12.9 C
Budapest
2021. április 12., hétfő
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Dorogi György: a Mi Hazánk ellen irányul a választási törvény módosítása

A Fidesz a választási törvény módosításának kezdeményezésével egyértelművé tette azt, hogy nem szeretne harmadik utat, nem szeretne harmadik opciót a 2022-es országgyűlési választásokon – mondta mai, Szegeden tartott sajtótájékoztatóján Dorogi György.

A Mi Hazánk Mozgalom Csongrád-Csanád megyei elnöke hangsúlyozta, a Fidesz ugyanúgy, mint a balliberális oldal, mindössze két listában gondolkodik, (vagyis vagy a Fideszre vagy a balliberális tömbre lehessen szavazni).

A választási törvény módosítása nyilvánvalóan a Mi Hazánk Mozgalom ellen irányul, hiszen a balliberálisok már korábban bejelentették, hogy – a DK-tól elkezdve, a Jobbikon át, egésze a Momentumig – egy közös listát fognak állítani. Sőt 2021 október 23-ig megnevezik a közös miniszterelnök-jelöltjüket is

– fogalmazott a politikus.

Dorogi György kiemelte, a Fidesz azt gondolhatja, hogy a Mi Hazánk Mozgalom számára, állami támogatás híján problémát jelenthet 71 egyéni választókerületben elindulni.

Innen üzenjük, hogy nem 71, hanem mind a 106 választókerületben tudunk majd egyéni képviselőjelöltet állítani. Nem tud majd ebben minket a Fidesz megakadályozni, mint ahogy a balliberális oldal hazugságkampánya sem fogja tudni meggátolni azt, hogy megkerülhetetlen parlamenti frakcióval rendelkező politikai erővé váljon a Mi Hazánk a 2022-es választások után.

Hiába állítja azt a balliberális oldal, hogy „aki nincs velük, az a Fidesszel van”. Valójában éppen a Mi Hazánk az egyetlen valódi ellenzéki párt, hiszen számos kardinális kérdésben a Fidesz és a balliberális oldal ugyanazt képviseli. Nemcsak a mentelmi jogot, vagy a mindkét oldalra jellemző korrupciót védik együtt, de közös érdekük a választási törvény módosításának az a része is, amely mostantól törvényessé teszi a választási csalást, a láncszavazást is – közölte a mozgalom Csongrád-Csanád megyei elnöke.

Sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy

azzal, hogy mostantól legálisan lefényképezhetik a választópolgárok a kitöltött szavazólapjukat, azzal nyilvánvalóan például a cigánytelepeken toborzott, sok esetben írni-olvasni sem tudó analfabéta szavazókat fogják abban segíteni, hogy a megbízóiknak bizonyítékként megmutassák, leadták a szavazatukat arra a jelöltre és arra a pártra, amiért élelmiszert vagy pénzt kapnak.

Ezért tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom a választási törvény módosítása ellen. Egyúttal azt is kezdeményezzük, hogy kössék írni-olvasni tudáshoz a választójogot. Hiszen nonszensz, hogy ma Magyarországon a gépkocsivezetéshez általános iskolai végzettség kell, de az ország, a nemzet sorsáról, jövőjéről lehet úgy dönteni, hogy valaki még a pártok programját sem tudja elolvasni – zárta gondolatait Dorogi György.

Magyarjelen.hu

További híreink

Az euróövezet gazdasági teljesítménye 2022-re érheti el a krízis előtti szintet

Dunai Tibor

Orbán: Maradnak a korlátozások

Gabay Dorka

Varga Judit egy zsidó lapnak: a kóservágás betiltása támadás az európai zsidó közösségek és a “zsidó-keresztény Európa” ellen

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben