5.4 C
Budapest
2022. december 5., hétfő
Magyar Jelen
KiemeltKülföld

Faji alapon rangsorolnak a demokraták a hurrikán károsultak esetében: előnyben a nem fehérek

Kamala Harris amerikai alelnök a Demokrata Nemzeti Bizottságának Női Vezetők Fórumán a hurrikán károsultakkal kapcsolatban arról beszélt, a központi segélyezés során a “méltányosság elvét” alkalmazzák majd, ami a liberális szótárban azt jelenti: a színeseket részesítik majd előnyben – vette észre a Fox News.

Beszédében az alelnök arról kifejtette azon meglátását, miszerint még a hurrikán is a színeseket sújtja jobban, és a pusztítás is őket érinti rosszabbul, mivel “hátrányos helyzetűek”. Szerinte, ha egyenlőséget akarunk, akkor a “méltányosság elvét” is figyelembe kell vennünk, mert nem mindenki azonos pozícióból indul (persze hogy nem, ha mindenki azonos pozícióból indulna, már régen megvalósult volna az egyenlőség… – a szerk.).

Kamala Harris úgy látja, országában a színesek mindenben hátrányt szenvednek, nekik sokkal nehezebb, mivel minden téren el vannak nyomva, ezért őket kiemelten kell támogatni. Faji alapon. Okfejtése vastapsot kapott a közönségtől. Beszélgetőpartnere az eszmefuttatás közbe azért beszúrta, hogy nem csak a színesek, a nők is el vannak nyomva, amivel az alelnök maximálisan egyetértett.

 

További híreink

34 éves elnököt választott ifjúsági tagozatának élére a Fidesz

Faragó Dániel

Exkluzív! – Somogy megyében kaptak lencsevégre egy krampuszt, bolti lopás miatt keresik

Faragó Dániel

Felbomlott a szivárványkoalíció a DK fővárosában, működésképtelenség miatt feloszlatást terjeszt elő a Mi Hazánk

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben