5.4 C
Budapest
2022. december 5., hétfő
Magyar Jelen
Hírek

Fő az óvatosság: visszahívta “rasszista” pulóvereit a Gucci

Nincs egyszerű dolga annak, ki el akar igazodni a “politikai korrektség” útvesztőjében, sokszor nem is gondolná az ember, mi számít rasszistának és mi nem. A Gucci sem tudta, ugyanis piacra dobtak egy fekete színű pulóvert.

Hiba volt.

A Gucci javította az értékesítési bevételeit azzal, hogy a felhasználta a közösségi médiát, de a lendület azonnal megtorpant, amint egy olyan pulóvert dobtak piacra, amelyet aztán rasszizmus vádjával illettek a közösségi médiában. Mindez azután derült ki, hogy a Gucci nyilvánosságra hozta az idei második negyedéves számait.

A cég 2019 márciusában még büszkén dicsekedhetett a közösségi média segítségével megnövelt bevételeivel, a második negyedéves eredményét publikálva viszont bejelentette, hogy 2016 eleje óta, először csökkentek az észak-amerikai negyedéves értékesítési bevételek.

A hirtelen változás mögött egyetlen, az előbb említett nem kellően átgondolt fekete pulóver áll, mely bár bizonyára jól szolgált volna hidegebb napokon, az internet közössége rasszistának minősítette, sokakat ugyanis a feketebőrűek kigúnyolására emlékeztetett.

Pedig a 890 dolláros (mintegy 270 ezer forintos) pulóvert a Gucci azonnal visszavonta és bocsánatot kért, sőt még egy felelőst is megnevezett a termékért, de már késő volt.

Egyes ismert hírességek, akik véleményvezéreknek számítanak a közösség szemében, videókat posztoltak Gucci termékek égetéséről és bojkottra szólítottak fel áruik ellen.

Mindezt a tolerancia jegyében persze, arról sajnos nem adtak hírt, a “felelős” hogyan adott számot “bűnéről”, reméljük, nem olyan sorsot szántak neki, mint a fentebb említett egyes Gucci termékeknek.

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben