2014. január 5-én 99 éves korában hunyt el Kolozsvárott Senkálszky Endre színész, rendező, pedagógus, színházigazgató.
1914. október 2-án született Kolozsvárott. Színpadi pályafutását amatőr színjátszóként kezdte, először vándorszínészkedett, majd 1939-ben a kolozsvári társulathoz szerződött. 1949-1954 között a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugdíjba, de 96 éves koráig megszakítás nélkül tovább játszott. Hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt.
Munkásságát számos kitüntetéssel, köztük a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjával ismerték el. Különlegesen hosszú színházi pályafutása alatt nem kevesebb, mint hét színészgeneráció nőtt fel, és ő mind a hét generációt szívvel-lélekkel segítette. Nagy szerepe volt abban, hogy a kolozsvári magyar színház ma erős, sikeres társulatot tudhat magáénak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata 1792-ben alakult a magyar nyelvterület első hivatásos színtársulataként, így a teátrum a legrégebbi, jogfolytonos színház a Kárpát-medencében.
(OSZK.hu)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!