– Sziasztok, én kb 30 év szolgálat után kiléptem a kötelékből. Nem kis idő szerintem,
de elég volt a sok “állítsd meg, biztos ittas vagy nem világít a lámpája, tilosban
áll” Tudjátok szerintem. A házasságom is ráment kb 2 éve – fogalmaz egy leszerelt rendőr, ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel van tele több rendvédelmiseket tömörítő Facebook-csoport.
A bejegyzés szerzője úgy fogalmaz tovább, hogy Ausztriába költözött, nem bánta meg, biztatni senki nem szeretne semmire, de még a bécsi 700 eurós albérlettel együtt is jobban él új párjával ott, mint itthon élt a rendőri fizetéséből. Minden volt rendőrtársát tiszteli, akik még csinálják.
A hozzászólók is arról írnak, hogy sajnos ez mind igaz,
“a nyugdíjlehetőség is fontos, mert ki akar kb. 50 évesen mindent elölről kezdeni, és
új karriert építeni?! Márpedig ezek a szakmák “megeszik” az embert, és kb. addigra már fizikailag, egészségileg, pszichésen kész leszel” – írja egyikük.
Megkérdeztük Vidó Attilát is, a Mi Hazánk rendvédelmi kabinetjének elnökét, aki azt mondta,
egyet azért szögezzünk le, rendvédelem nélkül nem lehet normálisan egy országot, egy társadalmat működtetni! A Mi Hazánk Mozgalomnak konkrét javaslatai vannak, amit már évekkel ezelőtt a párt választási programjában, a Virradat Programban is rögzítettünk.
A legfontosabb javaslataink:
– A rendvédelmi dolgozók anyagi helyzetének rendezése. A Mi Hazánk azonnali, minimum 50%-os béremelést követel, valamint az elvett egyéb juttatások, pl. elvett szolgálati nyugdíj azonnali visszaállítását követeli! – szögezte le.
(A címlapkép illusztráció! Fotó: Getty Images)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!