4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Külföld

Biden megerősítette, hogy republikánus támogatás nélkül is véghezviszi gazdasági programját

Joe Biden amerikai elnök pénteken megerősítette, hogy akár republikánus támogatás nélkül is véghezviszi gazdasági programját, amelyre a koronavírus okozta járvány káros hatásainak ellensúlyozása érdekében van szükség.

A kongresszusnak azonnal cselekednie kell az 1900 milliárd dolláros csomagterv ügyében, ráadásul a legtöbb gazdasági szakember úgy véli, hogy még ennél is több pénzre van szükség – jelentette ki újságíróknak adott nyilatkozatában a Fehér Házban.

“Most kell cselekednünk. A közgazdászok körében általános az egyetértés… hogy ez kivételes pillanat, és a nem cselekvésnek nagy az ára… Az idei évet négymillióval kevesebb munkahellyel fejezhetjük be”

– mondta.

Azt később tette hozzá, hogy a “támogatások elfogadását akarja… a republikánusok hozzájárulásával, ha ezt megkapja, de a csomagnak nélkülük is át kell mennie”.

A demokraták a jövő héten teszik meg az első lépéseket az amerikaiakat és a gazdaságukat támogató program elfogadása érdekében.

Előzetes szakértői becslések szerint a tervezett 1900 milliárd dolláros gazdasági csomag nyomán a következő három évben mintegy 5 százalékkal nőhet az amerikai bruttó hazai termék (GDP) – közölte Gita Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza. A javaslat elfogadása esetén idén 5,1 százalékkal nőhetne az amerikai gazdaság, amiből 1,25 százalék lenne tisztán az intézkedés hatásának betudható.

A terv értelmében ebből a pénzből finanszíroznák a nemzeti oltási programot, valamint sok alacsony jövedelmű amerikai 1400 dolláros értékű csekket kapna.

(Forrás: MTI – Fotó: Northfoto)

További híreink

Repülőgép-katasztrófa történt Indonéziában

Varga Lilla

A román parlament elutasította, hogy március 15. az erdélyi magyarság hivatalos ünnepe legyen

Szabó Norbert

Trump szerint a WHO kudarcot vallott, ezért az USA megvonja a pénzügyi hozzájárulását

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben