18.6 C
Budapest
2021. szeptember 17., péntek
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Két százalékos támogatottsággal is elindul a Jobbik- Jakab ismét nagyot hazudott

Jakab Péter a szebb múltat is megélt Jobbik (Jobboldali Ifjúsági Közösség?) elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy pártja csak ott indít jelöltet a baloldali előválasztáson, ahol egyértelműen ők az esélyesek a végső győzelemre is.

“Csak ott indítunk jobbikos jelöltet, ahol meggyőződésünk, hogy ő a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére, mert képes azokat is megszólítani, akik nem jobbikosok. Itt most nem a pártérdek az első, hanem a kormányváltás”

-mondta Jakab még áprilisban.

A “nem jobbikosok megszólítására” elvben Csongrád megyében van lehetőség, mert a közelmúlt választási eredményei és a helyi közvéleménykutatások adatai alapján

a Jobbik Szegeden mindössze 2-3%-on áll, de ennek ellenére Jakabék itt is magukat érzik a “legesélyesebbnek”.

Az persze nem valószínű, hogy a Jobbik vezetése ne látná a párt helyben rekordalacsony támogatottságát, így sokkal inkább az lehet a háttérben, hogy önállóan már csak 30-40 jelöltet képesek összesen a választók elé állítani. Fordítva ez úgy hangzik, hogy a néhai radikális pártban már csak ennyien vannak, akik saját lakóhelyükön hajlandóak elindulni a választásokon, felvállalva a pártot és vele együtt Gyurcsányékat.

Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületében a Jobbik megbukott, leváltott, majd kínos magyarázkodásba keveredett emberét, Tóth Pétert indítja. Tóth Péter egyébként korábban a Botka Lászlót és köreit leghangosabban szidalmazó szegediek közé tartozott. Végül a 2019-es önkormányzati választásokon ő is beállt a balliberális koalícióba. Az már a Jóisten humora, hogy a baloldali összeborulás annyi egyéni körzetet nyert Szegeden, hogy a kompenzációs listára már alig jutottak szavazatok, ezért Tóth kiesett a közgyűlésből. Sokáig szomorkodnia nem kellett, hiszen Botka végül megkönyörült rajta és mentőövet dobott neki.

A szebb jövő ígéretével kampányoló politikusnak megalázó módon kellett beérnie a Szeged Pólus Nonprofit Kft-ben való semmittevéssel.

Ilyen “imponáló”, köpönyegforgató múlt után már nem is csoda, hogy a DK és az LMP is sietve állt be Jakab embere mögé.

A Jobbik elnökének kommunikációs blöffjét az is leleplezi, hogy a Szerencs és Tiszaújváros központú körzetben ismét megpróbálkoznak azzal a Bíró Lászlóval, akinek zavaros ügyei (alkalmazottak ki nem fizetése), és a balliberális politikusok számára vállalhatatlan kijelentései egyszer már a vesztét okozták. Bíró mögött most értelemszerűen már nem állt össze a gyurcsánykoalíció, a baloldali összefogás pártjai sorra jelentik be előválasztási jelöltjeiket

Bíró László ellenében.

Emlékezetes, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Bíró László újboli indítását sérelmező állásfoglalást adott ki, melyben a zsidó szervezet közölte: a tavalyi borsodi időközi választás kapcsán már hangot adtak annak, hogy Bíró Lászlót korábbi megjegyzései miatt méltatlannak tartják a választók képviseletére; akkor abban reménykedtek, hogy „őt a továbbiakban már csak múlt időben lehet majd említeni”.

Bíró László indítására tehát sem a Mazsihisz, sem a Gyurcsány Ferenc vezette balliberális ellenzék nem adta áldását. Ezeket és a Jobbikban uralkodó állapotokat figyelembe véve kijelenthető, hogy Bíró László esélyei hiperpasszívak.

A Jobbik és Jakab Péter hazugságán átlátva egyre világosabb, hogy az előválasztási indulásukat, és az egész választási stratégiájukat

az esélyek helyett a még megmaradt lehetőségek határozzák meg.

 

További híreink

Baltával rongált meg autókat az ittas férfi

Kiss Albert

Karácsony elnézést kért, a Mi Hazánk az üldözött székelyek emléknapjává tenné Wass Albert születésnapját – VIDEÓKKAL

Szabó Norbert

A romagyilkosságok egyik elkövetője perújítást akar

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen