7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Hírek

Felvidéken bezárják az oltatlanokat

Karanténba kell vonulniuk az oltatlanoknak Szlovákiában, ahol folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, egyre telítettebbek a kórházak, és egyre súlyosabb a nyomás az egészségügyi rendszeren – közölte Eduard Heger szlovák kormányfő, aki egyben újabb korlátozásokat is bejelentett.

A 5,5 millió lakosú országban “rekordszámú” új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban, ez a szám nyolcezernél tetőzött kedden. A héten jelentették be azt is, hogy kevés szabad ágy maradt az intenzív osztályokon a koronavírusos betegek részére – írta meg az MTI.

“A be nem oltottaknak karanténba kell vonulniuk”

– közölte az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártját vezető Heger a kormányülés után tartott, a televízióban élőben közvetített sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy az intézkedés célja a kórházakban kialakult válságos helyzet enyhítése. Arra nem tért ki, hogy ha az oltottak ugyan úgy megbetegednek, és ugyan úgy kórházba kerülnek, akkor az egészséges állampolgárok bezárása mégis hogyan segíti a helyzet javulását.

Gyakorlatilag mindenhonnan kitiltják az oltatlanokat

A kormányfő új szabályokat is bejelentett. Ezek értelmében

csakis azok mehetnek étterembe, bevásárlóközpontba, nem alapvető élelmiszereket árusító üzletbe, sportlétesítménybe és nyilvános eseményekre, akiket beoltottak, vagy fél éven belül átestek az új típusú koronavírus okozta Covid-19-betegségen.

Vagyis Felvidéken egy immunrendszerében jobban bízó polgár már cipőboltba se mehet. Kérdés persze, hogy ezek kihangsúlyozására miért volt külön szükség, mikor a karanténba zárt oltatlanok amúgy is kizárólag a GDP-t termelhetik az országnak, más joguk nincs: eljárhatnak dolgozni, és ételt venni.

Az intézkedések hétfőn lépnek életbe, és előreláthatólag három hétig maradnak hatályban, a szomszédos Ausztriában meghozott döntésekkel összhangban. Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón már-már bocsánatkérőn hozzátette:

jelenleg annyira rossz a helyzet, hogy egyes korlátozásokat az oltottaknak is el kell viselniük.

A legfertőzöttebb régiókban számukra is korlátozzák az éttermi szolgáltatásokat, a vendéglátó helyek csak elvitelre szolgálhatnak ki ételt. Az új szabályozások értelmében valamennyi térségben vírustesztre kötelezhetik a dolgozókat a munkahelyükön. Heger közölte:

az új korlátozások enyhítésére a jövőben csakis a védőoltásokat felvevők számíthatnak.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Jaroslav Nad védelmi miniszter bejelentette, hogy a szlovák hadsereg országszerte négyszáz katonát vezényel a koronavírus-járvány elleni küzdelem megsegítésére. A miniszter egyben felszólított minden politikai pártot, hogy ne éljen vissza a helyzettel, és ne szervezzen nagygyűléseket a járvány közepette.

Kiemelt képünkön Eduard Heger szlovák kormányfő – fotó forrása: courrierdeuropecentrale.fr

További híreink

Tombol a radikális baloldal az Egyesült Államokban

Dunai Tibor

Kulcsár Gergelyt kizárták a Jobbikból, a képviselő a sajtóból értesült a döntésről, meg is lepődött

Kiss Albert

Százötvenezer felé emelkedett a halottak száma az Egyesült Államokban

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben