A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége kifosztás és minősített csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a 32 éves dombóvári férfival és 72 éves – büntetett előéletű – nagyanyjával szemben, akik idős emberek sérelmére követtek el bűncselekményeket Somogyban.
A férfi és nagyanyja 2018 nyarán azzal keresett fel egy idős ladi férfit, hogy megvásárolnák a lakóházát. A megtévesztett sértett körbevezette őket a házban, ahol a vádlottak több értékes régiségre is felfigyeltek, ezért úgy tettek, mintha a házat és az értéktárgyakat is meg akarnák vásárolni. Az idős sértett emiatt belement abba is, hogy egy értékes festményt és szobrot, valamint egy antik fodrászszéket a vádlottak bepakoljanak a teherautójukba.
Mielőtt elhagyták volna a helyszínt, a férfi a sértett figyelmének elterelése érdekében még némi készpénzt is átadott, azonban a teljes vételár kifizetése soha nem állt szándékukban, így több mint 200 000 forint kárt okoztak.
A két vádlott ezután Iregszemcsén jutott be egy 81 éves asszony házába azzal az indokkal, hogy azt meg szeretnék venni. A háznézés során az idősebbik vádlott egy herendi porcelánt vett magához, míg unokája két fa bútort pakolt be a teherautójukba annak ellenére, hogy az értékeinek elvételét végignéző idős sértett folyamatosan kérlelte őket azok visszaadására, azonban a bűncselekményt idős állapota miatt esélye sem volt megakadályozni.
Az ügyészség – közleménye szerint – mindkét vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a szabadságvesztés tartamát az előkészítő ülésen történt beismerésük esetén a férfival szemben 2 év 6 hónapban, míg az asszony vonatkozásában 3 évben határozza meg.
(ugyeszseg.hu)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!