Közel kétmillió magyar veszítheti el a védettségi igazolványát a kormány új rendelete nyomán, melynek értelmében az oltatlanok és a kétszer oltottak sem fognak védettnek számítani.
A balliberális összefogás politikusai már korábban is támogatólag nyilatkoztak az oltások kötelezővé tételéről és az oltatlanok diszkriminálásáról.
Márki-Zay azt is kijelentette, hogy ő el tud képzelni még általános oltási kötelezettséget is.
A baloldal vezető egészségügyi szakpolitikusa pedig kifejtette, hogy helyeslik, hogy egy kormánydöntés nyomán egy csomó kétszer oltott és covidból felgyógyult magyar védettségi igazolványa válik érvénytelenné. Kiderült, hogy egy baloldali kormányváltás esetén nagyjából az élet minden területén kellene ez az igazolvány, vagy az azt kiváltó QR-kód.
Komáromi Zoltán (DK) megerősítette:
helyeslik a védettségi igazolvány második és harmadik dózis után járó oltottsági igazolvánnyá történő átalakítását, sőt, mint mondta, szerintük ezt már tavaly meg kellett volna lépni, az eddigi igazolvány ugyanis számos sebből vérzett.
A Portfolio becslései alapján ma ez az embereket a leginkább érintő kérdés, miután nagyjából 2,66 millió védettségi igazolvány válhat Orbánék döntése nyomán érvénytelenné: ez nagyjából annyi embert jelent, ahányan a 2018-as választáson összesen szavaztak a Jobbikra, az MSZP-P-re, az LMP-re és a DK-ra és a Momentumra, de az összefogott pártok ennek ellenére sem hajlandóak változtatni a politikájukon.
Baloldali elemzők hónapok óta arra hívják fel a figyelmet, hogy a képviselet nélkül maradt szavazók jelentős részének a Mi Hazánk marad az egyetlen választható alternatíva áprilisban. A Mi Hazánk több ezer fős demonstrációt tartott, amit a balliberális média már nem is tudott elhallgatni, a tüntetések vidéki helyszíneken folytatódnak.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!