35.2 C
Budapest
2022. augusztus 17., szerda
Magyar Jelen
HírekKiemeltKülföld

Egymilliárd eurót szán a német kormány a “szélsőjobb” elleni harcra

A német kormány, mint ahogy az szokásává vált, ismét rátapintott Németország legégetőbb problémájára, ami mi lenne más, mint a nacionalizmus, a “rasszizmus” és a “radikális jobboldal”. 

A német szövetségi kormány ezen felül egy „demokráciát előmozdító törvény” megalkotását is tervezi. A német szövetségi kormány szerdán 1 milliárd euró értékű intézkedéscsomagban állapodott meg a „jobboldal elleni küzdelem érdekében”. A program euromilliókat irányít migránspárti szervezetekhez, civil társadalmi alakulatokhoz, valamint NGO-k irányába. A pénzből aktivista egyesületek, tudományos intézmények valamint az egyes szövetségi államok által indított központi programok részesülhetnek az elkövetkező években – értesült a Mandiner.

A projekt célja „jobban megismerni a jobboldali szélsőségesség és rasszizmus okait, erős államként reagálni a jobboldali szélsőségesek cselekedeteire, és megerősíteni a demokratikus civil társadalom támogatását”

– áll a jelentésben.

Német sajtóértesülések szerint az összeget négy évre lebontva tervezik felhasználni, évenként átlagosan 250 millió euróból “küzdenének a jobboldal ellen”, méghozzá már 2021-től.

Az intézkedések sora figyelembe veszi a civil társadalom, különösen a migráns szervezetek, valamint az egyetemek és a szövetségi államok képviselőinek véleményét

– állítják a “demokraták”. A “jobboldali szélsőségek és rasszizmus elleni kormánybizottság” (mert a német adófizetők pénzéből ilyenre is telik) a szerdai ülés előtt beszámolókat hallgatott meg a törvényjavaslat támogatására.

Ezek áldásos munkájuk során olyan megkérdőjelezhetetlen és elismerésre méltó döntésekre jutottak, mint a “faj” kifejezés kitörlése a német alkotmányból, amit majd behelyettesítenek valami kitalált műszóval, illetve rendelkeztek egy “rasszizmus elleni szövetségi biztos” kinevezéséről, aki zsíros fizetésért “harcolhat a fajgyűlölet és antiszemitizmus ellen”.

Franziska Giffey, szociáldemokrata párti szövetségi családügyi miniszter bejelentette, hogy a következő lépés egy „demokráciát előmozdító törvény” elfogadása lehetne. Jelentsen ez bármit.

A német kormány szerint „a rasszizmus egy általános társadalmi jelenség, melyet fokozottabban kell tudatosítani”.

Angela Merkel nem győzött bólogatni nagy egyetértésében, majd papagájként ismételte az elhangzottakat: „fokozni kell a jobboldali szélsőségesség és rasszizmus elleni küzdelmet”.

Németországban nincs helye a jobboldali szélsőségeknek, a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, a muszlimok iránti ellenségeskedésnek és a csoportok elleni gyűlöletkeltés semmilyen formájának

– mondta Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter a megállapodást üdvözölve.

Ezzel erőt adunk mindenkinek, aki oly fáradhatatlanul küzd azért, hogy a jobboldali szélsőségességnek ne legyen helye demokráciánkban

– írta a Twitteren.

A bizottsági ülést megelőzően legalább hatvan, főleg baloldali (és szélsőbalos) “civil” egyesület és szervezet fordult a bizottsághoz nyílt levélben, maguknak további pénzt követelve.

„Tegyük világossá, hogy a civil társadalom demokratikus munkájának korábbi támogatása lehangoló volt, és jogi alapok nélkül a most elfogadott kormányzati kompromisszum is érdemtelen marad” – áll a levélben. A “civilek” hozzáteszik, hogy az említett „demokráciát előmozdító törvényt” a lehető leghamarabb meg kell alkotni.

Az év elején több szervezet is panaszkodott a szövetségi kormánytól érkező támogatások akadozására. A szociáldemokrata irányítású Szövetségi Családügyi Minisztérium „Élő demokrácia” programjának forrásait nem növelték, és csupán évi 115 millió euró maradt a kasszában, amely munkahelyek megszüntetéséhez vezetett volna, főleg a program által támogatott baloldali szervezeteknél. Ezt követően lépett közbe a berlini kormány, hogy további forrásokat biztosítson.

A szélsőbaloldallal, marxistákkal, anarchistákkal, antifasisztákkal természetesen se Merkel pártjának, se a baloldali ellenzéknek nem volt semmilyen problémája. Persze, miért is lenne, hiszen ők nem fenyegetnek embereket, nem támadnak képviselőkre, rendőrökre és nem változtatják csatatérré a német utcákat ugyebár…

 

További híreink

Nem vicc! Fegyveres rablók csaptak le egy vécépapír-szállítmányra

Kiss Albert

Tizennyolc év után tárgyalások voltak az afgán kormány és a tálibok között

Dunai Tibor

Elítélték és kiutasították Magyarországról a PKK kötelékében szolgáló kurd házaspárt

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben