5.1 C
Budapest
2022. január 29., szombat
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

“Draghi, Draghi, vaffanculo!” – Az oltatlanok csak szupermarketbe, gyógyszertárba és templomba mehetnek Olaszországban

Komoly szigorításokat vezetett be hétfői kezdéssel az olasz kormány, és számos új koronavírus elleni korlátozás lép érvénybe az oltatlanokkal szemben – számol be az AP után a 444.

Korábban már írtunk arról, hogy Franciaországban

Macron elnök kijelentette, hogy egyenesen pokollá kívánja tenni az oltatlanok életét.

Kemény mondatai nem maradtak reakció nélkül, hiszen számos nagyváros mellett Párizsban is tömegek tüntettek a kísérleti vakcinák kötelezővé tétele ellen.

Szerte Európában tömegtüntetések zajlottak a kötelező oltás ellen

Az oltatlanok ellehetetlenítése mellé most az olasz kormány is felzárkózott. A diszkriminatív jelleggel alkalmazott covid-igazolásokat még a baloldallal közösen kormányzó Salvini sem tudta/akarta megakadályozni.

(Photo by MARCO BERTORELLO / AFP)

Matteo Salvini immáron egy éve folyamatos lejtmenetben van, a lapok csak azért nem hozzák címoldalon vesszőfutását, mert a covid-intézkedések hatására Mario Draghi miniszterelnök népszerűsége még nála is nagyobb ütemben esik. Az ősz folyamán a népharag szinte minden nagyvárosban szájára vette a vezető politikust, az újabb szigorításokból pedig nem az következik, hogy csitulnának az elégedetlen szólamok.

Ezentúl a tömegközlekedési eszközökre, kávézókba, szállodákba, edzőtermekbe és egyéb mindennapos szolgáltatóegységbe való belépéshez igazolni kell az oltást, vagy a közelmúltban történt fertőzésből való felépülést.

Az új „szuper” egészségügyi igazolvány bevezetése ugyanis megszünteti a negatív teszt felmutatásának lehetőségét a szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez. Az már kevés: oltottságra, vagy a betegségen történt átesés igazolására van szükség.

Olaszországban az 50 év feletti munkavállalóknak már korábban kötelezővé tették az oltást, a munkahelyeken már mindenkinek igazolnia kell a védettséget valamilyen formában. A nehézséget éppen ez a “valamilyen forma” okozza, ugyanis az olaszoknak ezt (is) sikerült addig a pontig bonyolítani, hogy már alig lehet követni, hogy ki, hány oltással és hova mehet be. Helyesebben: hova nem mehet be. 

A kaotikus helyzetet tovább nehezíti, hogy vannak olyan tartományok, ahol a törvényhozók egyéni szabályokat vezettek be az oltatlanokra vonatkozóan, így papíron az az abszurd helyzet is előállhat, hogy a tartományok határainak vonalán fekvő üzletek, éttermek, csarnokok egyik felére nem ugyanazok a feltételek érvényesek mint a másikra. Az olasz kormányzati kommunikáció most ilyen táblázatokkal igyekszik magyarázni, hogy éppen kik vannak kitiltva és honnan:

Védettségi és oltási igazolvány nélkül csak az iskolabuszokra lehet felszállni, emellett

az oltatlanok csak gyógyszertárba, szupermarketbe és templomba mehetnek. 

 

 

 

További híreink

Nem vicc! A koronavírus miatt drasztikusan javult a levegőminőség Kínában

Kiss Albert

Joe Biden szerint négy nagy veszély fenyegeti az USA-t

Irányi Dániel

Szlovénia ismét bevezethetné a sorkatonai szolgálatot

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen