Tiszteletadás Maderspach Viktor emlékművénél | Kép forrása: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Facebook-oldala
Bár a magyar történelem számos hősének emlékét közterületek, intézmények és kitüntetések őrzik, sokan mégsem kapták meg a jelenkortól a nekik járó elismerést. E méltatlanul háttérbe szorult alakok közé tartozik Maderspach Viktor is, aki rendkívüli tetteivel kivívta kortársai csodálatát, és arra kötelez minket, hogy ma is széles körben fejet hajtsunk előtte. Ezt a küldetést karolta fel a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet: nemes hagyományt teremtve minden évben megkoszorúzzák a hős mellszobrát, amely Budapesten, a sashalmi Erzsébet-liget Szurmay Sándor fasorában áll.
Az idei főhajtás Wass AlbertLáthatatlan lobogó című versének elszavalásával indult Váry-Kovács Péter színművész előadásában.
Váry-Kovács Péter szaval a megemlékezésen | Kép forrása: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Facebook-oldala
Ezután Moys Zoltán, az egylet elnöke néhány szóban köszöntötte az ünneplőket, majd felkérte a megemlékezés kezdeményezőjét, Krakkó Rudolfot – aki a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet és a Szatmári Híd Egyesület nevében kapott szót –, hogy röviden emlékezzen meg Maderspach Viktor életpályájáról.
Krakkó Rudolf emlékező beszéde | Kép forrása: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Facebook-oldala
A szónok elmondta: egy olyan ember emléke előtt hajtunk ma fejet, aki egyszerre volt magyar hazafi, történelmi regények és vadászkönyvek szerzője, szenvedélyes vadász és ízig-vérig katona. Sőt, a szó legszorosabb értelmében vett igazi gerillaharcos is, akit az utókor nem véletlenül – nagyon is találóan – nevezett el a Kárpátok Rambójának.
Maderspach Viktor huszárkapitány 1875-ben született a Hunyad vármegyei Iszkrony településen, gyermekkorát a család Hunyad vármegyei birtokán élte, tanulmányait a bécsi Műegyetemen végezte. Bár mérnöki végzettségével és szakmai tudásával is komoly elismerést szerzett, elsősorban birtokai ügyeinek intézésével, felügyeletével foglalkozott az első világháború kitöréséig.
A fiatal kora ellenére nagy tiszteletnek örvendő mérnök és birtokos az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, majd kétévnyi szolgálat után éppen akkor érkezett haza szabadságát tölteni, amikor sor került az 1916-os román betörésre.
Ekkor bosnyák hegyivadászokból, magyar honvédekből és a környéken élő románokból, olaszokból, szlovákokból gerillacsapatot szervezett, amelynek tevékenységével nagymértékben hozzájárult az ellenség Erdélyből való gyors kiszorításához.
Erről az időszakról könyvet is írt Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig címmel.
A trianoni békediktátum után akarata ellenére román állampolgárrá vált, de az új hatalom elől – hátrahagyva mindent, amit ősei felépítettek – menekülnie kellett. Ennek körülményeiről a Menekülésem Erdélyből című regényében emlékezett vissza.
Bár Maderspach Viktor otthon maradhatott volna, ha behódol az új megszálló hatalomnak, ő inkább hazáját akarta szolgálni. Ezért a következő években mindent megtett, amit elismert mérnökként, bátor, jól képzett katonaként és kiváló íróként megtehetett a történelmi igazságtételért, elcsatolt területeink visszaszerzése érdekében. Ennek részeként
gerillacsapatával részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben és az ottani sikeres terület-visszaszerzésben is. Ezzel hozzájárult az osztrák megszálló csapatok megfutamításához és közvetve a népszavazás sikeréhez.
Erről a korszakról egy másik magával ragadó kötetében, az Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból című művében vallott részletesebben.
Maderspach Viktor 1941-ben hunyt el: egy szerencsétlen autóbalesetben szerzett sérülés szövődményeibe halt bele. Ezt a sérülését sajnálatos módon éppen az észak-erdélyi bevonuláskor szerezte.
Dr. Köő Artúr történész előadása | Kép forrása: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Facebook-oldala
A hős életének legfontosabb állomásait ismertető megemlékezés után dr. Köő Artúr történész lépett a mikrofonhoz, aki a történelemtudomány embereként méltatta Maderspach Viktor munkásságát, hazafiságát.
Beszédében elmondta, hogy vannak emberek, akiknek az élete nem csupán egy korszak lenyomata, nem pusztán egy dátumokból, eseményekből és történelmi fordulatokból álló életrajz. Vannak emberek, akiknek a neve idővel jelképpé válik, mégpedig azért, mert olyan értékeket képviseltek, amelyek túléltek háborút, rendszereket, politikai divatokat és emberöltőket. Maderspach Viktorra ilyen emberként emlékezünk.
Ő egy olyan világ képviselője volt, amelyben a becsület nem üres szólam volt, hanem életforma, és ahol a haza szeretete nem politikai kampányszlogen volt, hanem erkölcsi kötelesség. Ahol a keresztény hit nem identitásjelző címke volt, hanem a mindennapi döntések iránytűje, és ahol az ember nem azt kérdezte önmagától, hogy mit kap a hazájától, hanem azt, hogy ő maga mit tud adni. Talán éppen ezért érezzük ma is közel magunkhoz személyiségét.
Minden korszaknak szüksége van olyan emberekre, akik emlékeztetnek bennünket arra, hogy a nehéz időkben sem szabad feladni önmagunkat. Mert a történelem különös módon működik. A várakat lerombolhatják, az utcákat átnevezhetik, a szobrokat ledönthetik, a tankönyveket újraírhatják. De egy nemzetet addig nem lehet legyőzni, amíg él az emlékezete, és ezt az emlékezetet elsősorban nem a kövek őrzik, hanem azok az emberek, akik újra és újra elmesélik gyermekeiknek, unokáiknak, hogy kik is voltak azok a hőseink, akik a történelemben példát mutattak számunkra.
Egy nemzet identitását azok az emberek formálják, akik előttünk jártak; az ő döntéseik, áldozataik, örömeik, szenvedéseik és helytállásuk építi azt a láthatatlan hidat, amely összeköti a múltat a jelennel. Maderspach Viktor esetében tehát nem csupán egy emberről beszélünk, hanem arról az emberideálról is, amelyet ő képviselt, s amelynek jellemzője az egyenes gerinc, a becsületesség, a hit, a hazaszeretet és a kötelességtudat.
Napjainkban egyre gyakrabban próbálják történelmi személyiségeinket leegyszerűsíteni, mintha a történelem pusztán fekete-fehér megítélés volna – mintha csak makulátlan szentek és ördögi gonosztevők léteztek volna. Pedig a történelem nem így működik: olyan emberek alakították, akik olykor rossz döntéseket hoztak, de közben maradandó értékeket is teremtettek. Sokszor a múltat egyetlen nézőpontból látjuk, pedig a valóság ennél sokkal összetettebb. Történelmi nagyjainkkal kapcsolatban lehet vitatkozni, döntéseiket elemezni, kritizálni őket – ez a történelemtudomány feladata. De egészen más dolog a történelmi elemzés, és egészen más dolog valakit teljes egészében eltörölni a nemzeti emlékezetből azért, mert kizárólag a hibáit vagyunk képesek meglátni. A történelemnek ennél igazságosabbnak kell lennie,
hiszen egyetlen egykori nagyságunkról sem mondhatjuk el, hogy tökéletes volt. De egyikük jelentőségét sem a tökéletessége adja, hanem az, hogy életük mérlegén mindig a közösségért végzett szolgálat maradt a meghatározó tényező.
A történelemtudománynak az igazságot kell megőriznie, és nem hibátlan hősöket faragnia. Meg kell őriznie a hősök erényeit, és azokat továbbadnia az utókornak. Mert ha ezt nem teszi meg a magyar történetírás, akkor mások fogják megírni helyettünk a saját történelmünket. Viszont amelyik nemzet lemond arról, hogy maga mondja el saját történelmét, az előbb-utóbb csak mások történelmének szereplőjévé válik.
Maderspach Viktor emlékezete ezért több egyszerű tiszteletadásnál. Ő annak a bizonyítéka, hogy lehet úgy élni, hogy az ember a legnehezebb időkben se veszítse el önmagát. Lehet úgy szeretni a hazát, hogy ezért nem vár jutalmat, és lehet úgy ragaszkodni a hitünkhöz, hogy az nem gyűlöletet, hanem tartást adjon. Lehet úgy magyarnak lenni, hogy közben emberségesek maradunk.
Az emlékezés nem a múltba fordulást jelenti, hanem inkább a jövőépítést. Amikor gyermekeinknek elmondjuk, kik voltak azok, akik becsülettel helytálltak, akkor valójában nem a múltat őrizzük, hanem a jövőt építjük.
„Hiszen egy nemzet nem attól lesz erős, hogy nincsenek sebei, hanem attól, hogy ismeri a történelmét, vállalja múltját, tiszteli elődeit, tanul azok hibáiból, és továbbviszi mindazt, ami érték volt bennük. A múlt nem teher, hanem gyökér, és minél mélyebbek ezek a gyökerek, annál magasabbra nőhet a fa” – hívta fel a figyelmet a történész felszólaló.
Emlékeztetett: Maderspach Viktor emléke számunkra ne csupán egy történelmi megemlékezés indoka legyen, hanem figyelmeztetés arra, hogy a becsületnek mindig van értelme. A hazaszeretet soha nem megy ki a divatból, és a keresztény erkölcs nem a múlt relikviája, hanem ma is a minket megtartó erő.
A szónok végezetül a jelenlévő ünneplőkhöz is intézett egy figyelmeztető felhívást: „Akik ma itt állunk, nekünk ugyanaz a feladatunk, mint minden előttünk járó nemzedéknek: megőrizni azt, amit örökül kaptunk, és méltón továbbadni azoknak, akik majd utánunk következnek. Mert amíg emlékezünk azokra, akik hűségesen szolgálták nemzetüket, addig mi magunk se veszítjük el önmagunkat.”
A rendezvényt Váry-Kovács Péter újabb szavalata foglalta keretbe – aki Sajó SándorMagyar ének 1919-ben című verséből mondott részleteket –, majd a sétányon található mellszobor megkoszorúzása után a megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.
Bár a budapesti megemlékezés ezzel véget ért, a főhajtás július 25-én a Maderspach-emléktúrával folytatódik, amely idén a hős által oly nagyra becsült Déli-Kárpátok vonulatai közé, a Kis-Retyezát vadregényes tájaira hívja a természetjáró tiszteletadókat.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat.
A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat.
A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Tiszteletadás Maderspach Viktor emlékművénél | Kép forrása: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Facebook-oldala
