Hűségeskü

Egy normális világban, egészséges értékítélettel Magyar Pétert nem lengené körül messiásváró hangulat, de hát amiben élünk, az nem normális, így úton-útfélen az ő személyébe, gondolataiba botlunk. Mivel ezt korábban már több kollégám is megtette, én különösebben nem szeretnék belemenni egy Magyar Péterről készített ad hoc személyiségrajzba. Legyen annyi elég, hogy beszélgetéseket rejtett módon felvenni, főleg ha családtagról, barátról van szó, az aljasság egy olyan foka, melyet komoly kihívás lenne überelni, valamint a megnyilvánulásai alapján Magyar egyértelműen nárcisztikus személyiség jeleit mutatja – utóbbiak főleg a hosszabb interjúkban mutatkoznak meg. De most ugorjunk a konkrétumokra.

Magyar Péter a Spinozában

Ha Európában valaki „mértékadó” politikai karrierbe akar kezdeni a fősodrat mentén, mindenképpen szüksége lesz kóserpecsétre. Olyan jelzés ez, mint amikor a tenyésztett állatok megkapják a különböző engedélyeket (pecséteket), hogy emberi fogyasztásra alkalmasak. Az épp aktuális politikus is akkor lesz a nép által „biztonságosan fogyasztható”, ha végigjárja ezeket a szükséges raportokat. Csak ugye ebben az esetben nem a fogyasztó egészsége a mérce, hogy ne kapjon fertőzéseket, hanem épp fordítva: a kóserpecsétes termékek fogyasztása garantáltan nem zökkent ki szürke mindennapjaidból, nem fogja felnyitni a szemedet, nem változtat érdemben a lét- és politikaszemléleteden, és úgy általában nem változtat a felszín alatt semmin. Viszont – és ez nagyon fontos – ügyes kommunikációval elhiteti veled, hogy igen. A kóserpecsétes terméket mindenki „biztonsággal” fogyaszthatja, hiszen azok jelölték meg, akik az európai politikát valójában irányítják. Sőt, az érintettek még arról is gondoskodnak, hogy megfelelő marketing útján mindenképpen találkozz az árucikkel, ne tudd, aztán már ne is akard kikerülni.

Akit nem pecsételnek le, nem létezik, aki pedig visszautasítja a certifikációt, az természetesen antiszemita. Egyszer raportra menni nem elég, többször kell több helyre, a megnyilvánulásokban, beszédekben pedig újra és újra hangoztatni kell a szokásos, 1945 óta megalkotott paneleket.

Magyarországon a zsidó reneszánsz jegyében elég sok olyan fórum, intézmény van, ahol „versenyképes”’ tanúsítványt adnak, az egyik ilyen a Vona Gábor miatt híressé vált Spinoza-ház. Amikor a bukott pártelnök elzarándokolt oda, én még nem voltam publicista, de ha az lettem volna, akkor sok minden más mellett biztosan leírom azt is, hogy nem feltétlenül az volt a probléma, hogy elfogadta a pecsételők meghívását, hanem az, hogy engedélyezte saját maga certifikációját. Hírverés szempontjából is sokkal ütősebb, ha az ember formabontó, „politikailag inkorrekt” módon viselkedik az ilyen helyeken, hiszen gondoljunk bele, mennyivel izgalmasabb, ha valakire nagyon rá akarják sütni azt a billogot, de ő kiugrik a sorból és önálló életet kezd. A hatmilliomodik lepecsételt ember lehet, hogy egy biztonságosabb, talán sikeresebbnek is tűnő (!) játékot játszik, de már csak a nagy számok törvénye és a túlkínálat alapján is beleszürkül a mezőnybe. Ennek megfelelően kiugrani – vagy be sem állni – kevesen mernek, és a jelek szerint Magyar Péter sem óhajtja a pecsét nélküli létet. Ezen persze a politikai világon edződött éles szem meg sem lepődik, akik pedig az ő feltétel nélküli hívei, azok nem fognak kiakadni, hiszen a politikai centrum imádja a kóserpecsétet.

Ahol csak tehetem, kerülöm azt a manapság népszerű elvet, hogy újságírók, publicisták, vagy akár elemzők olyan dolgokról írnak teljes bizonyossággal, amelyeket nem láttak, felületesen ismernek stb. Így tehát végignéztem (vagy inkább végigszenvedtem) Magyar Péter spinozás interjúját is, mert „szeretem” az időmet unalmas dolgokra fecsérelni. Vagy modernebb skálán megfogalmazva: megnéztem, hogy Önnek már ne kelljen.

Az önjelölt messiás kevés új információt osztott meg Rangos Katalin műsorvezetővel és a publikummal, aki követte eddig az eseményeket, annak különösen érdektelen ez a kicsivel több mint egy óra. De hát ide nem is új sztorikat megy mesélni az ember, hanem a pecsétért. S mivel nem történt semmi érdemleges, ezért írni sincs róla nagyon mit. Rangos egyszer-egyszer kérdezett úgy, vagy olyat, amitől az ember egy pillanatra felkapta a fejét, de csak azért, hogy pár másodperccel később ismét mély álomba szenderüljön. Cserébe hallhattunk rengeteg személyes történetet Magyartól, de kiderült az is, hogy valószínűsíthetően semmiféle további „atombombája” nincsen a NER megdöntésére, azon az elítélendő körülmények között született hangfelvételen kívül, amit már megszellőztetett (mondjuk nyilván ezen sem lepődtünk meg). De lehet, hogy ilyenre már amúgy sem lesz szükség és egy hét múlva garantáltan mindenki el is felejti, hogy ígért még további „NER-döntő anyagokat”, hiszen már most „rengetegen állnak” Magyar mögött. Utóbbi vagy igaz, vagy nem – lévén minden politikai vezető, ezt kommunikálja, de nekem az egész interjúból továbbra is az jön le, hogy ez az egész csupán egy túlméretezett lufi, amit már csak az is kipukkadásra predesztinál, hogy a politikai centrumra helyezi magát, hiszen ez a se hideg, se meleg állapot bizonyos hálátlan történelmi időket leszámítva soha az életben nem működött. Nota bene, a legnagyobb vicc ebben pont az, hogy Magyar is elismeri, hogy a jelenlegi helyzet a politikai „szélsőségeknek” kedvez.

Abból a szempontból viszont megérte kivárni ezt az 1 óra két percet, hogy a műsor legvégén hangzik el Magyar Péter szájából egy olyan történet, amely mindennél jobban szemlélteti a törekvéseit is. Magyar – hogy kedvezzen a zsidó közönségének – egy Dániával kapcsolatos történetet mesél el, amely országgal kapcsolatban tény, hogy bár 1943-ig együttműködtek a németekkel, a politikai vezetés és a lakosság egy jelentős része nem támogatta a zsidóság Dániából való eltávolítását. Ezen történelmi tény véleményezése helyett viszont nekünk most az a fontos, amit Magyar ezzel kapcsolatban előad.

Megemlíti ugyanis, hogy a zsidók tervezett összegyűjtésekor és a sárga csillag viselését bevezető törvény megszületésekor a dán királyi család (X. Keresztély) tiltakozásul saját magára is sárga csillagot aggatott. Magyar ezt tényként meséli, holott csak egy egyszerű városi legendáról beszélünk, ami egyébként teljes egészében úgy szól, hogy sok dán lakos is ugyanezt tette. Mindebből pedig csak annyi igaz, hogy a dániai zsidóság több mint 90%-a tényleg megmaradt a második világháború végéig.

Magyar ezt a történetet azért mesélte el (Rangos arckifejezése nem éppen az elégedettséget tükrözte), hogy meg kell haladni a jobb- és baloldali felosztást, és együtt kell fellépni a „zsarnoki rendszer ellen”, közös erővel. Csak hát ugye a világnézetek meghaladása pont ugyanakkora hazugság és ámítás, mint maga a királyi családról szóló nem létező történet, amit előadott.

A kipukkadó lufin pedig még a kóserpecsét sem fog segíteni, hiszen új, hamis messiást könnyen találni a 21. században.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info