loading
Menü
Támogatás

Az elmúlt egy évben 289 milliárd forintot költött a kormány sportra

2021. márc. 22. 11:35
2 perces olvasmány
Az elmúlt egy évben 289 milliárd forintot költött a kormány sportra

Majdnem napra pontosan egy éve történt, hogy az Orbán-kormány a Magyarországot is elérő koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet első sportcélú kiadásáról döntött. Azonban az az 514 millió forint, amit még 2020. március 20-án csoportosítottak át a költségvetésben, csak a kezdet volt. Azóta annak az összegnek 561-szeresét szórta ki a kormány a költségvetésből – írja az mfor.hu.

A gazdasági portál számításai szerint a kormány 2020. március 20. és 2021. március 19. között összesen 288,6 milliárd forintot csoportosított át rendeleti úton sporttal összefüggő célokra.

Ez a 289 milliárd forint akkor igazán beszédes, ha összehasonlítjuk más költségvetési tételekkel:



    • sportra a kormány közel 40 milliárddal több pénz költött, mint amennyit 2021-ben lakásépítési támogatásokra betervezett a költségvetésbe (ez a tétel 249 milliárd).

    • szinte pont ekkora összeget költ évente a kormány rokkantsági, rehabilitációs ellátásokra (283 milliárd 2021-ben).

    • álláskeresési járadékra és közmunkaprogramra idén 273 milliárdot különített el a kormány.




A lap szerint a költségvetési átcsoportosítást három forrásból fedezték: a járvány gazdasági hatásainak mérséklésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból, a rendkívüli kormányzati tartalékból, és a Központi Maradványelszámolási Alapból.

A probléma ezzel csak az, hogy elég átláthatlan, mire is költötték el ezeket a pénzeket, hiszen a legtöbb esetben ilyen indoklásokat találunk az eltűnt százmilliók, milliárdok mellett: "sportakadémiák támogatása", "egyedi sportlétesítmény fejlesztése", "kiemelt nemzetközi sportesemény stratégia".

Amit kiderült:



    • 151,1 milliárd forint valamilyen létesítmény fejlesztésére ment el.

    • 21,8 milliárd forintot csoportosítottak át sportakadémiák támogatására (hogy mely akadémiák kaptak támogatást, arról csak találgatni lehet).

    • 17,3 milliárdból versenysport támogattak.

    • 15,7 milliárd sportági fejlesztési koncepciók, stratégiák, valamint kiemelt nemzetközi sportesemények stratégiáinak kidolgozására ment el.

    • a Nemzetközi Sportközpontok közel 11 milliárd forintot kaptak működési költségek, illetve beruházások fedezésére.

    • közel 68 milliárd forint foglalja magába a kevésbé csoportosítható tételeket. Például a motorsport-versenyarénáért és a MotoGP versenyekért is felelős társaság, a HUMDA Zrt. 20,4 milliárdos év végi tőkeemelése.




Érdekesség egyébként, hogy miközben plakátkampány szintjén a kormány szerint "Minden élet számít", és "Vigyázzunk egymásra", addig az elmúlt egy évben az egészségügybe alig 60,7 milliárd forintot csoportosítottak át. Ez töredéke annak az összegnek, amit a kormány a sportra költött.

Napokra lebontva ez azt jelenti, hogy az az elmúlt egy évben:



    • sportcélokra napi 793 millió forintot,

    • az egyházi célokra napi 422 millió forintot,

    • az egészségügy pedig napi 167 millió forintot




kapott plusz forrásként a központi költségvetésből.

Fotó: hvg.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás