3 C
Budapest
2022. december 9., péntek
Magyar Jelen
KiemeltKultúra

Jézus a bezárt ajtón keresztül is meglátogat

Jézus a bezárt ajtón keresztül, otthonainkban is meg tud látogatni – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap.

Az evangélikus püspök a Budavári Evangélikus Gyülekezet Youtube-csatornáján közzétett, a gyülekezet templomában felvett igehirdetésében arról beszélt: a koronavírus-járvány miatt bezárt templomok Jézus üres sírjára emlékeztetnek.
Húsvét hajnalán az angyal azt mondja az asszonyoknak a sírnál: Jézus “nincs itt, feltámadt, előttetek megy Galileába”. “Galilea most a ti otthonotok”, és “Jézus elment hozzátok”.

Hozzátette: ahogy egy másik húsvéti történetben olvasható, Jézus a bezárt ajtón keresztül is meg tudja látogatni tanítványait, “akik bezárkóztak”, “akik karanténban vannak, mert félnek”.

Felidézte: a legenda szerint ezer éve al-Hakim kalifa, Egyiptom muszlim uralkodója elrendelte, hogy kilenc éven keresztül tartsanak zárva minden keresztény templomot. Majd amikor a tilalom kihirdetése után végigjárta a keresztények utcáit, azt hallotta, hogy minden házban imádkoznak. A kalifa ekkor parancsba adta, hogy nyissák ki a templomokat, és hagyják imádkozni a keresztényeket a templomokban, mondván, azzal, hogy bezárt néhány templomot, minden házban templomot nyitott.

“Ez a csoda történhet meg most is, a ti otthonotok lehet most a templom” – fogalmazott.

Fabiny Tamás szólt arról: Jézus nem az egyházban, a szentek közösségében akar elsősorban jelen lenni. A bűnösökhöz, a betegekhez, a szenvedőkhöz, a lélegeztetőgépen lévőkhöz, az értük küzdő orvosokhoz, a gyászolókhoz, a romatelepen élőkhöz és a menekülttáborokban lakókhoz jött.

Kitért arra: az egész teremtett világ szenved most, fekélyekkel és csapásokkal küzd, fájdalmai és persze bűnei vannak. A világ beteg – mondta, hozzátéve, hogy nemcsak a koronavírus áldozataira gondol, hanem megannyi civilizációs betegségre is, amelyek a járvány idején “koncentráltan megmutatkoznak”. Kiderült, hogy a fejlődésnek vannak határai, “kiderült, hogy sebezhetők vagyunk”.

Meglátása szerint az egyház felelőssége, hogy hogyan viselkedik ebben a helyzetben, amikor sokan keresnek kapaszkodókat. “Felemelt mutatóujjal” felelősöket keresve, esetleg Istent okolva.

Katasztrófák idején mindig vannak, akik Isten büntetésének tartják a bajt, de “Isten biztosan nem a víruson keresztül szól hozzánk”, hanem azon a “Jézus Krisztuson keresztül, aki velünk van a szenvedésben, és aki a halába is elkísér” – tette hozzá Fabiny Tamás.

(MTI)

 

További híreink

Mi Hazánk: Árcsökkentés helyett a saját zsebeit tömné a kormány?

Irányi Dániel

4500 orvos tervezi felmondását az új egészségügyi törvény miatt

Irányi Dániel

Tizenhárom éves “fiatal” rabolt Budapesten

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben