loading
Menü
Támogatás

Elítélték pedofília miatt, négy nap múlva újra szexelt a 12 éves lánnyal.

2019. szept. 4. 18:18
2 perces olvasmány
Elítélték pedofília miatt, négy nap múlva újra szexelt a 12 éves lánnyal.

Kölcsönös vonzalom volt... 

Újabb szexuális visszaélés bűntettével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a 49 éves kemecsei férfit, akit két héttel ezelőtt ítéltek jogerősen felfüggesztett börtönre egy ugyanilyen bűncselekmény miatt. 

A férfi nyár elején került érzelmi kapcsolatba az utcájában lakó, 12 éves kislánnyal. A vádirat szerint kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük, többször csókolóztak és simogatták egymást. A kislány édesapja azonnal eltiltotta a kislányát a férfitól, amikor tudomására jutott a dolog. A kislány egy júliusi napon ennek ellenére is átment a férfihoz, amikor az apja nem volt otthon. Előbb nappal, majd később éjszaka is védekezés nélkül közösült vele. 

A kislány mindent elmondott az édesapjának, aki a gyámhatóság bevonásával azonnal feljelentette a pedofil férfit. A férfi mindent elismert a gyanúsítotti kihallgatás során, tettét a határtalan szerelmével magyarázta. Noha tisztában volt azzal, hogy a kiskorúval szexuális kapcsolatot létesíteni büntetendő. 

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit. A bíróság pedig jogerősen egy év börtönre ítélte két héttel ezelőtt, amelynek a végrehajtását két évre felfüggesztette. A bíróság pártfogót rendelt ki, továbbá magatartási szabályként előírta, hogy a kiskorú lánnyal kerülje a kapcsolatot. 

A kislányt egy közeli településen lévő lakásotthonban helyezte el a gyámhatóság. A gyerek azonban többször is engedély nélkül távozott, ezért a rendőrség körözést adott ki ellene. Négy nappal a jogerős ítélet után a kislány ismét felkereste a férfit, aki beengedte, és több alkalommal, védekezés nélkül közösült vele. Ezt megismételték egy nappal később is. 

A hatóságoknak meg kellett azt akadályozniuk, hogy a férfi tovább folytassa a bűncselekményt, ezért az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 1 év 8 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit szexuális visszaélés miatt, valamint elrendelte a korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását. Az ítélet nem jogerős, a bíróság fenntartotta a férfi letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.(24.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás