üzemeltetni a tározót.

A létesítmény vagyonkezelőjétől ezen felül azt a felvilágosítást kapta, hogy

az illetékes hatóság a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény alapján halgazdálkodási vízterületté minősítette a tófürdő területét.

Vörös János ezt az átminősítést igencsak furcsának értékelte, hiszen a Macsi-Balcsi területe gyakorlatilag jelentéktelen a hozzá kapcsolódó Látóképi víztározó területéhez képest, valamiért mégis ebből a kis részből akarnak halgazdálkodási területet fabrikálni.

“Halgazdálkodási szempontból semmiképpen nem indokolt az, hogy éppen erre a tenyérnyi területre van szükség”

– szögezte le.

Kormányzati érdekek miatt veszítik el a debreceniek a strandjukat? 

A Mi Hazánk politikusa szerint a Látóképi Tófürdő bezárásában befolyásos kormányzati szereplők is érintettek. Állítását azzal támasztja alá, hogy

a TRV Zrt. vezérigazgatója, Bakondi György Patrik a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának, Bakondi Györgynek a fia, a Tivizig pedig közvetetten a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium irányítása alatt áll.

Vörös úgy látja, komoly törvénytelenségek történhettek a létesítmény üzemeltetése kapcsán. Mint mondta, az üzemeltető teljesen elhanyagolta a rábízott vagyont. Egyúttal azt ígérte, a Mi Hazánk megteszi a szükséges jogi és politikai lépéseket, és küzdeni fognak azért, hogy a tófürdőt újranyissák.

debreciner.hu nyomán 

További híreink

Ceglédi Zoltán: a Mi Hazánk be fog jutni

Faragó Dániel

Hetven határsértőt találtak négy kamionban Csanádpalotánál

Varga Lilla

Elsüllyedt egy komp Bangladesben, sokan meghaltak

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben