13 C
Budapest
2022. szeptember 26., hétfő
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

“Homoszexuális propagandára” figyelmeztetne egyes filmek előtt a Mi Hazánk

A homoszexuális propagandára utaló jelzés bevezetését követeli a filmeknél és televíziós műsoroknál a Mi Hazánk Mozgalom – közölte Toroczkai László. A párt elnöke jelezte, a jelzés bevezetése érdekében törvényjavaslatot fognak benyújtani az Országgyűlésben.

– A gyermekek egészséges fejlődését az szolgálja, ha a szülők tudnak arról, ha bármilyen szexuális jellegű jelenet szerepel egy filmben. – Ehhez hasonlóan azt gondoljuk, hogy arról is jó ha tudunk még a film megtekintése előtt, ha az homoszexuális jeleneteket is tartalmaz – mondta a pártelnök, aki a sajtótájékoztatón be is mutatta azt a – szivárványszínű karikában látható, 18-as korhatárjelzést tartalmazó – ábrát, amelynek használatával szerinte meg lehetne óvni a kiskorúakat az aberrációtól és a devianciától. Mint mondta, évek óta azt tapasztalják, hogy szinte már nem is készülhet olyan film, amely nem tartalmaz homoszexuális propagandát, ami ellen a lehető leghatározottabban fel kell lépni.

Elemi.hu

További híreink

Drábik János: A háttérben működő hálózatok befolyását és pénzét nemzeti identitással lehet legyőzni

Gabay Dorka

Donald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen

Dunai Tibor

Eredményes segítségnyújtás – megmaradhat egy család otthona

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben