Húsvétra hangoló a Kecskemét Táncegyüttessel

Az emberi élet fordulói és  jeles napjai mellett a  régi kecskemétiek számára is az esztendő ünnepei adtak alkalmat a társas együttlétre. Ebben  az egyházi és a népi hagyományoknak egyaránt fontos szerepe volt.

 



Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyhez az egyházi események mellett számos továbbélő és megújuló népszokás is kapcsolódott. Sok helyen Húsvét körül tartották a tavaszi határjárást, mindenhol fontos szerepe volt  a szentelményeknek és a  húsvéti asztalnak. A magyar népművészet legszebb darabjai közé tartoznak a hímes tojások, és országszerte ismert volt a termékenységvarázslás gondolatán alapuló húsvéti locsolkodás. Ennek  újabb keletű  változata a verses köszöntővel kísért, kölnivízzel történő locsolkodás, amely falun és  városban egyaránt  divattá vált.

Az egyik legtöbbször leírt  kecskeméti népszokás a  nagypénteki bikahajsz, amelyet Jókai Mór is megjelenített  a Hétköznapok című regényében.  A szokás eredetét Hanusz István  a szarvasmarha  vágás megkezdésével magyarázta.  A régi kecskeméti gazda és családja a télen át általában  sertés és birkahúst, aprójószágot, baromfit fogyasztott. Ez a gyakorlat és a nagyböjt  előírásai korlátozták a húsfogyasztást. A látványos ünnepség a böjt után kezdődő  marhavágás ünnepélyes bevezetését is  szolgálta. A fölszalagozott, aranyozott szarvú legyőzött bikát  a bikahajsz helyszínéről  egyenesen a vágóhídra vitték.

Húsvét hétfőn  a város népe „Emmausba ment", vagyis  a Mária-kápolna  melletti népmulatságon vett részt. (Emmaus egy bibliai helynév. Jézus két tanítványa az evangélium szerint ebben a  faluban ismerte föl az Urat.) Az "Emmausjárás" szokását a legkorábbi, Kecskemétről szóló néprajzi leírások is megörökítették, többek között Kubinyi Ferenc - Vahot Imre Magyarország és Erdély képekben című nagy munkájának Kecskemétről szóló fejezete. Mint Hanusz István írja  a  Hornyik Albumban, „a Mária-kápolna gyepén  ekkor mézes-bábosok ütötték fel sátraikat, Laczi-konyhások sütötték a friss czigánypecsenyét, mely jól esett a foszlós kalácshoz, a finom béleshez, a tojásos pereczhez, az oltásos pogácsához, mit az anyjuk rakott a kocsi ládájába. Lebegő piros pántlika szalagok  jelölték a ponyva alkotmányt, hol a jó bort  mérték, húzta a vályogverő czigány, versenybírák az öregek voltak, mások  tánczoltak, a legfiatalabb sutnyónép czikáz kifutósdit játszott."

 

[embedyt]

 

Ha a rossz idő miatt esetleg elmaradt a húsvét hétfői ünneplés, az ifjúság pünkösd hétfőjén kárpótolhatta magát Talfájában, a tölgyes erdő lombjai alatt megrendezett mulatságon.

Húsvét ünnepét, liturgiáját és az  alkalomhoz illendő szokásokat az egyházak mindvégig megőrizték. A néphagyományban a 20. század közepétől  jelentős átalakulások történtek. Napjainkban hagyományőrző intézmények és szervezetek idézik fel Húsvét üzenetét és a régi közösségi szokásokat.

 

 

Székelyné Kőrösi Ilona  

forrás: kecskemet650.hu 

fotó:wojtyla.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!