Enyhe ítéletekkel megúszhatja az antifatámadások három vádlottja
Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen
Anna Christina Mehwaldot két év börtönbüntetésre öt évre felfüggesztve, Simeon Ravi Truxot nyolc év fegyházbüntetésre, Gabriele Marchesit pedig első fokon hét év börtönbüntetésre ítélték a Fővárosi Törvényszéken szerda délelőtt. A 2023-as antifatámadások vádlottjainak védői fellebbeztek az ítélet ellen.
Eredetileg tavaly ősszel, majd idén januárban szerették volna az első fokú ítéletet kihirdetni, ám a tárgyalások elhúzódása miatt ez végül nem történhetett meg. Február 4-én azonban már semmi akadálya nem volta annak, hogy dr. Sós József bíró kimondja: a három vádlott bűnös, Simeon Ravi Trux nyolc év fegyházbüntetést, Gabriele Marchesi első fokon hét év letöltendő börtönbüntetést kapott, míg Anna Christina Mehwald megúszta két év börtönbüntetéssel, melyet öt évre felfüggesztettek a 2023 februárjában elkövetett támadássorozatban való részvételéért.
A sértettek kártérítésre vonatkozó igényét elutasította a bíróság.
Az utolsó szó jogán
Simeon Ravi Trux az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy Magyarországon elnyomják azokat, akik más véleményen vannak, megfosztják őket a tiltakozás jogától és terroristának bélyegzik őket, mert kiabálnak. A vádban szereplő cselekményekről nem tett említést.
A kiadatását jogellenesnek nevezte, amit a német bíróság is megerősített. Azt mondta, törölték őt az alkotmányból.
„Miután megszabadultam a bináris nemi korlátoktól, Mayaként találtam meg magam” – jelentette ki.
Ezután a magánzárkára és fogva tartásának körülményeire panaszkodott, amely szerinte kínzásnak minősül és azért alkalmazzák, hogy megtörjék őt. Ekkor hervadó virághoz hasonlította magát, utalva az eljárással eltelt időre is. Az eljárást politikailag motiváltnak nevezte.
„Szilárdan hiszem, hogy a szolidaritás ellenáll az erőszaknak” – jelentette ki az erőszakos támadásokban való részvétellel vádolt Trux.
Mint mondta, éhségsztrájkjával fel szerette volna hívni a figyelmet a foglyok helyzetére. Többször kis virághoz hasonlította saját magát. „Jogom van harcolni saját magam és mások szabadságáért” – mondta beszédében, amelyben a vádban szereplő támadásokról egyáltalán nem tett említést.
„Az antifasizmus a demokratikus társadalmak szükséges védekezése a totalitárius, fasiszta rendszerekkel szemben” – jelentette ki.
„Virággyermek szeretnék maradni, gyengéden barangolni az emberi kertekben” – mondta azt fejtegetve, hogy ő elítéli az erőszakot.
Rendszeresen visszautalt arra, hogy ez egy politikai jellegű eljárás, amely során szolidaritási tüntetéseiket betiltják, miközben a „fasisztákét” nem. „Tudom, hogy van egy hely, mint egy vadvirágos rét, ahol te és én ember lehetünk az emberek között” – jegyezte meg.
Ezután mindenkinek megköszönte az érte való kiállást.
Tüntetés kint és bent
A tárgyalás előtt szerettek volna szélsőbaloldali aktivisták is tüntetni, ám január elseje óta a terrorszervezet-rendeletre (456/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet) hivatkozva a rendőrség nem engedélyezi már az utcai demonstrációt Simeon Ravi Trux elvtársainak. A kérdés adott: amennyiben terrorgyanú miatt nem tüntethetnek, az országba mégis hogyan léphetnek be?
Tüntetés így is volt, ugyanis több nemzeti szervezet is megjelent a Markó utcában, hogy az antifasiszták ellen demonstráljanak.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a megszokott molinóval jelent meg, a Légió Hungária pedig egy „Tag der Ehre”, vagyis Becsület Napja feliratú kiírást emelt fel a mintegy húsz antifasisztával szemben.


Az ítélethirdetésen Trux hozzátartozói és elvtársai mellett a Die Linke európai parlamenti képviselője, Martin Schirdewan is megjelent, aki ezúttal is sajtótájékoztatót tartott Vajnai Attila és Jarosch Wolfram társaságában. A szélsőbaloldali politikus nem először jár Budapesten, rendszeresen részt vesz a magát nembinárisnak tekintő nemnormális Ravi Trux tárgyalásain.
Fejben vannak problémák
Orvosszakértői meghallgatás után az ötödrendű vádlott, Gabriele Marchesi védője beszélhetett, ami után Simeon Ravi Trux szólalhatott fel az utolsó szó jogán. Ezután következett az ítélet kihirdetése.
Az orvosi szakvélemény mintegy 132 oldal, a korábbi tárgyalások során rögzített állapotokat és az elmeorvos kérdéseire adott válaszokat tartalmazta. Megállapították, hogy a vizsgált személy állapota életkorának megfelelő, egészségügyi problémája nincs. Személyisége összességében rendben van, de vannak különböző pszichológiai problémái, a szakértő szerint akár az öngyilkossági hajlam sem zárható ki nála.

Ezután Gabriele Marchesi védőügyvédje mondhatta el perbeszédét, melyben amellett érvelt hosszabban, hogy védence ellen az eljárás milyen jogi szempontok miatt nem folytatható le jelen körülmények között.
Marchesi 2024-ben letartóztatásra került, azonban a milánói bíróság úgy döntött, nem adják ki Magyarországnak, sőt, a kényszerintézkedést is megszüntette az olasz férfival szemben. A védő szerint Marchesi tárgyaláshoz való joga sérült, amiért nem adták meg neki a lehetőséget a távmeghallgatásra, amire szerinte lehetősége lett volna annak ellenére, hogy az egyébként szabályos idézéseket átvette, azokra nem reagált, ugyanakkor a tárgyalás jogáról sem mondott le. Szerinte a bíróságnak egy 2026 január elsején életbe lépett módosítás után erről a lehetőségről újra tájékoztatni kellett volna a vádlottat, ami a védőügyvéd szerint nem történt meg.
„Azt, hogy ez mennyire volt szabályos, majd a másodfokú bíróság eldönti” – jegyezte meg. Úgy vélte, nem lehet bizonyítani, hogy Marchesi a támadásokban egyáltalán részt vett volna, ahogy ez többek esetében is igaz. Mint fejtegette, a német jog szerint sem minősül bűnszervezetnek a támadásokkal vádolt csoport, így ez a minősítés indokolatlan Magyarországon is. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy ugyanennek az antifacsoportnak a büntetőügye jelenleg is terrorizmus miatt folyik Németországban. Érthetetlen, itt miért nem ugyanez a minősítés.
Azonban kiemelte a regnáló kormányzat bíróságra gyakorolt nyomását, valamint azt, hogy a „propagandamédia” a kezdetektől politikai célokra használta az ügyet. A támadásokat, amelyeket egyébként politikai okokból követtek el – tehetnénk hozzá a védő helyett.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás