A kiemelt képünkön látható “úriember” a múlt héten hat embert szabdalt össze egy késsel Skóciában. Miután a rendőrség nyilvánosságra hozta a férfiről készült fényképet, az internetet ellepték a “gyűlöletkeltő” kommentek. A rendfenetartó erők egyből érezték, nem maradhatnak tétlenek, s nagy erőkkel megkezdték a kommentelők utáni nyomozást.
A 28 éves Badreddin Abadlla Adam egy migránsszállóban lakott, ahol több mint 100 menedékkérőt szállásoltak el. A férfi korábban sokat panaszkodott a hotelben uralkodó körülményekre, elmondása szerint a zaj is zavarta. Többen jelezték, fennáll a veszélye, hogy Badreddin kést ragad és megtámad valakit, ám a rendőrség ezt nem vette komolyan.
Valószínűleg túlságosan lekötötte a figyelmüket az olyan “gyűlöletbűncselekmények” kivizsgálása, mint az “It’s okay to be white” (Nincs azzal gond, ha fehér vagy) feliratok lámpaoszlopra ragasztása, amit a város egyik képviselője egyenesen úgy jellemzett, mint:
Ez egyértelmű gyűlöletbeszéd. Undorító rasszizmust és fehér felsőbbrendűséget sugároz.
A késelés végül megtörtént, az incidens során egy rendőr is súlyosan megsérült. A skót hatóságok rögtön a lényegénél ragadták meg a problémát. Hogy mi a probléma? Természetesen azok a becsületes, tisztességes skótok, akik felháborodtak azon, hogy ismét egy “menedékkérő” kaszabolta össze az embereket.
Nem kerülték el a figyelmünket a támadó jellegű, elfogadhatatlan, és felbujtó jellegű kommentek a fénykép alatt. Ígérhetem, hogy valamennyit kivizsgáljuk, és megtesszük a szükséges lépéseket
– mondta a rendőrség szóvivője.
Az Egyesült Királyságban mindenki nyugodtan alhat, ha bárki valamelyik védett csoport ellen intéz támadást (internetes hozzászólások formájában), azt pillanatok alatt felkutatják és felelősségre vonják.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!