loading
Menü
Támogatás

Jogsértő gyakorlat ellen lépett fel a Mi Hazánk balatonfüredi képviselője

2025. jún. 18. 22:56
3 perces olvasmány
Jogsértő gyakorlat ellen lépett fel a Mi Hazánk balatonfüredi képviselője

A Magyar Jelen stábja a közelmúltban Balatonfőkajáron járt, ahol a hírek szerint egy olyan munkásszállót építenének, amely vendégmunkásoknak adna szállást. Mindezt a lakosság tájékoztatása nélkül, a videóban megszólalt Szabó Miklós, a Mi Hazánk balatonfüredi önkormányzati képviselője is, aki most egy másik ügyről tájékoztatta szerkesztőségünket. 

Az önkormányzat hónapokon keresztül nem adott érdemi választ a lakossági és képviselői aggályokra. Az ügyben a Mi Hazánk Mozgalom balatonfüredi önkormányzati képviselője próbált több alkalommal is hivatalos úton választ kicsikarni és eljárást kezdeményezni, de – mint állítja – falakba ütközött.

Hónapokig válasz nélkül

A képviselő először április 16-án küldött e-mailt Balatonfőkajár főjegyzőjének, amelyre a mai napig nem kapott választ. Ezt követően május 28-án sürgősségi indítványt nyújtott be a soron következő képviselő-testületi ülésre. Másnap, május 29-én azonban a főjegyző azzal az indokkal utasította el az indítványt, hogy az nem felel meg a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) határidőinek, valamint alaki és tartalmi követelményeinek.

A képviselő szerint ezzel a hivatal eljátszotta az érdemi vizsgálat lehetőségét, noha tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a településen nem működik helyi építészeti tervtanács, amely ilyen típusú fejlesztések esetén kötelező lenne.

Felszólalás a testületi ülésen

A május 29-i testületi ülésen, a 3:55 perctől elérhető felszólalásában a képviselő szóvá tette, hogy az önkormányzat hónapokig nem vette napirendre az ügyet, a jegyző pedig – állítása szerint – nem a probléma lényegére, hanem formai kifogásokra koncentrált, miközben már a lakosság részéről is több jelzés érkezett a tervtanács hiányával kapcsolatban.

A polgármester a testületi ülésen végül elismerte a hiányosságot, és kérte a főjegyzőt, hogy kezdjék meg a rendelet előkészítését, vonják be a képviselőt a munkába és a következő ülésen hozzanak döntést a helyi tervtanács felállításáról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy ilyen szerv működtetése jelentős forrásokat igényel, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre.

„Csak a nyilvánosság segített”

A képviselő összegzésében hangsúlyozza: többször, hivatalos formában is jelezte a jogsértő működést, de az önkormányzat csak akkor volt hajlandó érdemben foglalkozni az üggyel, amikor az a nyilvánosság elé került. Úgy véli, a jegyzőnek törvényi kötelezettsége lenne eljárni hasonló esetekben, nem pedig formai hibák mögé bújni.

„Végigjártam minden hivatalos utat. Ha nincs nyilvánosság, valószínűleg ma sem történne semmi” – fogalmazott.

A testület ígéretet tett arra, hogy a következő ülésen napirendre tűzik a helyi építészeti tervtanács létrehozását. Ez kulcsfontosságú lehet abban, hogy a jövőben ilyen, a településkép szempontjából érzékeny beruházások ne maradjanak társadalmi kontroll nélkül.

A korábbi riport itt nézhető meg:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás