Manfred Weber és Giorgia Meloni nem rég találkoztak. Mi állhat az újévi megbeszélés mögött? Nicolas de Lamberterie írása.
2023. január elején az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője, a német Manfred Weber (aki a 2019-es európai választási kampány során összeütközésbe került Orbán Viktorral) és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök találkoztak, hogy a 2024-es európai választásokra vonatkozó jövőbeli szövetségről tárgyaljanak.
Jelenleg Manfred Weber az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője, míg a Fratelli d’Italia EP- képviselői az ECR-csoportban ülnek (például a PiS lengyel vagy a VOX spanyol képviselőivel együtt).
Weber célja, hogy kihasználva a szocialista S&D képviselőcsoport nehézségeit, amelyek az Eva Kaili, az Európai Parlament korábbi alelnöke körüli katari korrupciós botrányát követően merültek fel, új szövetségeket kössön. Manfred Weber szándéka az volt, hogy 2019-ben átvegye az Európai Bizottság vezetését, de végül Ursula von der Leyen lett a befutó.
Úgy tűnik, Webernek és Meloninak ugyanaz a célja: az Európai Néppárt és a Szocialista Képviselőcsoport közötti hagyományos koalíció megsemmisítése.
Az Európai Parlamentnek jelenleg 704 képviselője van (353 képviselő szükséges a többséghez), akik 7 képviselőcsoportra oszlanak (egy képviselőcsoport megalakításához legalább 25 képviselőre van szükség 7 különböző országból):
- EPP: 176 (köztük Hölvényi György KDNP-s képviselő)
- S&D: 142 (beleértve a DK és az MSZP képviselőit)
- Renew: 102 (beleértve a Momentum képviselőit)
- Zöldek/ESS: 71
- ID: 64
- ECR: 63
- Baloldal: 38
- Független képviselők: 48 (beleértve a 12 fideszes képviselőt és a Gyöngyösi Mártont, a Jobbik képviselőjét)
Valószínű, hogy a 2024-es európai választások után az ECR képviselőcsoport megerősödik. De az Európai Néppártnak (amely az elmúlt években jelentősen meggyengült) szövetségre lesz szüksége, hogy megpróbálja megtartani a legfontosabb pozíciókat az európai intézményekben anélkül, hogy túl sokat kellene egyezkednie a szocialistákkal, a Renew-vel vagy a Zöldekkel.
És
ha Manfred Webernek személyes ambíciói vannak 2024-re, akkor mindenképpen szüksége lesz az olasz jobboldali képviselők támogatására.
Ezért van az, hogy a CDU belső kritikái ellenére Manfred Weber támogatta az olaszországi jobbközép koalíciót. A választási kampány során támogatta a Forza Italia (Silvio Berlusconi pártja) kampányát, azzal érvelve, hogy minél erősebb a Forza Italia a kormánykoalícióban, annál több Európa-barát garanciát fog adni az olasz kormány.
Weber támogatása máris éles reakciókat váltott ki: néhány CDU-s EP-képviselő azt követelte, hogy a Forza Italiát zárják ki az EPP-ből, ha csatlakozik Meloni kormányához. A fenyegetések ellenére a kiutasításra nem került sor.
A jobbközép koalíció nyerte a 2022 szeptemberi olaszországi parlamenti választásokat, a 400 mandátumból 237-et megszerezve. A koalíción belül Meloni Fratelli d’Italia pártja 119, Matteo Salvini Lega pártja 66, Berlusconi Forza Italia nevű pártja pedig 45 mandátumot szerzett (a negyedik koalíciós partner, a Noi moderati 7 mandátumot szerzett).
A látszat ellenére Weber és Meloni között sok minden van, ami összeköti őket, kezdve a teljesen atlantista geopolitikai álláspontjukkal. Meloni például, amint megnyerte a választásokat, a Twitteren nyilvános üzenetváltásba kezdtek Zelenszkij ukrán elnökkel.
Meg kell jegyezni, és ez nem részletkérdés ezen a szinten, hogy
Zelenszkij ukrán elnök vette a fáradságot, hogy olaszul írjon gratuláló üzenetet Giorgia Meloninak, aki… angolul válaszolt.
Antonio Tajani kinevezése a külügyminisztériumba szintén megerősítette az olasz kormány atlantista pozícióját, feledtetve Matteo Salvini moszkvai sétáit, amelyeken Putyin orosz elnök pólóját viselte. 2022 novemberében az olasz kormánykoalíció (Fratelli d’Italia, Lega, Forza Italia) valamennyi EP-képviselője megszavazta azt a kérelmet, amely Oroszországot terrorizmust támogató államként ismeri el.
Összehasonlításképpen: a tizenkét fideszes képviselő nem vett részt a szavazáson (a hírek szerint jelen voltak, csak nem nyomták meg a szavazógombokat), a KDNP-s Hölvényi György képviselő, aki még a néppárti frakcióban van, tartózkodott.
Néhány kemény nyilatkozat vagy azon döntés ellenére, hogy a Covid ellen nem oltott egészségügyi dolgozók ismét gyakorolhatják hivatásukat, Giorgia Meloni egyelőre nagyon kevéssel tér el elődei útjától: a migránshajók továbbra is érkeznek (bár már nem olyan könnyen, mint korábban), a német-brüsszeli gazdasági útitervét követik, és az orosz-ukrán konfliktus kapcsán a geopolitikai atlantizmus van érvényben.
Ennek ellenére a CDU nem tűnik túl lelkesnek a Melonival való szövetkezés gondolatától. Jürgen Hardt és Alexander Dobrindt német parlamenti képviselők nyilvánosan bírálták Manfred Weber hajlandóságát arra nézve, hogy szövetségre lépjen Melonival. Különösen azt emelték ki, hogy Meloni egyik koalíciós partnere, a Lega az AfD-vel szövetkezett az ID-csoportban.
A Fratelli d’Italia küldöttségének egyik tagja erre azonnal azt válaszolta, hogy Giorgia Meloni pártja soha nem állt kapcsolatban a német AfD-vel.
Az EPP-ECR együttműködés ötlete egy másik nagy nehézséggel is szembe kell, hogy nézzen majd : mivel a lengyel kormánypárt, a PiS jelen van az ECR-csoportban, míg az ellenzéki PO az EPP-csoportban ül.
Ezek a nehézségek nem akadályozzák meg a Fratelli d’Italia európai parlamenti képviselőit abban, hogy reménykedjenek abban, hogy ez a szövetség 2024-ben lehetséges lesz. Vincenzo Sofo (akit a Lega színeiben választottak meg, majd 2021 elején átpártolt a Fratelli d’Italia-hoz és aki Marion Maréchal-Le Pen férjeként is ismert) az Euractivnak azt mondta, hogy az olasz kormánykoalíciós modell a következő ciklusban Brüsszelben is megismétlődhet.
A 2024 májusában esedékes európai választásokra készülő európai szövetségek játéka tehát már elkezdődött. Nem biztos azonban, hogy egy néppárti-ECR-szövetség jelentős változásokat hozna az európai politikában a jelenlegi koalíciókhoz képest. Az ECR integrálása az európai fősodorba talán még erősítené is az európai építményt, amely a számos kritika ellenére továbbra sem kap olyan ellenzéket, amely képes lenne fordítani a kockán.
Kiemelt kép: YouTube
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!