Atallah Hanna püspök, a jeruzsálemi görög ortodox egyház elöljárója Ammanban tartott sajtótájékoztatót, ahol kijelentette, hogy Izrael állam felelős az ellene elkövetett támadásért – írja az orientalista.hu.
Hanna püspök múlt szerdán került be az Ammanban lévő kórházba miután az izraeli erők könnygáz patronokat lőttek be a megszállt Jeruzsálemben lévő templomába. Az egyházi vezetőt ennek következtében mérgezéses tünetekkel szállították át a jordániai kórházba. Hanna püspököt azért is kellett átszállítani Jordániába, mivel egy izraeli kórházban nem lett volna biztonságban az élete.
A püspök a kórházban a jordániai, palesztin és libanoni sajtónak elmondta, hogy az izraeli megszálló erők a felelősek az ellene elkövetett támadásért és valószínűleg megpróbálták kioltani az életét. Hanna püspök ugyanis korábban egy nemzetközi konferencián felszólalt Palesztina megszállása ellen és felhívta a világ keresztény közösséget, hogy tiltakozzanak az izraeli megszálló erők tettei ellen.
,,Palesztina keresztényei egy családot alkotnak Jordánia és Palesztina lakosaival.,,
A püspök úr a sajtótájékoztatón a muszlimokat és a keresztényeket testvéreknek nevezte és arra szólította fel őket, hogy közösen lépjenek fel Palesztináért.
,,Mi Krisztus születését egy családként ünnepeljük, ám az ellenségeink meg akarnak osztani minket.,,
A Hanna püspök kezeléséért felelős Dr Abdullah Al-Bashir a sajtónak elmondta, hogy az egyházi vezető állapota stabil, azonban további vizsgálatokat végeznek majd rajta.
(Orientalista.hu, Al-Isfahani, Quds News Network)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!