21.9 C
Budapest
2021. május 9., vasárnap
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Felfüggesztették és rasszistának bélyegezték a rendőrt, aki őrizetbe vett egy feketét Londonban, mert kés volt nála

Felfüggesztettek Londonban egy rendőrtisztet, aki őrizetbe vett egy késsel mászkáló fekete férfit. Az eset nagy port kavart, ugyanis az önjelölt nyugati igazságosztók az előzmények ismerete nélkül kezdték filmezni az őrizetbe vételt annak reményében, hogy egy brit George Floyd-esetnek lesznek tanúi. A londoni incidens végső mérlege tehát, egy késsel sétálgató fekete férfi és egy a jogszabályokat betartató, felfüggesztett rendőrtiszt. Késsel mászkálni az utcán Londonban egyébként természetesen tilos, a rendőrök ezt a törvényt próbálták betartatni. Talán ez az a szintje a tomboló liberalizmusnak, amit mi, normális emberek már sem felfogni, sem megérteni nem tudunk – írja a Pesti Srácok.

Egy londoni rendőrtiszt egy letartóztatás során rátérdelt az előállítandó személy fejére. Ám a rendőr elkövetett egy hibát, ugyanis a feltételezett bűnelkövető történetesen fekete bőrű volt. Az “egyenjogúság korában” ez pedig főben járó bűnnek minősül.

A járókelők azonnal elő is kapták telefonjaikat, videóra vették az esetet, és megkezdődhetett a “netharcosok” hisztériakampánya, ami gyors győzelemmel zárult: a rendőrt felfüggesztették, társát pedig az operatív munka alól mentették fel.

London muszlim származású főpolgármestere sem mulasztotta el kifejezni aggályait az eset kapcsán, szinte duettet énekelve a helyettes rendőrfőnökkel, kórusban ítéltek el “a rendőri brutalitást”. Az viszont, hogy

Sadiq Khan polgármestersége alatt a késes támadások ugrásszerűen növekednek évről évre, a jelek szerint senkit nem aggaszt.

Valószínűleg ez is a “nagyvárosi lét velejárója”, ahogyan azt korábban a terrorista támadásokkal kapcsolatban egyszer már kifejtette Sadig Khan.

A londoniak mentalitását és világképét is jól mutatja, hogy egyből a rendőrök ellen fordultak, az előzmények ismerete nélkül feltételezték, hogy rendőri önkényről van szó. Az eset világos üzenetet közvetít a színes bőrű bűnelkövetők felé: nyugodtan állj ellen a rendőri intézkedésnek, majd teszünk róla, hogy a járőrt hurcolják meg, míg egy se mer majd fellépni ellened. (Valahogy így működik a dolog Borsod és Nógrád bizonyos területein is, nem? – a szerk.)

Ezek az önjelölt igazságosztók kifejezetten fehér, férfi rendőrökre utaznak, hiszen ők testesítik meg mindazt, amit a legjobban gyűlölnek. Hiába jól látható a videón is, hogy a rendőr nem a bűnöző nyakán térdel, hanem a fejét próbálja leszorítani. Azért, mert a férfi folyamatosan ellenszegül a rendőri intézkedésnek és igyekszik minél nagyobb erőkifejtésre, “brutalitásra” kényszeríteni a rendőröket. Ez senkit nem érdekel. A média majd megmondja, mi történt és mit kell látnunk a felvételen.

A kérdés csak az: Vajon London polgármestere mikor dobja be az ötletet, hogy – amerikai mintára – le kéne szerelni a rendőrséget?

(PS nyomán – Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

További híreink

Öt éve támadták meg a migránsok Röszkénél a magyar határt – videó

Varga Lilla

Ellopta csapattársa óráját a guineai-francia tehetség

Avar Álmos

Kálló Gergely mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza a legfőbb ügyész

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben