loading
Menü
Támogatás

Marad a börtönben az antifa Ravi Trux, az utcát a Betyársereg uralta ma délelőtt (+VIDEÓ)

2025. jún. 20. 15:34
4 perces olvasmány
Marad a börtönben az antifa Ravi Trux, az utcát a Betyársereg uralta ma délelőtt (+VIDEÓ)

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Mintegy tucatnyi szélsőbaloldali gyülekezett a Nyugati téren zászlóikkal körbevéve, hogy ismét tüntessenek az antifasiszta Simeon Ravi Trux mellett. A férfit azzal vádolják, hogy tagja volt annak a csoportnak, amely 2023 februárjában célzott támadásokat hajtott végre a Becsület Napjával kapcsolatban. A bűncselekmények során összesen kilenc ember sérült meg könnyebben vagy súlyosabban, a szélsőbaloldaliak indítéka pedig az volt, hogy áldozataik feltételezésük szerint nemzeti, jobboldali érzelműek lehettek. 

A Nyugati téren magyarok is voltak, hiszen szintén itt gyűlt össze a HVIM által bejelentett tüntetésre a Betyársereghez csatlakozó Légió Hungária mintegy 30-40 fővel, de a szélsőbaloldaliaknál is ott volt Vajnai Attila, ismert antifasiszta aktivista. Az öt tárgyalási napból egyébként két esetben lemondták megmozdulásukat az antifasiszták, a HVIM minden nap jelen volt az épületnél. Ezen a pénteki napon nagyjából 150-200 anti-antifasiszta jelent meg a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Súlyos sérüléseket szenvedtek a célpontok

A tárgyalás reggel kilenc órakor kezdődött, első lépésként a közel két hete éhségsztrájkoló Simeon Ravi Trux egészségi állapotát mérték fel. Kisebb közjátékok zavarták meg a tárgyalás rendjét, mivel a külföldi antifasiszták sérelmezték, hogy a magyarországi sajtó munkatársai is készíthetnek fényképfelvételeket a tárgyalásról, nem csak az ő elvtársaik. Többször igyekeztek is akadályozni a jobboldali sajtó szabad munkavégzését a délelőtt folyamán. 

A pénteki tüntetést nem mondták le (Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen)

Miután megállapították, hogy nincs olyan problémája, ami a tárgyaláson való részvételét megakadályozná, sértettek meghallgatásával folytatódott az eljárás. Erre azért volt szükség, mert Ravi Trux ügyét egyesítették az Olaszországban eljárás alá vont Gabriele Marchesi ügyével. Robert F. Németországból érkezett Budapestre 2023 februárjában, hogy életében először vehessen részt a Becsület Napján. Őt és Sabine B-t egy péntek esti koncert után támadták meg, amikor a szállásukra értek. 

A sértett elmondta, hogy több bevérzés keletkezett a fején a támadás következtében, sérült a beszédközpontja is, ami miatt a mai napig logopédushoz jár, valamint dolgozni sem tudott az azóta eltelt időben.

Sabine B. meghallgatását is tervezte a bíróság, ám ez végül technikai okok miatt meghiúsult, és csak szeptemberben kerülhet erre sor csakúgy, mint egy magyar tanú esetében. Ezen felül T. Zoltánt is beidézték, aki meg is jelent a tárgyalóteremben. Őt Gazdagréten verték igen csúnyán össze, amikor munkába ment. Mint elmondta ismét, egy szőke lány magyarul kérdezte meg tőle a támadás előtt, hogy készül-e a Kitörés Emléktúrára, a nemleges válasz után pedig a lány megjegyezte, hogy „pedig úgy néz ki”. T. Zoltán elmondása szerint a Teve utcában meg tudta mutatni, ki volt a magyarul őt kérdező lány, ennek fényében pedig érdekes, hogy jelenleg nincs a vádlottak, de még a gyanúsítottak között sem magyar elkövető.

Volt kedve mosolyogni (Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen)

Komoly bűnlajstroma van Ravi Truxnak

A tanúmeghallgatások után döntöttek Simeon Ravi Trux kényszerintézkedéseiről. Ennek során ismertették a német hatóságok által megküldött adatokat, melyek szerint Simeon Ravi Trux ellen 2017 óta összesen 8 alkalommal folyt büntetőeljárás. 

Ezek között volt fegyveresen elkövetett lopásban való részvétel, drogkereskedelemmel és birtoklással összefüggő cselekmény, de több ízben hatóság elleni erőszak miatt folyt eljárás ellene főleg Jénában.

Az is kiderült, hogy Ravi Trux a Rote Hilfe nevű szélsőbaloldali szervezet jénai tagjaként végzett önkéntes munkát, és részt vett az antifasiszta szcéna életében. Ravi Trux elmondása szerint a nyolc esetből mindössze két alkalommal ítélték pénzbírságra, illetve tíz óra szociális munkára. Utóbbit azért kapta, mert egy olyan airsoft-fegyvert birtokolt, amit életkorából kifolyólag nem tarthatott volna a német jogszabályok szerint. 

Érdekes volt látni, hogy miközben Ravi Trux előéletét ismerhettük meg, a főként németekből álló antifasiszták többször is hallhatóan nevettek a felidézett ügyeken. Dr. Sós József bíró a tárgyalás végén az ügy társadalmi megítélésére és a vádpontok súlyosságára való tekintettel úgy döntött, hogy elutasít minden, a kényszerintézkedés könnyítésére vonatkozó kérelmet, így Simeon Ravi Trux továbbra is letartóztatásban várhatja ügyének szeptemberi folytatását.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás