11.2 C
Budapest
2021. május 10., hétfő
Magyar Jelen
Kárpát-haza Kultúra

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Konyha Hete Kárpátalján

Kilencedik alkalommal rendezik meg május 14. és május 16. között Kárpátalján a magyar konyha hetét, amelyen Ungvár, Beregszász és Nagyszőlős körzetében 20 étterem és vendéglátóhely kínálja kedvezményes áron a magyar ételeket.

A magyar konyha hetét a Magyarországon sikeressé vált torkos csütörtök mintájára hozták létre 2012-ben – emlékeztetett Csizmár Sarolta, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) alelnöke a magyar kormány által is támogatott kárpátaljai gasztronómiai rendezvényt ismertető sajtótájékoztatón – írja a Kárpátalja.ma.

A rendezvény rövid idő alatt rendkívül népszerűvé vált mind a helyi, mind pedig a hágón túli ukrán megyékből érkező turisták körében, de Magyarország és Szlovákia határmenti térségeiből is jöttek vendégek.

A koronavírus-járvány miatt a KMTT

idén május közepére hirdette meg a gasztronómiai eseményt, amelyen 20 étterem, vendégház, borászat május 14-én féláron, míg 15-én és 16-án 25 százalékos kedvezménnyel kínálja a magyar konyha remekeit.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke hangsúlyozta, hogy a turisztika kiemelt fontosságú ágazat Kárpátalján, ahová a természeti szépségek, a történelmi örökség, a kulturális és nyelvi sokszínűség miatt sok turista látogat el. A magyar konyha hete pedig elősegítheti, hogy újra megerősödjön a kölcsönös tiszteleten alapuló barátság az itt élő népek, nemzetek között, ami mindig is jellemezte Kárpátalját.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul az MTI tudósítójának elmondta, hogy a magyar kormány a Nemzetpolitikai Államtitkárság közreműködésével támogatta az ukrán és magyar nyelvű Kárpátalja gasztrokalauz című kézikönyv kiadását és közreműködik a készülőfélben lévő Kárpátaljai útikalauz megjelentetésében is.

A szervezők közlése szerint a magyar konyha hetére az aktuális járványügyi szabályok maradéktalan betartása mellett kerül sor, amire több forgatókönyvvel is készültek.

(Kép: streetkitchen.blog.hu)

További híreink

1861 március 17-én megszületett az egységes Olaszország (videó)

Faragó Dániel

Negyvenkét éve tért haza a Szent Korona

Szabó Norbert

Citu: Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolását

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben