4.2 C
Budapest
2022. december 4., vasárnap
Magyar Jelen
HírekKülföld

Először lehet fekete vezetőjük a demokratáknak a kongresszusban

Amerika előre megy, nem hátra.

Hakeem Jeffries, az amerikai képviselőház (kongresszus) New York-i tagja pénteken bejelentette, hogy jelölteti magát az alsóház demokrata párti, jövő januártól kisebbségi csoportjának vezetői posztjára, miután az eddigi frakcióvezető, Nancy Pelosi 20 év után lemondott az újraindulás lehetőségéről.

Megválasztása esetén Jeffries a kongresszus első afroamerikai képviselőcsoport-vezetője lenne. Az 52 éves politikus bejelentését azzal egészítette ki, hogy engedett a Nancy Pelosi és munkatársai részéről érkező biztatásnak, és azt hangoztatta, hogy “befogadó vezetést” ösztönöz majd, amelyben a sokszínű demokrata párti csoportosulás minden tagjára számít.

A november 8-i félidős választásokon a demokraták elveszítették többségüket a képviselőházban, így januártól két évre a republikánusok adják majd az alsóház elnökét: a posztra Kevin McCarthy képviselő, eddigi kisebbségi vezető a republikánusok jelöltje.

(MTI nyomán)

 

Kiemelt képünk forrása: NBC News

 

Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem marad le!

További híreink

Csak a Mi Hazánk szólal fel a munkavállalók kizsákmányolása ellen

Kemény János

Dunakanyari főzde fürtös meggy párlata hozta el az év legjobb pálinkájának járó díjat

Faragó Dániel

Egyetemi kutatás mutatta ki, hogy a koronavírus alatti intézkedések miatt agyi elváltozások léptek fel a fiatalok körében

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben